Menü

Foglalkozzunk a visszérrel!

Visszérbetegségek alatt a vénák kóros kitágulását értjük, ez elsősorban alkati megbetegedés. Kialakulásában a genetika mellett az állandó megterhelés, az álló foglalkozás mellett is nagy szerepet játszik. A visszér kezelése azért fontos, mert ha elhanyagoljuk a problémát, trombózist is okozhat.

Miért épp az úszás?

Az úszás népszerű szabadidős sport, mások viszont ódzkodnak tőle. Lehet, hogy tudok olyat mondani, amitől már most hétvégén beugrasz a medencébe?

Terhesség alatti tünetek 10 héten keresztül

Egy édesanya teste számos változáson megy keresztül a terhesség alatt, kezdve az első trimeszter során tapasztalható mellérzékenységtől a harmadik trimeszterben csúcsosodó hátfájdalomig. Hogy könnyebb legyen felkészülni rájuk, megmutatjuk, pontosan milyen panaszokra számíthatunk, míg meg nem születik a kisbabánk.



A szétnyílt hasizom

Nagyon sok nőt, anyukát érint szülés után a szétnyílt hasfal, vagy idegen kifejezéssel élve a „rectus diastasis” problémája, szerencsére erről már egyre többet hallani és hozzá a megfelelő kezelés is elérhető.

Ne halogassuk avagy miért fontos a visszér kezelése?

A vénák kóros kitágulását értjük visszérbetegségek alatt, mely elsősorban alkati megbetegedés. Kialakulásában a genetika mellett az állandó megterhelés, az álló foglalkozás mellett is nagy szerepet játszik. A kezeletlen visszér rontja az érintett végtag vérkeringését, súlyos esetekben trombózis is okozhat

Kötelező darab a gyógynövénykertben

Az istenfa, vagy másnéven ürömcserje elengedhetetlen eleme egy jó gyógynövényes kertnek. Mutatjuk, miért.

Pocakkal a vízben

A várandósság egy olyan állapot, amit nem szabad félvállról venni, hiszen a nők teste kap egy plusz terhelést. Ahhoz, hogy jól érezzék magukat, bizony, mozogni kell, ha megengedett, de sokan félnek a veszélyeitől is, például az úszással járó betegségektől.

Készülj fel a terhességre!

Amikor állapotos vagy, a testednek 9 hónapig rendkívül fontos munkát kell végeznie. Szóval, ha éppen családtervezési szakaszban vagy(tok), mindenképpen olvasd el a cikket, és kövesd a javasolt lépéseket, hogy minél nagyobb eséllyel adhass életet egy egészséges kisbabának!

Tokofóbia, a nőket érintő félelem

A terhesség és a gyermekszülés egy igen meghatározó esemény a nők életében, ami nem csak a jövővel kapcsolatban kelthet aggodalmat, hanem félhetnek a fájdalomtól, vagy egy rosszabb kimenetelű szüléstörténettől is. Az aggodalom természetes velejárója a babavárás időszakának, de ennek is van egy egészséges határa.

Kiknek fontos a magnéziumpótlás?

Közeleg az ősz, az iskolakezdés, beköszöntenek a hűvösebb hónapok, ilyenkor szükség van az ásványi anyagok, vitaminok pótlására. A magnézium pótlása az egyik legfontosabb bizonyos esetekben. Kiknek fontos a magnézium pótlása?

A pajzsmirigy megnagyobbodásának okai

A pajzsmirigy méretének, tapintásának a megváltozása az egyik legbiztosabb jele a pajzsmirigy rendellenes működésének. Az, hogy pontosan mi okozza a pajzsmirigy megnagyobbodását és milyen kezelés szükséges, csak alapos orvosi vizsgálattal állapítható meg.

Mennyi vízre van szükségünk és milyen forrásokból juthatunk hozzá?

Sok kérdés felmerül a folyadékfogyasztással kapcsolatban, a legfontosabbakat most szeretnénk ebben a cikkben összeszedni.

