Az apa szerepe a várandósság során

Sok-sok (leendő) édesapa talán nincs is annak tudatában, hogy milyen fontos szerepük lehet a gyermekvárás ideje alatt. Mivel a nőkre hárul a nagyobb (áldott) teher, leginkább az ő helyzetükről olvashatunk sokat, pedig a férfiak pozíciója is kulcsfontosságú lehet ilyenkor - persze, csak ha tudnak róla...

Természetesen elismerjük, hogy a nők milyen megpróbáltatásokon és örömökön mennek keresztül ilyenkor, de mivel erről született már tonnányi cikk és könyv, foglalkozzunk kicsit az apai oldallal is, amiről méltánytalanul keveset beszélünk. Pedig ezzel sokat árthatunk a családoknak... Talán itt is megjárna az esélyegyenlőség (nem mellesleg ezzel a nők helyzete is könnyebbé válna). Miért lehet káros, ha az apákról, leendő apukákról nem tárgyalunk? Mert ezzel gyengítjük a család egységét. "Anya gyereket nevel és háztartást vezet, apa keresi a pénzt" - ismerjük a klasszikus felállást. Igen ám, de ezzel máris szakadékot képezünk a házastársak között. Hiszen bizonyított, hogy minél inkább ismerik egymás helyzetét, annál megértőbbek, barátságosabbak tudnak lenni egymással, valamint annál kevésbé van hiányérzetük. Ugyanis attól, hogy valaki az anyaságot gyakorolja, még vágyik arra, hogy produktív szellemi vagy fizikai munkát végezzen és pénzt keressen. De a skandináv modell - ahol az apák is otthon vannak a kicsivel pár hónapot - azt is igazolta, hogy a férfiak is vágynak együtt lenni a gyermekeikkel, és azt kifejezetten élvezik, hiszen sokan nehezményezik, hogy munka után hazaérve már alig-alig tudnak csemetéikkel időt tölteni.

No de visszatérve a várandósságra, mit él meg egy férfi? Számára is nehéz lehet lelkileg ez az időszak, éppen azért, mert szinte csak külső szemlélőként tud részt venni az eseményekben. Nem ő érzi a rosszulléteket, a hangulatingadozásokat, jó ideig még a gyermek mozgását sem - s nem benne termelődnek a kötődés segítését szolgáló hormonok. Ismeretes, hogy sok férfi (tisztelet az egyre több kivételnek) nem tud mit kezdeni a gyermekével egészen addig, míg nem lehet vele jobban kapcsolatot teremteni játék és beszéd formájában - általában 1-2 éves kor körül tudnak magabiztosabban szerepet vállalni. Nagypapám a hatvanas évek derekán örömmel és szeretettel segített nagymamámnak a gyermekkgondozásban - sőt, szabad olyat mondani, hogy még ügyesebbnek is mutatozott benne. Mindenki a csodájára járt ennek a helyzetnek (erről még hamarosan mesélek majd egy cikkben). Manapság már több lehetőség mutatkozik az apáknak - együtt nézhetik az anyával az ultrahang-felvételeket és ott lehetnek a szülésnél.

Mégis sokszor magányosnak és meg nem értettnek érzik magukat onnantól kezdve, hogy a kisbaba megfogan - tőlük ugyanis teljesen elvonódik a figyelem. Pedig nekik sem könnyű megbírkózni a változóban lévő szerepekkel és élethelyzettel. Bennük is elindul (jó esetben...) a gondolat, hogy innentől nő a felelősségük, átélik a párkapcsolat változásait. Ha megértésre találnának, nekik is jó fogodzópont lehet az érkezni készülő kisbaba, de manapság még mindig azt súgja nekik a társadalom, hogy az első időszakban csupán mellékszereplők.

S noha tény, hogy nem tudnak kihordani, szülni és mellből szoptatni, minden másból nagyonis ki tudják venni a részüket. Ez pedig erősíti a párkapcsolatot, az apai érzéseket és a családban való pozíciót is. Melyik anya ne örülne annak, ha az apa is szerepet vállal a gyermekgondozási feladatokban, és valódi szeretettel fordul a csecsemő felé? A legtöbb anya arról számol be, hogy nagyon fontos neki már a várandósság alatt, hogy a leendő apuka miként viszonyul az odabent növekedő gyermekük felé. Érdeklődik, valódi kíváncsiságot mutat? Simogatja a hasat, beszél hozzá azon keresztül? Ő is gondolkodik már, hogy milyen lesz a rájuk váró feladat, valamint maga a gyermek? Mindezen dolgoknak komoly jelentősége van az egész családra nézve.

Sőt, a perinatális pszichológia, valamint a különböző meditatív módszerek bebizonyították, hogy a magzat érzi, hogy édesapja milyen energiákkal fordul felé. Arról, hogy ez igaz, saját magam is szereztem tapasztalatot. Részt vettem egy meditációban, amely azt célozta, hogy emlékezzek vissza, milyen volt édesanyám hasában, majd milyen volt a születésem. Az 1-2 hónapos magzatkori időszakból éreztem egy felém irányuló nagyon intenzív energiát édesapám részéről. Lehet azt mondani, hogy ez fantazmagória, de részletesen elmeséltem anyukámnak, milyen "emlékképeim" jöttek elő, aki szórol szóra igazolta az állításaimat.

Ha tudjuk, hogy mennyire fontos az apai részvétel és szerepvállalás, akkor erősítsük is meg a férfiakat ebben a szerepükben! Beszélünk többet és többet az ő helyzetükről és tudatosítsuk bennük, hogy nagyonis főszereplői ennek a történetnek! Ezzel magabiztosabbá tehetjük őket, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy rutinosabban, bátrabban mozogjanak és szerepeljenek az édesanya mellett apaként, és komfortosabban érezzék magukat a várandósság alatt annak tudatában: ők is számítanak.