Menü

Párizs látnivalói, nevezetességei

Párizs Európa kulturális fővárosaként ismert, és a kontinens legkedveltebb turisztikai célpontja. A francia főváros egy éjszaka is élő, pezsgő város, és rengeteg lehetőséggel várja a turistákat, a túlturizmus szinte minden ismert helyen jelen van. Modern látványosságai mellett viszont rengeteg történelmi épületet, ideszámítva a történelmi belvárost is tartogat számunkra, így hangulatában egy abszolút pozitív, de vegyes élményt nyújt a város.

Európa legszebb strandjai

A nyári hőség elől sokan valamilyen hazai, vagy közeli strandra menekülünk, hogy legalább a vízben fürödve elkerüljük a perzselő napsütést. Európa, köztük Magyarország pedig telis-tele van gyönyörű természetes vizű strandokkal is, ahol kipihenhetjük a mindennapok fáradalmait, valamint gyönyörű tengerparti tájakat is láthatunk. Ezek közül nézhetünk meg néhányat ebben a cikkben.

Útinapló – Izland – második rész

A naplóm első részében kicsit kitértem Izland történelmére, az ottani életfelfogásra, az ÖKO gondolkodásra és az odautazás lehetőségeire. Most egy kicsit arról írok, hogy milyen volt az én utam oda, lassan 20 év távlatából, felnőtt fejjel visszatekintve.

Mo Farrah: No Easy Mile

Nem kell feltétlenül élsportolónak lenni ahhoz, hogy szívesen nézzünk sporttal, sportolókkal kapcsolatos sportfilmeket, dokumentumfilmeket. „Mo Farah: Az élet egy maraton” című életrajzifilmjét a napokban láttam a Netflixen és annyira tetszett, hogy szívesen ajánlom másoknak is.

A világjárvány árnyékában sem nagyon halasztanák tovább a sport világversenyeket

Európában erősen növekszik a koronavírusban fertőzöttek és sajnos az elhunytak száma is, ám a nemzetközi szövetségek mégiscsak megrendezik aktuális világversenyeiket, még ha olykor csúsztatva is. Pedig jelen pillanatban egyértelműnek tűnik, bárki bármikor elkaphatja a fertőzést, ami veszélyes a többiekre nézve, és semmiképpen sem fog valós képet mutatni az erőviszonyokról

Európai filmek, amik számomra kedvesek IV – amik miatt a film örök élmény

Helyzet van, mindenki tudja, látja, érzi. Mielőtt túladagolnánk a Netflixet vagy az Hbo go-t ne feledjük, hogy az európai kultúra milyen érdekes tud lenni. Valamint mindig van szép film/gondolat, ami csak ránk vár. Jöjjön hát egy szubjektív felsorolásszerű lista az életemet meghatározó szigorúan európai filmekből, amelyek érdekesek, izgalmasok és vagy elgondolkodtatók. Jöjjenek hát a születésem előtti húsz év szerintem legjobbjai időrendben a 66-os Personától a 79-es Brian életéig. Aki teheti ne hagyja ki őket. Egy újabb kis lelki muníció ezekre a bezárkozós időszakra.

Európai filmek, amik számomra kedvesek III – amik miatt a film örök érték

Helyzet van, mindenki tudja, látja, érzi. Mielőtt túladagolnánk a Netflixet vagy az Hbo go-t ne feledjük, hogy az európai kultúra milyen érdekes tud lenni. Valamint mindig van szép film/gondolat, ami csak ránk vár. Jöjjön hát egy szubjektív felsorolásszerű lista az életemet meghatározó születésem előtti szigorúan európai filmekből, amelyek érdekesek, izgalmasok és vagy elgondolkodtatók. Nyugalom újabb mozik is lesznek, de kezdjük a kályhánál. Jöjjön hát egy újabb kis lelki muníció ezekre a bezárkozós időszakra.

Mennyi vegyi anyagot kentél ma magadra?

Mennyi vegyi anyagot kentél ma magadra? Körülbelül hétfélét. Szakemberek szerint (mert ők biztos tudják) Európában naponta átlagosan körülbelül hétféle kozmetikai terméket használunk. Nézzünk körül a fürdőszobaszekrényben!

Egyszer volt hol nem volt: Vallónia

Belgium mindig is egy nagyhatalmak által elfoglalt terület volt egészen a nagy belga forradalomig (1831), amikor is végre kizavarták az éppen aktuális elnyomójukat, jelesül a hollandokat az országból. Habár az északi rész jóval szebb és gazdagabb, a déli vallon területről se feledkezzünk meg, hiszen ez a 3,5 milliós terület nem akármilyen érdekességeket rejt.

Önkénteskedési kisokos a világ körül - One World Institute 2. rész

A sikerre való tekintettel itt a folytatása a One World Institute-t bemutató cikkemnek. Ezúttal az egy éves program kerül terítékre, amellyel a dél-amerikai kontinensbeli környezetvédelmi szervezetek munkájába tekinthettünk be. Jöjjön tehát a Learn to travel, travel to learn program bemutatása.