Mi mindenre jó a svédkeserű?

Már több, mint 200 éve ismert, mégis kevesen alkalmazzák a svédkeserűt, pedig szinte csodaszernek számít.

Utazási trombózis

Itt nyár, meleg van, aki teheti, elindul egy nagyobb víztömeg partjára, de sokan nem is gondolják, hogy a hosszabb utak egyik legrosszabb velejárója a trombózis kialakulásának veszélye.

Hogyan ismerhetők fel a veszélyes anyajegyek?

Anyajegyek boríthatják egész testünket, különböző formában, színekben, méretben. Általában jóindulatúak és nincs velük probléma, ám egyesesetekben sajnos rákos elváltozásokká fajulhatnak. Az anyajegyek kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen gyakran és mikor érdemes orvoshoz fordulnunk vizsgálatra.

A hasra hízás okai

A hasi zsírtól nehezen tudunk megszabadulni, sokszor a legnagyobb erőfeszítés ellenére is makacsul ragaszkodik hozzánk, a legeredményesebb megoldás szakértők szerint a zsírleszívás lehet. Hátterében a genetikai tényezők, a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód mellett egyéb problémák is állhatnak. Ismerd meg a hasi hízás okait a lapos has és az egészséged érdekében!

Bőrfeszesítő tippek a terhesség utáni időszakra

A terhesség 9 hónapja alatt a bőr a hasadon megnyúlt. Ne érezd magad rosszul amiatt, ha a baba érkezésével nem alakul vissza egyből a szülés előtti állapotba. Jusson eszedbe, hogy bár a hasfalad most nem hibátlan, de fantasztikus dolgot vitt véghez a tested, hiszen életet teremtett!

Ez a legideálisabb kor gyermekvállalásra

Napjaink életvezetési tudatosságát komolyan áthatja a gyermektervezés kérdésköre, amely során beszélhetünk pszichológiai, egzisztenciális és biológiai szempontokról – ezek figyelembevétele nélkülözhetetlen a gyermekvállalás első fázisában.

Érdekességek és tévhitek a balkezességről

Az emberek zöme jobb- vagy balkezes, de van, akinek mindkét keze ügyes. A balkezességről számos érdekesség elmondható és sok tévhit kering, erről szól mai cikkünk.

Tudnivalók a hátrahajló méhről

Sajnos máig köztudatban van az a nézet, hogy a hátrahajló méh megnehezíti a terhességet, vagy a baba kihordását. Önmagában azonban ez nem igaz: az elképzelés mára már elavult.

Lehet, hogy emiatt nem jön a baba – pajzsmirigyproblémák

A pajzsmirigy-betegségek és a terhesség kapcsolata külön cikket érdemel, a betegség akadályozhatja, nehezítheti a teherbeesést, de megfelelő kezeléssel a gólyára sem kell sokáig várni. Egy pajzsmirigybeteg háromgyerekes anyuka írása.

Mire jó a króm?

Bár nem sokan tudják, de a króm szinte mindenhol megtalálható. Nem csak a vízben vagy a talajban, de szervezetünkben is, mi több, fontos alkotóeleme egészségünknek.

Az orbáncfű jótékony hatásai

Az orbáncfű egyre ismertebb, igen kiváló gyógynövény idegességre és depresszióra. Igazi diadalmenetben vonult be a XX. században az akadémikus gyógyítás világába.

Meg kell ijedni amikor azt halljuk: göb van a pajzsmirigyünkön?

Amikor az endokrinológus felhívja a figyelmet, hogy göb van pajzsmirigyünkön, bizony sokan megijednek, hiszen hirtelen nem tudni, miről van szó pontosan. Mit jelent az, hogy göb. Mit jelent, hogy a pajzsmirigyen? Most mit kell ezzel csinálni?

