Menü

A korán meddővé vált nők petefészkének újraébresztésére dolgoztak ki eljárást

Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének "újraébresztésre" - az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányban bemutatott IVA - lombikban történő aktiválás - nevű eljárás során a szakemberek eltávolították a meddővé vált nő petefészkét vagy annak egy részét, laboratóriumi körülmények között "felébresztették" bennük az alvó tüszőket, majd visszaültették a méhkürt közelébe. Ezt követően hormonterápiával stimulálták a petefészket arra, hogy meginduljon a petesejttermelés. 

 A kaliforniai Stanford Egyetem és a kavaszaki St. Marianna Egyetem kutatói az új eljárásba 27 nőt vontak be, akiknél 30 éves kor körül lépett fel a korai petefészek-elégtelenség állapota, amelyet néha korai menopauzának is neveznek. A nők átlagosan 37 évesek voltak, és már hat éve nem menstruáltak. 

A kutatók az eltávolított petefészkekben vagy azok darabjaiban kicsiny hátramaradt tüszőket találtak, amelyek korai petesejteket tartalmaztak 13 nő esetében. A laboratórium körülmények között alkalmazott kezelés nyomán nyolc nő esetében tüszőnövekedést tapasztaltak, és végül öt nőnél kifejlett petesejt alakult ki. Ezeket eltávolították, lombikban megtermékenyítették a partnereik spermájával. Az így létrejött embriót lefagyasztották, majd visszaültették a méhkürt közelébe - ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása. Azóta egy nő egészséges fiúnak adott életet, egy másik pedig terhes. 

A korai petefészek-elégtelenség esetében a petefészek 40 éves kor előtt veszti el normális működését, a két petefészek elégtelenül működik, nem termelnek elegendő női hormont (ösztrogéneket), ami csökkent termékenységet, és bizonyos szerveknél korai öregedést jelent. A nők hozzávetőleg egy százalékánál alakul ki korai petefészek-elégtelenség.

Aaron Hsueh, a Stanford Egyetem professzora a BBC hírszolgálatának elmondta, hogy az eljárást tökéletesíteni kell, hogy megtalálják a lehető legjobb módot, de "becslésünk szerint a nők 25-30 százalékának nyújthat segítséget". Úgy gondoljuk, hogy a meddőség két másik változatának kezelésében is segítséget nyújthat. A kemoterápiában és sugárkezelésben részesült egykori rákbetegek, valamint a 40-45 év közötti nők esetében, akiknek rendszertelen a menstruációjuk. Ha találunk tüszőket, van esély arra, hogy ezzel az eljárással segítsünk - tette hozzá.

A nők egy-egy petefészkében több százezer tüsző van, ám számuk az életkorral csökken, mert egy részük tönkremegy. A tüszők közül négyhetente általában csak egy érik meg, alkalmassá válva a megtermékenyülésre.

2010-ben Hsueh professzor egy tanulmányban már bemutatta, hogy a PTEN fehérje blokkolásával egerek és emberi petefészek esetében lehetővé válik az alvó tüszők felélesztése növekvő petesejtekké.

Forrás:
MTI

Fotó:
pixabay.com

ONLINE RENDELŐ INDUL– Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Krónikus asztmás és allergiás gyermekeknek indul TB támogatott online vizit/távkonzultáció a Svábhegyi Gyermekgyógyintézeben.

Filléres játékok kartondobozból!

A karanténban nem egyszerű lekötni a gyerkőcöket, az iskolásnak tanulni kéne, a kicsi unatkozik, engem határidős melók várnak, jó lenne kicsit lekötni a felesleges energiákat.

Meséltél tegnap este?

A meseolvasás fontosságára nagyon sok szakember, óvodapedagógus és tanító is felhívja a szülők figyelmét, olyan szókincset és műveltséget adunk a gyermekeink kezébe ezzel, amit semmi más drága videojáték vagy tablet nem képes pótolni.

A gyerekvállalás lélektana

Van, aki szerint kínos, van, aki szerint tabu, más szerint viszont nagyon is kibeszélendő téma a gyerekvállalás. Általában az egészségi és anyagi vonzatait vizsgáljuk meg, pedig a lélektana sem utolsó szempont.

Hogyan érjük el, hogy a gyermek zöldséget és gyümölcsöt egyen?

A fenti kérdés a mai napon jutott eszembe. A munkahelyen megkérdezte az egyik kolléganő, kérek-e sült tököt. Beugrottak gyerekkori emlékeim, amikor semmi mást nem utaltam jobban, mint éppen a sült tököt. De aztán nem csak a kalandvágy ébredt fel bennem, hanem arra is gondoltam, érdemes talán megkóstolni, mert sok mindennel voltam így kisgyerekként, hogy egyszerűen rá se tudtam nézni, már az illatától is rosszul voltam, később mégis egészen megkedveltem. Ilyen volt például a karfiol vagy az ahhoz nagyon hasonló karalábé. Végül nagyon ízlett a sült tök is. Ezek után azon kezdtem el gondolkodni, vajon mennyire volt nehéz rávenni akár óvodás koromban a zöldségre és a gyümölcsre. A gyerek pedig gyerek marad, akármikor is születik, így örök a kérdés: hogyan szoktathatjuk rá csemetéinket az egészséges táplálkozásra?