Menü

A kígyóuborka meglepő hatásai

A kígyóuborka amellett, hogy sokoldalúan felhasználható a konyhában, a szervezetre is számos jótékony hatással bír, ami messze túlmutat a szem alatti karikák eltüntetésében.

Színes ételek és italok, melyektől jobban érzed magad

Azt már sokan kutatták, hogy a színeknek milyen hatalmas jelentősége van az életünkben, de nem csak öltözködésünkben vagy környezetünk élénkítésében fontosak, hanem étkezésünknél is érdemes odafigyelni erre.

Gondolj télre, vess nyár végén is a kertbe

A tavaszi vetések szépen beérnek nyárra, ősz elejére, aki ügyesen csinálja, sok mindent el tud tenni a hűvösebb hónapokra üvegekben vagy fagyasztóban. Amikor kiürül a kert, mert mindent felhasználtunk, érdemes újra bevetni, hogy télre is legyen mivel foglalkozni.

Befőzési kisokos

A nyári időszakra jellemző befőzés a különböző zöldségek, gyümölcsök házilagos tartósítását jelenti általában hőkezelés által. Ilyenkor sokaknál érik sárga- és őszibarack, szilva, különböző almafajták, ezeket pedig többféle formában is lehet tartósítani a téli időszakra. A gyümölcsöket elrakhatjuk ivólének, lekvárnak, és befőttnek is. Az alábbi cikkben megtudhatunk több a befőzéssel kapcsolatos hasznos tippet, és recepteket is.

Hidratáló zöldségek és gyümölcsök

A természet nem csak vitaminokkal segíti testünket, amikor zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, hanem folyadékkal is szervezetünket. Ahhoz, hogy a meleget bírjuk, nem csak vizet fogyasztva vihetünk be vizet, hanem bizonyos termések is segíthetnek ebben.

Reggeli frissítők kávé helyett

Bár mértékkel a kávé is lehet egészséges, mutatunk néhány alternatívát, ami helyettesítheti a reggeli rutinunk során.

Az uborka meglepő hatásai

Kevés olyan nagyszerű étel létezik a világon, mint az uborka. Ez az alacsony kalóriatartalmú zöldség számos előnnyel rendelkezik, beleértve hidratáló összetevőit és értékes tápanyagait.

Könnyű saláták nyárra

A kánikulában a szervezetünk is pihenésre vágyik, ráadásul nem is esik jól egy nehéz étel a hőségben. Mutatjuk, milyen alternatívák vannak.

Ezt tegyük napégés ellen!

Talán nem túlzok, ha azt írom, elég egy óra napvédelem nélküli sütkérezés a kertben vagy a vízparton, s máris megpirul a bőrünk. A leégés tulajdonképpen egy égési sérülés, ha súlyos esetről van szó, akár másodfokú égési sérülésként is kezelhetjük. Hogyan orvosoljuk a napégést? Mit tehetünk a leégett bőrrel?

Hurrá, itt az uborkaszezon

Nyáron egy kicsit mindenki kevesebbet és könnyebben étkezik, mint az év többi részében, de az uborka nem csak könnyű, hanem egészéges is, főleg ilyen nagy melegben.

Nyári arcpakolások

Ki gondolná, hogy bizonyos gyümölcsöknek nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is jó hatása van a szervezetünkre? Készítsünk gyümölcsös, nyári arcpakolásokat!

Hogyan halványíthatóak a májfoltok?

A májfolt talán az egyik leggyakoribb rendellenessége a bőrnek. Betegségnek talán nem kell nevezni, hiszen ártalmatlan dologról van szó, csupán esztétikailag lehetnek zavaróak, s sok embernek keserítik meg az életét.

A legfinomabb krémlevesek

A zöldségkrémlevesek híresek arról, hogy gyorsan és egyszerűen lehet elkészíteni őket. A sokféle alapból készülő ételeket sokféle módon is fűszerezhetjük, ami különlegessé varázsolja az ízvilágot. Pár csavarral pedig az egyszerű receptből rendkívül finom és rendkívüli leves készülhet.

Egészséges vendégvárók

Hétvégenként vagy esténként gyakran szervezünk vendégségeket. Ilyenkor vagy hatalmas főzésekbe kezdünk, vagy legalábbis néhány süteményt az asztalra teszünk. Amikor pedig végképp nincs időnk, ötletünk vagy kedvünk, akkor kibontunk egy zacskó chipset, ami rendkívül rossz döntés. Hiszen egy kis erőbefektetéssel sokkal finomabb nassolni valókat varázsolhatunk vendégeink elé.

Nem eszem húst, baj?

Gyakori manapság, ha valaki elvből, vagy egészségügyi okokból, illetve bármilyen más megfontolásból nem eszik húst, sem állati eredetűt, vagy egyszerűen csökkenti az étrendjében a húsételek fogyasztását. Fehérjére azonban a szervezetünknek szüksége van, hogyan tudjuk pótolni ezt, ha nem eszünk húst?

Ég, fáj, húzódik… - megoldások napégésre

A leégett bőr kezelését mielőbb érdemes elkezdeni kezelni. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mivel.

Néhány hiba, amit elkövetünk szépségápolásnál

Számtalan médiumban hallani-látni-olvasni arról, hogyan ápoljuk bőrünket, hajunkat, milyen kencéket, kozmetikumokat kenjünk magunkra, hogy sminkeljünk. De ritkán esik szó azokról a mindennapi szépségápolási szokásainkról, amelyek –valójában- káros hatással vannak ránk. Nézzünk néhány hibát, amit ilyenkor elkövethetünk.

Mit tegyél, ha nem tudod begombolni a nadrágod?

Aki szenvedett már gyomorpanaszoktól, voltak emésztési gondjai, annak mindenféleképpen érdemes ezután tudatosan felépíteni a napi étrendjét. Cikkünkből kiderül, mit tehetünk a laposabb has érdekében, és most kivételesen nem a fogyás a téma!

Finomságok gyereknapra

Minden nap szeretjük, etetjük, neveljük, óvjuk, féltjük, kényeztetjük csemetéinket, s igyekszünk mindig fogukra valót az asztalra varázsolni, de gyereknap igazán különleges alkalom arra, hogy valami finomsággal tegyünk a kicsik-nagyok kedvére! Készítsünk nekik valami kényeztetőt!

Egészséges turmixok

Nyers. Friss. Éltető. Tele van vitaminnal. Laktat. Számtalan ízben elkészíthető, többféle módon variálható. Tetszetős, mutatós. Akár lehet édesség is! Tele van rostokkal. Magunkkal vihetjük bárhová. Alacsony kalóriatartalmúak. S ami még jobb: igazán gyorsan össze lehet dobni, akár reggelire, akár kisebb köztes étkezésre! Turmixokat ajánlunk!

Szépségszalon - otthon

Az otthoni szépségápolás előnye, hogy olcsó, gyors, könnyű, kéznél van s még bevásárolni sem kell hozzá különleges alapanyagokat, hiszen a konyha és a hűtőszekrény tele van szépítő élelmiszerekkel. Mindenkinek jár egy kis kényeztetés! Cikkünkben néhány hasznos és egyszerű szépségtippet gyűjtöttünk össze.

Kovászos uborka, ecetes uborka… és még?

A filmekben az uborkát inkább csak arc- vagy szemhéjpakolásként alkalmazzák. De mi a helyzet az egészségünkre gyakorolt hatásával? Ki gondolná, hogy ez a zöld kis növény mennyi egyszerű, de annál jótékonyabb hatással bír az egészségünkre!