A túlzott kalóriabevitel hatásai

Nem helyes, hogy ülőmunkát végző emberek olyan mennyiségű kalóriát visznek be, amennyit egy fizikai munkát végző ember szervezete sem képes feldolgozni. Figyeljünk oda az étrendünkre és lehetőleg ne telített, azaz ne állati eredetű zsírokat fogyasszunk.

A terhesség legkorábbi jelei

Testünk gyakran már a terhességi teszt pozitívvá válása előtt elárulja nekünk, hogy áldott állapotban vagyunk. A terhesség első jelei azonban nagyon sok esetben összekeverhetőek valamilyen orvosi probléma jeleivel vagy lehet egyszerűen csak PMS is, tehát fontos mielőbb elvégezni egy tesztet.

Terhességi toxémia

A terhességi toxémián (preeclampsia) az anya olyan megbetegedését értjük, amely kizárólag terhesség kapcsán jelentkezhet, a várandósság második felében alakulhat ki. A betegség súlyosbodása akár az anya és a magzat életét is veszélyeztetheti.

Bőrápolás, életkornak megfelelően

Abban azt hiszem mindenki egyetért, hogy a bőrünk megfelelő ápolása, hidratálása minden életkorban fontos, azonban – ahogy a különböző koroknak megfelelően készülnek a kozmetikumok is – nem mindegy, milyen módon végezzük az életkorunknak megfelelő bőrápolást.

Mit tehetünk szétnyílt hasizom ellen?

A szétnyílt hasfal a terhesség velejárója lenne? Sajnos azt kell, hogy mondjam, többedik terhességnél igen nagy az esély rá. Az egyenes hasizmok eltávolodása a terhesség alatt alapvetően egy teljesen természetes folyamat, ha a magzat növekedésére gondolunk, akkor nyilvánvaló következménye a terhességnek. Hogy lehet megelőzni, mi a megoldás?

Lehet, hogy Önnek is vashiánya van?

A Magyarországon népbetegségnek számító vashiány sokkal gyakrabban áll hétköznapi problémák hátterében, mint gondolnánk. A fáradékonyság, fejfájás, vagy gyengeség csak néhány olyan tünet, ami mögött másik tucatnyi ok mellett a vashiány is felsorakoztatható.

Bőrbetegségek a terhesség alatt

A terhesség egy olyan állapot, mely alatt köztudottan az egész szervezet működése megváltozik. Ez alól a bőr sem kivétel. Enyhe elváltozások természetesen mindenkinél jelentkeznek, de vannak kellemetlenebb bőrproblémák is.

Mit tehetünk a terhességi visszerekkel?

A várandósság hónapjai alatt elég sok nő szembesül aggódva különböző bőrproblémákkal, ekcémával, kellemetlenségekkel, pluszkilókkal, dudorodó visszerekkel. A visszerek látványa nem túl szép és bizalomgerjesztő, de nemcsak esztétikailag zavaró, hanem egészségügyi kockázatot is jelentenek.

Miért vannak a terhességi rosszullétek és mit tehetünk ellene?

A várandósság csodálatos dolog, azonban igencsak megnehezítik a reggeli, esti rosszullétek. Nagyon nehéz elvégezni a napi feladatokat, munkába indulni, gyereket ellátni, ha az ember a rosszullétekkel küszködik. Jó esetben 12-16 hét alatt elmúlnak ezek az émelygések, s addig is lehet enyhíteni a tüneteken.

Mit nyújt még egy edzés a sporton kívül?

Azt jól tudjuk, hogy formában tart, meg segít lefogyni, segít elkerülni a betegségeket, jót tesz nekünk mentálisan és elégedettséggel tölt el, de vajon konkretizálva mi minden ad nekünk a sport?

Tökre pénzkidobás II.

Amikor első gyermekünket várjuk, olyan dolgokat is hajlamosak vagyunk megvásárolni, melyekről később bebizonyosodik, hogy teljesen felesleges volt. Egy baba érkezése nagy üzlet. Ne dőljünk be mindennek. „Tökre pénzkidobás” című cikkünk második része következik.

