Big, Bigger...Digger
- Dátum: 2026.10.04., 07:30
- Vass Attila
- emberi lélek, kritka, maró, popcorn, sci-fi, társadalomkritika, USA
Alejandro G. Iñárritu (21 Gramm, Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), Babel) egy epikus rendező, nem mellékesen ő volt az első Oscar-jelölt mexikói direktor. Filmjei nem szokványos füzérei az emberi sorsoknak, amelyek szép lassan egy egységes képpé válnak bennünk. Ezúttal egy megaköltségvetéssel és részben saját sztorijával egy maró fekete komédiát/szatírát vázol elénk, ami egyszerre tűnt a bombaformában tündöklő Tom Cruise-zal (Magnólia, Mission Impossible) az év mozgóképes eseményének, komoly Musk- és Trump- paródiának, valamint a történelem legmeghökkentőbb sci-fijének(?).

Záporoztak a gondolatok bennem a Digger megtekintése után. Minden ígéretét beváltja a film, de sokkal több is ennél. Azonban nem véletlen, hogy Amerikában többen kimentek a felénél a moziból. Pedig nagy hibát követtek el, mert a teljes képhez nagyon is figyelni kell és végig ülni a rázósabb, értsd túltolt, harsány részeket is. Nem nagyon emlékszem, hogy egy élmény ennyire érzés-érzelmi műfajkritikai hullámvasutat indítson el kritikai énemben. Egyszerre látunk egy szatíra szatíráját!!, fekete komédiát, társadalomkritikát, környezetvédelmi segélykiáltást, és remélhetőleg csak elvont sci-fit.
A felütés előrevetíti a közelgő káosz eseményeit. Egy amerikai csilliárdos (Tom Cruise elmaszkírozva) olajfúrásai után Grönlandról leszakad egy jégdarab és elindul Európa partjai felé. A vészhelyzet okán összeül az USA válságstábja, élén az elnökkel, akinek a ripacskodását a lefogyott John Goodman (a Coen-filmek jolly jokere) csont nélkül frenetikus Trump-átirattá csomagolja. A helyzet tehát ebben a képzeletbeli(?), súlyosan szimbolikus világban kritikus és innen jön a tömegkatasztrófa, politikai ámokfutás és több hatalmas csavar a történetben, amely nem árul zsákbamacskát.

Egy kőkemény, meghökkentő díjvárományossal van dolgunk, amely a monumentális díszletei és a profi kameramozgásai ellenére, helyenként kamaradráma jellegű érzelmi gyomros mindenkinek, ahol végig a pocakos texasi olajmágus mozgatja a szálakat. Természetesen Musk-karikatúra is ez egyben, de az amerikai álomnak is beintenek a készítők. Mesteri a stáb, hagyj jegyezzem meg. Cruise nagyon hajt, hogy végre megkapja az Oscarját (tiszteletbelije már van). Vicces, hogy el kellett maszkírozni, hogy egy vele szinte egykorút el tudjon játszani. Ugyanakkor a direkten megosztó, polgárpukkasztó előadás során kapunk egy de facto tanmesét a színház/film erejéről, az emberi lélekkel való összefonódásáról. Ezért mindenképpen megérte a Diggert megcsinálni. A többit mindenki maga döntse el. Ez a film az év röheje vagy egy mestermű? Bármi is, egyedi élmény.
Egy tündérmese örök nosztalgiája
Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?