Menü

Terhesség alatti tünetek 10 héten keresztül

Egy édesanya teste számos változáson megy keresztül a terhesség alatt, kezdve az első trimeszter során tapasztalható mellérzékenységtől a harmadik trimeszterben csúcsosodó hátfájdalomig. Hogy könnyebb legyen felkészülni rájuk, megmutatjuk, pontosan milyen panaszokra számíthatunk, míg meg nem születik a kisbabánk.



A zene hatásai a babákra

A kellemes hangok, a zenehallgatás, a várandósság alatti éneklés, bizonyítottan hatással van a magzatra a pocakban. A zene abszolút pozitív hatásai régóta köztudottak, a kicsiknek való éneklés sok szempontból fejlesztő lehet.

Pocakkal a vízben

A várandósság egy olyan állapot, amit nem szabad félvállról venni, hiszen a nők teste kap egy plusz terhelést. Ahhoz, hogy jól érezzék magukat, bizony, mozogni kell, ha megengedett, de sokan félnek a veszélyeitől is, például az úszással járó betegségektől.

Érdekességek és tévhitek a balkezességről

Az emberek zöme jobb- vagy balkezes, de van, akinek mindkét keze ügyes. A balkezességről számos érdekesség elmondható és sok tévhit kering, erről szól mai cikkünk.

Séta babával hidegben/melegben

A babák nagyon jókat tudnak aludni séta közben egy babakocsiban, ez valószínűleg azért van így, mert – különösen az első fél évben - sok kisbaba csak mozgás (hordozás, babakocsizás) közben képes elaludni, ugyanis ez emlékezteti őket az anyaméhre. A babakocsiban alvás különösen egészséges, hiszen szabad levegőn van a pici, de mi a helyzet hidegben, melegben?

Miért járjunk babamasszázsra?

A babamasszázsról a kisgyerekes anyukák vagy várandós kismamák bizonyára már hallottak, s talán másoknak sem újkeletű, hiszen egyre elterjedtebb módszerről van szó. Utána olvastunk a babamasszázs hatásainak, előnyeinek.

Mit tehetünk szétnyílt hasizom ellen?

A szétnyílt hasfal a terhesség velejárója lenne? Sajnos azt kell, hogy mondjam, többedik terhességnél igen nagy az esély rá. Az egyenes hasizmok eltávolodása a terhesség alatt alapvetően egy teljesen természetes folyamat, ha a magzat növekedésére gondolunk, akkor nyilvánvaló következménye a terhességnek. Hogy lehet megelőzni, mi a megoldás?

Bőrbetegségek a terhesség alatt

A terhesség egy olyan állapot, mely alatt köztudottan az egész szervezet működése megváltozik. Ez alól a bőr sem kivétel. Enyhe elváltozások természetesen mindenkinél jelentkeznek, de vannak kellemetlenebb bőrproblémák is.

Miért vannak a terhességi rosszullétek és mit tehetünk ellene?

A várandósság csodálatos dolog, azonban igencsak megnehezítik a reggeli, esti rosszullétek. Nagyon nehéz elvégezni a napi feladatokat, munkába indulni, gyereket ellátni, ha az ember a rosszullétekkel küszködik. Jó esetben 12-16 hét alatt elmúlnak ezek az émelygések, s addig is lehet enyhíteni a tüneteken.

Hogyan halványíthatóak a májfoltok?

A májfolt talán az egyik leggyakoribb rendellenessége a bőrnek. Betegségnek talán nem kell nevezni, hiszen ártalmatlan dologról van szó, csupán esztétikailag lehetnek zavaróak, s sok embernek keserítik meg az életét.

Kismama a strandon

A nyár, a nagy meleg, az erős UV sugárzás, a magas páratartalom bizony nagy megterhelést jelent a szervezetnek, különösen a várandósoknak. A kismamák is nyaralhatnak, strandolhatnak, utazhatnak vízpartra, de nekik mindenképpen szem előtt kell tartaniuk néhány fontos szabályt

Káros kozmetikumok – jobb, ha nem használod

Meglepődnél, ha olykor tüzetesen végigolvasnád az arckrémed, az alapozód, a krémeid, a tusolód, az arcpakolásaid, a dekor kozmetikumaid összetevőinek listáját! Pedig van belőlük a fürdőszobapolcon dögivel. Állítólag egy átlagos nő százhatvannyolc, egy férfi nyolcvanöt kozmetikai összetevőt ken magára egyetlen nap alatt.