Tökre pénzkidobás I.

Első babánkat vártuk 10 éve, amikor – természetesen túlzásokba esve-, olyan dolgokat is megvásároltunk a férjemmel, amit ma a harmadik fiunkat várva már csak visszafogott nevetéssel teszünk vissza a polcra. Egy baba érkezése nagy üzlet. Ne dőljünk be mindennek.

Terhesség és székrekedés

A puffadás, a székrekedés kihat a közérzetünkre, s akár az egész napunkat is elronthatja, főleg, ha elhúzódó, vagy gyakran ismétlődő, rendszeres problémáról van szó. Hasznos tanácsokat hoztunk, melyeket természetesen nem csak a várandósok figyelmébe ajánlunk!

Hogyan halványíthatóak a májfoltok?

A májfolt talán az egyik leggyakoribb rendellenessége a bőrnek. Betegségnek talán nem kell nevezni, hiszen ártalmatlan dologról van szó, csupán esztétikailag lehetnek zavaróak, s sok embernek keserítik meg az életét.

Mennyit hízhatok terhesség alatt?

Dunát lehetne rekeszteni a témával, hiszen bármennyi írás és tanács született a terhességi hízásról, sok várandós nő állandó gondolata, hogy vajon mennyi az annyi. Természetesen nincs rá szabály, mert nem egyforma súllyal kezdjük a babavárást, azonban van némi támpont, hogy tudjunk kalkulálni.

Káros kozmetikumok – jobb, ha nem használod

Meglepődnél, ha olykor tüzetesen végigolvasnád az arckrémed, az alapozód, a krémeid, a tusolód, az arcpakolásaid, a dekor kozmetikumaid összetevőinek listáját! Pedig van belőlük a fürdőszobapolcon dögivel. Állítólag egy átlagos nő százhatvannyolc, egy férfi nyolcvanöt kozmetikai összetevőt ken magára egyetlen nap alatt.

A terhességi cukorbetegség megelőzhető

A terhességi cukorbetegség egy közismert betegség, mely a terhesség során alakulhat ki. Előfordulása az anyai életkorral és az anyai testsúllyal együtt nő. A terhességi cukorbaj azonban megelőzhető, ha betartunk néhány nagyon fontos szabályt.

Terhességi visszerek

Megpattant hajszálerek, kidudorodó kékes vastagabb erek a lábon és máshol…A visszerek nemcsak esztétikai szempontból hagynak kivetnivalót maguk után, de egészségi okokból is kockázatosak.

Fogyókúra és feszes bőr?

Ha sokat fogyunk hirtelen, vagy terhesség után előfordul, hogy bőrünk megnyúlik, veszít feszességéből. Sajnos a kinyúlt bőr eltüntetése sokszor már plasztikai feladat, a megelőzésre azonban nagy hangsúlyt fektethetünk

Sport terhesség alatt

Azzal azt hiszem nem írok semmi rosszat, sem újat, hogy a sport a terhesség alatt is nagyon fontos, amennyiben az orvos ezt jóváhagyja. Milyen előnyei vannak a várandósság alatti sportnak és mely mozgásformák végezhetőek biztonsággal, ezekre megadjuk most a választ.

Tények és tévhitek a várandósság alatt

A kismamáknak nem egyszerű kiigazodni a tiltott dolgok, terhesség alatti veszélyforrások és ártalmasnak hirdetett dolgok között. Az biztos, hogy áldott állapotban sok mindenre kell figyelnie a kismamának. Vannak valós veszélyek, és vannak tévhitek, ezek között szeretnénk segíteni eligazodni.

Ha babát szeretnél…

Amikor eldöntjük, hogy babát szeretnénk, a legfőbb félelmünk, hogy soká várat magára a pozitív terhességi teszt. Nyilván a természet a főnök ő teszi a dolgát, azonban néhány trükkel mi is növelhetjük a teherbeesés esélyét.