Északon, ahol még a Guinnesst is fontban mérik

Az Egyesült Királyság egykori tűzfészke, Észak-Írország köszöni szépen él és virul. Tengeti brit gazdag életét. Lenyűgöző természeti adottságok, kis népesség és érdekes whisky gyárak tarkítják az ide látogatók utazásait. Minden adott egy kis zöld szigetbeli kalandhoz.

Önkénteskedési kisokos – Workaway

Manapság már rengeteg lehetőség van a világcsavargásra és idegen kultúrák, nyelvek megismerésére/elsajátítására. A kíváncsiság nagy úr. Jómagam is próbálkoztam ez irányban. A tapasztalatokat most sorra veszem, hogy mindenki felkészülten vághasson neki az új kalandoknak. Elsőként a workaway helyek kerülnek terítékre.

A gall kakas nyomában 2. rész

A világ első számú turisztikai célpontja Franciaország. A híres konyhával, kultúrával és történelemmel bíró ország mindennel rendelkezik, ami szem-szájnak ingere. Szerencsémre megjártam már nagy részét munkavállalóként és turistaként is. A tapasztalataimat csokorba szedtem, hogy mindenki felkészültem kellhessen útra.

A gall kakas nyomában 1. rész

A világ első számú turisztikai célpontja Franciaország. A híres konyhával, kultúrával és történelemmel bíró ország mindennel rendelkezik, ami szem-szájnak ingere. Szerencsémre megjártam már nagy részét munkavállalóként és turistaként is. A tapasztalatokat csokorba szedtem, hogy mindenki felkészülten kellhessen útra.

Flandria ékkövei

Belgium multikulturális jellege közismert. Egyszerre példaértékű és megmosolyogtató. Remek partik, magával ragadó építészet és kiadós sült krumplis menük otthona. Mielőtt elmennének a környező nagyvárosokba, nézzünk egy kicsit az északi turisztikailag felkapott kis kincsei (Brugge, Gent) után.

Írország a szivárványok bölcsője

Népzene, kocsma túrák, szép táj, örök eső és persze a Guinness. A brit szigetek melletti kis felfedezésre váró kincs, Írország. A most két részben élő alföldi vidék remekül mentette át hagyományait a modern új világba. Igazi ír hangulat fogad minden idelátogatót. Kalandra fel.

Norvégia, az istenek otthona

Norvégia mennyei hely. Túl szép, hogy igaz legyen. Ennek a vizuálheroinnak ,azonban komoly ára van. Csak annak ajánlom, akinek tele a pénztárcája és nyitott a természeti csodák iránt. Kedves emberek, jó halételek és isteni táj. Aki teheti, ne hagyja ki.

Luxembourg, a bankok oázisa

Európa leggazdagabb országa lubickol a bankrendszerek adta lehetőségekben. A franciák és németek között hánykolódó kis ország, joggal érzi remekül magát. A központi fekvése megkerülhetetlenné teszi fővárosát, Luxembourgot a nyugati világban.

Tudjon meg mindent a május 13-i Európa-napi fesztiválról

Idén is nagy közös ünneplésre várnak mindenkit az Európa-napi fesztivál szervezői május 13-án, vasárnap,a budapesti Szabadság térre.Délelőtt a hagyományos EU-s futással kezdődik a rendezvény, a nap második felében pedig filmvetítések, családi programok, játszóház és kvízjátékok, valamint koncertek szórakoztatják a kilátogatókat.

Tervezed a nyaralást? Ezeket a látnivalókat érdemes elkerülni!

Ki ne álmodozna egy napfényes párizsi délutánról, vagy egy velencei gondolázásról a nyár közepén? Sajnos, a valóság sokszor kiábrándítóbb. Nézzük, hova ne utazzunk nyáron!

Mit jelent az, hogy egy termék ”bio”/”organikus”?

Sokan hiszik, hogy a„bio” minősítés az egészséges termékek védjegye. Bár van némi igazság ebben, azért ez így ebben a formában nem állja meg a helyét. Lássuk, pontosan mit takarnak ezek a megjelölések!

Programajánló: Európa-nap futással és szórakozással

Futóverseny, családi- és gyerekprogramok, EU-s információk, valamint könnyűzenei koncertek várják vasárnap a Margitszigetre látogatókat, ráadásul mindezt ingyen!

Európába ért a vírus

Spanyolországban diagnosztizálták a Zika vírust az első olyan európai nőnél, aki állapotos.

Hogyan nyaralnak az európaiak?

A magyarok majdnem nyolcvan százaléka belföldön nyaral, ami messze nem a legmagasabb arány az Európai Unió országait tekintve. Az öreg kontinens utazási szokásairól az Eurostat készített jelentést.