Igen, a harmadik is fiú…

Azt hiszem a terhesség várandósság (írjuk ezt a szebb szót) mindenképpen egy csodálatos másállapot, s ha szerény számításaim szerint kifelejtem a vele járó néhány kellemetlenséget, tényleg egy áldott időszak. Mert igen, az! A kellemetlenségek alatt pedig nemcsak hormonális, testi és hangulati változásokat értek, hanem néhány embert is.

Úristen, terhes a feleségem!

Bizony, nemcsak az anya, de az apuka is babát vár. Mi történik a babavárás alatt, mi játszódik le a férfiakban? Mi mindenre kell felkészülnie egy leendő apukának, s miben segítheti a várandós feleségét? Nos, rengeteg mindenben.

Tények és tévhitek a várandósság alatt

A kismamáknak nem egyszerű kiigazodni a tiltott dolgok, terhesség alatti veszélyforrások és ártalmasnak hirdetett dolgok között. Az biztos, hogy áldott állapotban sok mindenre kell figyelnie a kismamának. Vannak valós veszélyek, és vannak tévhitek, ezek között szeretnénk segíteni eligazodni.

Várandósság alatti étrend

Nem, nem kettő helyett eszünk. Ikrek esetén se három helyett. Minőséget és nagyon jól megkomponált, tápanyagdús táplálkozást kell összerakni. Nem is olyan egyszerű.

Pollenallergia gyógyszer nélkül

Mintha idén korábban elkezdődött volna a pollenallergia, erősen érezni a tüneteket. Sajnos vannak olyan eshetőségek, hogy valaki nem szeretne egyből gyógyszerhez nyúlni, vagy esetleg nem szabad (pl. mert kismama) ekkor kezd el az ember kutatni a természetes és gyógyszermentes alternatívák után.

Pajzsmirigyesek tanácstalanul: most kell jód, vagy nem?

Sokáig fogalmam sem volt, mi a válasz erre a kérdésre. Azt tudtam, hogy melyek azok az étrendkiegészítők, vitaminok, melyeke szükségesek egy pajzsmirigybeteg számára, azonban mi a helyzet a jóddal? Most akkor kell, vagy nem, kinek fontos, kinek tilos?

Ne csak a konyhában használd!

Bőrradír, hajtisztító, fogfehérítő? Mi az? Leggyakrabban sütéskor vagy épp a hűtőszekrény szagtalanításakor használjuk, pedig ezeken kívül még számtalan dologra jó, lássuk, mi mindenre használható a szódabikarbóna!

5 párkapcsolati tévhit kritikája - egy kismama szemszögéből

Minden friss anyukára komoly feladat vár: új életritmust kell kialakítania a pici babája mellett. Ilyenkor bármely pici problémából nagy lufit tudunk fújni, de az esetek többségében nem olyan megoldhatatlan és végzetes ez a pár probléma, mint amilyennek érezhetjük. Ideális esetben, ebben a kezdeti időszakban kezdődik meg az események folyamatának láncolatából összeálló átalakulás, mikor is újfent közös hangot alakíthatunk ki párunkkal.

Öt hasznos baba-mama applikáció a fittség jegyében – vajon segítenek?

A telefonok ma már szinte hozzánőttek a kezünkhöz. Ha nincs is folyamatosan a markunkban a kis eszköz, de biztosan ott van a közelünkben. Telefonunkat szomorú vagy sem, a világért se hagynánk otthon – főleg nem egy sűrű, programokkal teli napon. Ezen gondolkodtunk éppen, mikor összegyűjtöttünk öt applikációt, ami nagyban segítheti egy friss kismama, vagy egy elfoglalt nagycsaládos édesanya életét, ha épp ideje sincs elmenni bármerre otthonról, de mégis szeretne odafigyelni magára.

Kismamából egyből bombanő. De miért is?

Szülés után a legtöbb nő nagy félelme, hogy nem tudja majd visszanyerni a teherbeesés előtti súlyát, ami érthető, de semmiképp sem szabad azonnal kemény edzésekbe és szigorú diétába kezdeni. Vajon tényleg az az elvárás, hogy szupermodellként nézzen ki egy frissen szült anyuka?

A születési súlyt befolyásoló tényezők

A születendő baba súlyát több tényező is befolyásolja, azonban sokszor meglepő dolgokat olvashatunk. Nézzük, mi mekkorát nyom a latban.

Kulcsár Edina: „A terhességemben is a maximumra törekszem”

Kulcsár Edina egyik legnagyobb álma válik valóra: két év próbálkozás után idén ősszel végre édesanya lesz. Az egykori szépségkirálynő mindenre szeretne felkészülni, hogy anyukaként is a maximumot nyújthassa. Emellett továbbra is dolgozik, de a kicsi egészsége a legfontosabb számára, és ennek érdekében a kismama minden tőle telhetőt meg is tesz.