Várandósság alatti étrend

Nem, nem kettő helyett eszünk. Ikrek esetén se három helyett. Minőséget és nagyon jól megkomponált, tápanyagdús táplálkozást kell összerakni. Nem is olyan egyszerű.

A túl sok vitamin veszélyes!

Az emberek többsége általában rendszeresen fogyaszt valamilyen mesterséges vitaminkészítményt. A túlzott vitaminbevitel azonban ugyanolyan káros lehet, mint a vitaminhiány.

Tabutéma: a szülési fájásokról és aggodalmakról – őszintén

A szülésig hosszú út vezet, azonban az állapotosság és szülés szakaszaival kapcsolatban megannyi tévhit kering. Igen, talán nem olvasunk eleget vagy kérdezünk az orvosunktól, de a nők között így is túl nagy a csönd, hiszen kevesen mernek úgy nekimenni a szülésnek, hogy pontos tájékoztatást kapnak arról, hogy mire is számíthatnak. A leendő kismamákat a gyakoroló anyukákat nem igazán akarják ijesztgetni, pedig pontosan emiatt jár rengeteg egygyermekes anyuka úgy, hogy soha többet nem akarja vállalni a szülési fájdalommal járó érzést.

Az anyaság következményei

Eredetileg a téli immunerősítésről szerettem volna írni valami hasznos cikket, aztán valahogy elkalandoztam a hírek között. Vajon milyen érdekességre bukkantam? Hát az anyaság hatására az agyra. Lássuk a részleteket!

Édesség krumpliból? Igen!

Édesség egy krumpliból? Igen! Az édesburgonyáról gyűjtött tapasztalatok és receptek mindenkinek jól jöhetnek, akik foglalkoznak azzal, hogy mit esznek.

A születési súlyt befolyásoló tényezők

A születendő baba súlyát több tényező is befolyásolja, azonban sokszor meglepő dolgokat olvashatunk. Nézzük, mi mekkorát nyom a latban.

Természetes megoldások szúnyogcsípésre

A szúnyogok zümmögésénél talán csak a csípésük okozta duzzanatok, és vöröslő viszkető foltok bosszantóbbak. Néhány egyszerű, természetes és hatékony megoldást mutatunk a szúnyogcsípések kezelésére. Ezek gyorsak, egyszerűek, vegyszerektől mentesek. Egy próbát megér. Most már, csak egy szúnyogra kell várni.

Kulcsár Edina: „A terhességemben is a maximumra törekszem”

Kulcsár Edina egyik legnagyobb álma válik valóra: két év próbálkozás után idén ősszel végre édesanya lesz. Az egykori szépségkirálynő mindenre szeretne felkészülni, hogy anyukaként is a maximumot nyújthassa. Emellett továbbra is dolgozik, de a kicsi egészsége a legfontosabb számára, és ennek érdekében a kismama minden tőle telhetőt meg is tesz.

Mi árthat a fogainknak?

Fogaink egészségét az egyik legnehezebb megőrizni, hisz rengeteg dolog van, ami árthat neki. Nézzük, hogy mégis mit tehetünk.

Nulladik levél a fiamnak

Karácsony alkalmából egy nagyon őszinte, személyes hangvételű írásomat osztom meg az Olvasókkal, 7 hónapos terhesen. Mit mondhatok a fiamnak, aki még csak most készülődik a világra, és magam is csak most próbálok felkészülni az érkezésére...?

Babonák és valóság: hogy deríthetjük ki a baba nemét?

A népi hiedelmek tárháza a kíváncsi kismamákat sem hagyja jótanács nélkül. A régiek szerint számtalan titokzatos jelből következtethetünk születendő gyermekünk nemére. Összegyűjtöttük a legérdekesebb babonákat, de adunk néhány valóban hasznos tippet is, amivel kideríthetjük, kék vagy rózsaszín rugdalózóból érdemes-e betáraznunk.

