Menü

Fogadalmak, amit fogadjunk, hogy nem tartunk be

A legtöbb fogadalmat, ígéretet pezsgőspohárral a kezünkben a szilveszteri koccintásnál tesszük meg. Mire beköszönt a tavasz, már nem is emlékszünk a fogadalmainkra.

Mesevilág, avagy olvassunk-e a gyerekünknek?

Manapság, amikor rajzfilmek és animációs filmek sokasága áll rendelkezésre ahhoz, hogy gyermekeink életét színesítsék, joggal merül fel a kérdés, hogy az olvasás ugyanolyan fontos-e még most is, mint régebben. Ha te is tanácstalan vagy, hogy mikor és mennyit kell olvasnod, vagy egyáltalán célszerű-e, akkor érdemes végigolvasnod.

Magántanár vagy nyelviskola?

A továbbtanuláshoz ettől a tanévtől nemcsak egy emelt szintű érettségi kötelező, hanem egy nyelvvizsga is. Amiért eddig plusz pontok jártak, most alapkövetelmény lett, és ezzel még fontosabbá vált, hogy minél hamarabb és minél hatékonyabban nyelveket tudjunk tanulni. Az iskolán kívül nyelviskolában vagy magántanárnál vehetünk plusz órákat. De melyik éri meg jobban?

Mi is az az irónia, és hogyan kezeljük helyesen?

Szerencsére olyan világban élünk, mely teljesen nyitott a humorra és az iróniára. Bár néha ezt nem érezzük. Az irónia olyan tulajdonságbeli sajátosság, mellyel nem rendelkezik mindenki egyforma mértékben. Éppen ezért olykor előfordul, hogy nem értik meg. Nos, igen, ez roppant kínos szituációkat tud eredményezni.

Szeretetnyelvek

Az, hogy van egy anyanyelvünk, és vannak nyelvek, melyeken meg tudjuk értetni magunkat, természetes. De nemcsak a beszédünknek van nyelve, hanem a cselekedeteinknek is. A homlokráncolás, a bólogatás, ökölrázás mind olyan jel, amit mindenki megért, még akkor is, ha nem egy nemzethez tartozik. De ami sokaknak meglepő, hogy különféle szeretetnyelvekkel rendelkezünk. Ezeket fogjuk most megismerni.

Tanfolyamok, amelyekkel lefoglalhatod magad

Hiába tűnik úgy, hogy rohan a világ és vele együtt mi is, mégis rengetegen élnek körülöttünk, a környezetünkben, akik olykor nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott szabadidejükkel. Számukra ajánlunk most néhány szórakoztató tanfolyamot.

Perifériás befolyásolás

Egymásra sokféleképpen lehetünk hatással, akár szándékosan, akár véletlenül. De ha szándékosan próbáljuk meg valamilyen vélemény-változtatásra rávenni a társunkat, az manipulációnak számít. És ha minket próbálnak befolyásolni, fontos, hogy felismerjük.

Nyelvtanulás, magolás nélkül

A nyelvtanulásról sokaknak még mindig a szavak magolása és a drága magánórák jutnak eszébe, pedig önmagunk is sokat fejlődhetünk, egy kis akarással és odafigyeléssel. Vigyázat, tuti tippek következnek!

Így kerülheted el a rossz leheletet

Kínos elszenvedni, és kínos megmondani is valakinek, inkább igyekezzünk elkerülni! Hogy hogyan? Íme néhány dolog, amire figyelned kell.

Nyelviskola vagy magántanár?

„Tanulni nehéz” – gondolják sokan. De vajon tényleg az? És mi a helyzet a nyelvekkel? Hogyan érdemes nekiállni a nyelvtanulásnak?

Nem beszélünk egy nyelvet – mégis befogadunk!

Nemcsak a magyar magyarnak farkasa - mondás igaz? Hogyan lehet beilleszkedni egy új közösségbe? Mennyire tudnak elfogadóak lenni az emberek? Saját tapasztalat és hallott történetek következnek.

Történet egy külföldi munkavállalásról

Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogyan született meg az elhatározás a diplomával való külföldi takarítás lehetőségével kapcsolatban. Igen, sikerült munkát kapni. De hogyan kezdődött el az életünk a határon túl?

Egy idegen nyelv ismerete késleltetheti a demenciát

Azok az emberek, akik egy nyelvnél többet beszélnek, és megjelenik náluk az időskori elbutulás, öt évvel tovább élnek, mint azok, akik csak az anyanyelvükön képesek kommunikálni.

A nyelvtanulásban rejlő lehetőségek

Mindannyian emlékszünk, hogy az iskolában milyen nehéz volt egy nyelvet megtanulni. Ha odafigyelünk gyermekünk igényeire és adottságaira, könnyen felfedezhetjük, miben tehetséges, mi az, ami boldoggá teszi, amit szívesen csinál.

Szavak és kifejezések, amiket érdemes kivonnod a forgalomból

A ma emberének nincs ideje vagy elengedő figyelme, hogy a szükségesnél több szót elolvasson. Írhatunk levelet, blogot, vagy szakdolgozatot, de minden írott szövegnél fontos, hogy a címzettet tartsuk elkötelezve a témánk iránt. Ennek érdekében bizonyos szavakat és kifejezéseket érdemes kiiktatnunk szövegeinkből.

Tanuljon nyelvet az okostelefonján!

Az okostelefonon, tableten elérhető applikációk manapság már az élet minden területén használhatóak, így a nyelvtanuláshoz is kiváló lehetőséget nyújtanak. A Fun Easy Learn alkalmazásaival a nevének megfelelően vidáman és könnyen tanulhat sokféle nyelven.

Lehet e egynél több anyanyelvünk?

A nyelvelsajátítás folyamatát még számos tisztázatlan kérdés veszi körül a tudományban is. Ezért aztán a többnyelvű környezetben történő beszédtanulás még speciálisabb, rejtélyesebb folyamat.