Szorongás a várandósság alatt – miért veszélyes?

Elkészül-e időben a babaszoba, mit ehetek, ami jó a babának, egészséges lesz-e a kicsi, milyen lesz a szülés? Megannyi hasonló kérdésen gyötrődnek a kismamák, ami sok idegeskedést okoz. Ezek a stresszhatások szinte elkerülhetetlenek, viszont komoly következményekkel járhatnak: kihathatnak a kicsi fejlődésére is.

Babonák és valóság: hogy deríthetjük ki a baba nemét?

A népi hiedelmek tárháza a kíváncsi kismamákat sem hagyja jótanács nélkül. A régiek szerint számtalan titokzatos jelből következtethetünk születendő gyermekünk nemére. Összegyűjtöttük a legérdekesebb babonákat, de adunk néhány valóban hasznos tippet is, amivel kideríthetjük, kék vagy rózsaszín rugdalózóból érdemes-e betáraznunk.

Terhesség alatt kettő helyett eszünk? (Nem)

Sajnos a kismamáknak nem egyszerű az élete, mert szinte attól a pillanattól kezdve, ahogy a család is tudomás szerez a terhességről, folyamatossá válik az etetés. A feladat sportos, fitt kismamákká válni, ami - pláne nagytestvér és munka, háztartás mellett- nem olyan egyszerű. Sosem fogom azt állítani, hogy könnyű, de egyáltalán nem is bonyolult, vagy teljesíthetetlen.

Itt az újabb mérföldkő a Down-kór szűrésben

Az egyik legrettegettebb és leggyakoribb genetikai rendellenesség a Down-szindróma, ami ma már a várandósság 9. hetétől elvégezhető speciális anyai vérvizsgálattal veszélyek nélkül szűrhető. A teszt legújabb generációja pedig elődeinél nemcsak gyorsabb, de nagyságrendekkel olcsóbb is.

Dió, miért jó?

Karácsony környékén van a fő felhasználási szezonja ennek a finom termésnek, amelynek rendkívül jótékony hatásai vannak a szervezetünkre. Eláruljuk, miért érdemes diót fogyasztani – még akár hús helyett is!

Hogyan deríthető ki legkorábban a baba neme?

A várandósság megállapítását követően az első izgatott kérdés rögtön a kicsi nemére szokott irányulni. Hosszú ideig csak a néphagyományokra és ezoterikus módszerekre tudtak hagyatkozni a szülők, ám ma már léteznek olyan orvosi vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában megtudhatják, kisfiút vagy kislányt várnak.

Mikor kell kardiológiai vizsgálat a várandósság alatt?

A várandósság alatt a kismamáknak a különféle vizsgálatokon túl fontos odafigyelniük a szív- és érrendszeri egészségükre. Összegyűjtöttük össze azokat a helyzeteket, amelyek esetén a leendő anyukáknak az esetleges szövődmények megelőzése érdekében feltétlenül fel kell keresnie a szakorvost.

Nyersen, sütve és főzve

Tele van antioxidánsokkal, egészséges, télen is könnyű hozzájutni, ráadásul a kisgyermekeknek is adható. Mi az?

Halat az asztalra!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a halak, halas ételek fontosságát, főképp azért nem, mert hazánkban e téren komoly lemaradásban vagyunk.

Megváltozott a terhességi protokoll

Július elsejétől új orvosi protokoll lépett életbe a kismamák vizsgálatait illetően. Csökkent a kilenc hónap alatt elvégzendő teendők száma, de Magyarország ebből a szempontból még így is a legalaposabb nemzetek közé tartozik.

Hogyan készüljünk fel a szülésre?

A várandóság 9 hónapja jelentős időszak, mely sok mindenre ad lehetőséget. Legfőbb szerep ennek a különleges időszaknak természetesen a baba fejlődésében, életképessé válásában van, de korántsem ez az egyetlen „funkciója”. Egyrészt ez egy fajta átmeneti rítus is, előkészíti a szülővé válást, a felelősséggel való megküzdés folyamatát, és természetesen lehetőséget biztosít a születésre és a szülésre való felkészülésre is.

Álmok jelentése a várandóság alatt

Sok kismama számol be arról, hogy többet álmodik, mint korábban. Ráadásul álmaik gazdagabbak, élénkebbek, és kidolgozottabbak. Vajon egy kismama valóban másképp álmodik, és mást jelentenek az álmai?