Kávé - inni, vagy nem inni, az itt a kérdés!

A kávéfogyasztás egészségességéről szóló viták bizonyos időközönként újra és újra fellángolnak. Tartották már az impotencia és az elmebaj okának éppúgy, mint mennyből kapott gyógyszernek. Lássuk, mi szól mellette és mi ellene!

Terhesség alatt kettő helyett eszünk? (Nem)

Sajnos a kismamáknak nem egyszerű az élete, mert szinte attól a pillanattól kezdve, ahogy a család is tudomás szerez a terhességről, folyamatossá válik az etetés. A feladat sportos, fitt kismamákká válni, ami - pláne nagytestvér és munka, háztartás mellett- nem olyan egyszerű. Sosem fogom azt állítani, hogy könnyű, de egyáltalán nem is bonyolult, vagy teljesíthetetlen.

Adjunk magunknak és gyermekeinknek esélyt az egészséges testsúlyra!

Az Elhízás Világnapját tavalyelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy ösztönözze az embereket az egészséges testsúly megőrzésére, a súlytöbblet leadására, és felhívja a döntéshozók figyelmét a sürgős cselekvés fontosságára. Fontos a gyermekkori elhízás visszaszorítása is.

Babát vársz? - Ezekre figyelj az étkezések alkalmával!

Attól a pillanattól kezdve, hogy kiderül a nagy hír a család bővüléséről,, érdemes mindent jó alaposan átgondolni. Sokan nagyon tudatosan készülnek a gyermekáldásra és helyesen már előre terveznek. A szervezetünk épségére nem csak a baba érkezése után érdemes odafigyelni, hanem a várandósság alatt is.

Sportos anyukák - sportos gyerekek

Számomra az egészséghez hozzátartozik a napi mozgás, testedzés, rendszeres sport, akkor is, ha történetesen épp kisgyermekes, várandós, újdonsült, elfoglalt vagy akármilyen anyukák vagyunk.

Biztonságos-e a gyermekvállalás, ha melldaganattal küzdünk?

Mindenkinek hatalmas testi, illetve lelki teherrel jár a rákkal való küzdelem, főleg mert a nőiesség egyik jelképéről beszélünk. De mi a helyzet a fiatal, gyermekvállalás előtt álló nőkkel? Vajon véget vethetnek a családtervezési folyamatnak? Fel kell-e adniuk a saját gyermek vállalásának lehetőségét?

Itt az újabb mérföldkő a Down-kór szűrésben

Az egyik legrettegettebb és leggyakoribb genetikai rendellenesség a Down-szindróma, ami ma már a várandósság 9. hetétől elvégezhető speciális anyai vérvizsgálattal veszélyek nélkül szűrhető. A teszt legújabb generációja pedig elődeinél nemcsak gyorsabb, de nagyságrendekkel olcsóbb is.

Terhesség kezdetén jelentkező problémák – dilemmák és tanácsok

Semmi nem üti ki a ringből azt az izgalmat, amikor pozitív terhességi tesztet lát egy nő abban az esetben, ha már készen áll az anyaságra. De életük egyik legboldogabb pillanata idegessé is teheti őket..

Az apa szerepe a várandósság során

Sok-sok (leendő) édesapa talán nincs is annak tudatában, hogy milyen fontos szerepük lehet a gyermekvárás ideje alatt. Mivel a nőkre hárul a nagyobb (áldott) teher, leginkább az ő helyzetükről olvashatunk sokat, pedig a férfiak pozíciója is kulcsfontosságú lehet ilyenkor - persze, csak ha tudnak róla...

Az USA-ban csökken a terhesség-megszakítások száma

Soha ilyen alacsony abortusz rátát nem mértek még az Amerikai Egyesült Államokban, mint ezekben az időkben. Egy tanulmány szerint most a legalacsonyabb az arány, mióta Roe v. Wade legalizálta az eljárást. A Guttmacher Intézet által készített jelentés szerint 1000 nőre jelenleg 14,6 abortusz esik.

A Czeizel Intézet Erdély felé nyit

A mai naptól már Erdélyben, pontosabban Sepsiszentgyörgyön is elérhető lesz a Czeizel Intézet által nyújtott magas szintű magzati ultrahangvizsgálat a kismamáknak. Elsősorban a 20. terhességi hét körül végzendő, fejlődési rendellenességek szűrésére irányuló vizsgálati lehetőségeket kínálnak.

Ezeket a vizsgálatokat végeztesse el várandósság alatt

December vége nem csak a várva várt ünneplés hónapja, hanem a kimutatások szerint az intim együttléteké is, ugyanis a születési statisztikák alapján az év utolsó hónapjában fogan a legtöbb gyermek. Összegyűjtöttük, hogy várandósság különböző szakaszaiban mely ultrahang és fontos egyéb vizsgálatokat javasolt elvégeztetni.

A terhességi toxémia ma már előjelezhető

Végre tisztán láthatunk a terhességi toxémiával kapcsolatban: az anyára és a magzatra is veszélyes állapot ma már előjelezhető. A szakorvos segítségével meghatároztuk a toxémia jellemzőit, valamint a szűrés és megelőzés lehetőségeit, kialakulásának okait.

Hogyan és mennyit sportoljunk várandóság alatt?

A szakmai protokoll szerint a 12. terhességi hét betöltéséig nem ajánlott semmilyen edzés a kismamák számára. Az első trimeszter ugyanis igen érzékeny periódus bizonyos szempontból, bár a gyakorlatot nézve az is igaz, hogy sokszor már majdnem le is telik ez az időszak, mire egyáltalán kiderül a várandóság.

Hogyan deríthető ki legkorábban a baba neme?

A várandósság megállapítását követően az első izgatott kérdés rögtön a kicsi nemére szokott irányulni. Hosszú ideig csak a néphagyományokra és ezoterikus módszerekre tudtak hagyatkozni a szülők, ám ma már léteznek olyan orvosi vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában megtudhatják, kisfiút vagy kislányt várnak.

Tévhitek és igazságok a magzati szűrésekről

A várandósság 9 hónapja alatt egy sor ajánlott szűrés áll rendelkezésre, hogy az anyukák biztos információt kapjanak a saját és magzatuk egészségéről. A várandósok gyakran az interneten próbálnak informálódni a különféle vizsgálati módszerekről, ám a világhálón sajnos téves információk garmadája kering.

Mi tehet és mit nem a munkáltató egy várandós munkavállalóval?

Webkonferenciát tartottak az endometriózisról

A Róbert Kórház Ördög Nóra vezetésével webkonferenciát tartott március 16-án, melynek tanulságos videóanyaga bárki számára elérhető. A két órás beszélgetésből kiderül: az endometriózis kezelhető és menedzselhető, azonban szakértelem és komplex szemlélet szükséges hozzá.

Baby blues, avagy mit kezdjünk a szülés utáni depresszióval?

A szülés utáni lehangoltság, vagy depresszió rengeteg nehézséget okozhat. A probléma hormonális okokra, valamint lelki változásokra egyaránt visszavezethető. Egy azonban biztos: nem szabad félvállról venni.

Koraszüléshez is vezethet az ínygyulladás

Kevesen gondolnák, hogy az elhanyagolt szájhigiénia rossz esetben akár vetéléshez, vagy koraszüléshez is vezethet.

Ez a hormon az oka a libidócsökkenésnek a szoptatás ideje alatt

A magas prolaktin-szint csökkenti a nemi vágyat. Ezen hormon mennyisége a terhesség, valamint a szoptatás ideje alatt megnő, ez pedig hüvelyszárazságot, valamint libidócsökkenést okoz.

Felesleges plusz kilók a várandóság alatt

Bár nem elsődleges kérdés babaváráskor, de a legtöbb nő fejében azért megjelenik az elhízástól való félelem. A túlzott súlygyarapodás ugyanakkor nemcsak esztétikai probléma, hanem egészségmegőrzés szempontjából sem elhanyagolható kérdés.

HELLP-szindróma – nehezen felismerhető és veszélyes

A HELLP-szindrómát kevesen ismerik, hiszen szerencsére nem túl gyakori komplikáció a kismamák körében. A várandós nők kb. 0,37%-át érintheti, de beszélni kell róla, mivel valamiért ez a szám egyre emelkedik. A felismerés pedig különösen fontos, hiszen kockázatot jelent az édesanyára és a magzatra nézve is.

Az unokájának is árthat, ha dohányzik terhesség alatt

Döbbenetes módon még mindig téma az, hogy a terhesség alatti dohányzás biztosan ártalmas-e a babának.

Megváltozott a terhességi protokoll

Július elsejétől új orvosi protokoll lépett életbe a kismamák vizsgálatait illetően. Csökkent a kilenc hónap alatt elvégzendő teendők száma, de Magyarország ebből a szempontból még így is a legalaposabb nemzetek közé tartozik.

Évekkel ezelőtt engedélyezték, mégis illegális- Az abortusztabletta

Az abortusz, vagyis a művi terhesség megszakítás mindig kényes téma, az érvek és ellenérvek szinte vég nélkül ütköztethetőek, nem csoda, hogy a körülötte lévő vita egy-egy újabb hír kapcsán mindig kiéleződik.

Terhességi cukorbetegség: odafigyelést igényel

A várandóság második trimeszterében kerül sor a terheléses cukormérésre, melyet nagyon kellemetlen vizsgálatként tartanak számon. Bár valóban mindenki el tud képzelni jobb „menüt” 75 gramm cukrot tartalmazó víznél, és a vérvétel sem túl kellemes, mégis alapvető fontosságú vizsgálatról van szó

Hajhullás szülés után

A terhesség hatására a kismama szervezetében jelentős hormonális változások zajlanak, ennek hatása még a haj állapotán is tükröződik. A várandósági „megszépülést” azonban szinte menetrendszerűen követi a szülés utáni hajhullás.

Ezt teszi a testtel a várandóság

A kismamák a terhesség során megtapasztalják, hogy az emberi test milyen hihetetlen változásokra képes. A várandóság kilenc hónapja alatt a kismamák teste teljesen átalakul, de vajon hogyan változik meg a test szülés után, és mennyire véglegesek a szülés testi„nyomai”?

Súlygyarapodás a terhesség alatt

Az orvosok szerint a terhesség alatt az ideális súlygyarapodás 10-14 kiló körüli összesen, de vajon ebből mennyi a baba súlya, mennyi a terhesség „járulékos költségei”, és mennyi kilót hízunk ténylegesen.

A terhesség „tünetei”

A terhességre számos tünetből következtethetünk, mind testileg mind lelkileg komoly változásokon megy keresztül egy várandós kismama, és ez nem zajlik nyomtalanul.

Nem tudtam, hogy terhes vagyok

A TLC egyik sorozata, olyan meglepő eseteket mutat be, amikor a kismamák későn, sokszor csak a szülés pillanatában értesülnek arról, hogy gyermeket várnak. De hogy történhet ez, mi lehet a magyarázata annak, ha valaki nem veszi észre, hogy terhes?

A korán meddővé vált nők petefészkének újraébresztésére dolgoztak ki eljárást

Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének "újraébresztésre" - az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.

Vaspótlással csökkenthető a koraszülés kockázata

A vas elengedhetetlenül szükséges mind az anyai, mind a magzati vérképzéshez. A vashiány ugyanis vérszegénységet, a vérszegénység pedig nemcsak levertséget, fáradékonyságot, hanem a baba esetében oxigénhiányt is okozhat.