Menü

Agatha Christie - Az Alibi

Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Az olvasási szokások átalakulása

A legtöbben felnőtt korban is szeretünk olvasni, mégis ezer körülmény akadályoz meg minket abban, hogy annyit és úgy olvassunk, ahogy gyerekként tettük. Gyerekként az olvasást legtöbbször a szülőktől halljuk, valamint az olvasás élménye is változik azzal együtt ahogy felnővünk. Azonban felnőttként mitől keletkeznek ezek a krízisek, egyszerűen csak nincs időnk, unalmasnak találjuk a hagyományos könyvolvasást? Röviden miért nehéz manapság hagyományos regényeket olvasni?

Mozaik család a mesékben – Erdei tesók

A modern világ velejárója, hogy sokkal több mozaik család alakul ki, az emberek hiába terveznek hosszabb távon együtt élni egymással, családot alapítani, mégis valami elromlik, amit már nem szeretnének megjavítani. Ennek legnagyobb elszenvedői a gyerekek, de egy normális gondolkodású felnőtt próbál segíteni a gyerekének átvészelni a nehéz időszakokat. Erre egy jó alkalom az erre „szakosodott” mesék olvasása és nézése.

Virgin River – A sorozat, ami anyát beszippantotta

A Virgin River (2019) egy jelenleg 5 évadon át ívelő drámasorozat, mely alapjául Robyn Carr, a sorozattal azonos című könyve szolgál, de a negyedik évadot 2022 júliusában dobták csak ki a Netflix oldalára. Az epizódok élhetően 45 perc körüliek, szóval egy anyás énidőbe is beleférnek

Szerencsejáték az élet? - Nyerd meg az életed sorozatkritika

A Netflix új Squid Game című sorozata hatalmasat tarolt. Milyen lenne életre-halálra szóló gyerekjátékokban részt venni? És milyen emberek mennének bele realistán ebbe? A Netflix teljesen koreai színészekkel kiadott alkotása, ezekkel a kérdésfeltevésekkel fordul a nézők felé. A Nyerd meg az életed, nagyon jól beletenyerelt a jelenlegi a korszellembe. Azonban kár, hogy az orbitális közhelyek és elcsépelt fordulatok, valamint az európai szemmel túljátszott színészi játék, rengeteget elvesznek a sorozat érdemeiből.

Nekem erre nincs időm!

Biztos? Vagy nézzünk néhány olyan dolgot, ami észrevétlenül elveszi az időnket. Mert nyilván mindenki az idejével küzd, sosem elég semmire, nem jutunk körül, nem érünk rá, nem fér a napba, nem elég rá a délután, beterveztük, de mégsem értünk oda…satöbbi. Miért is nem?

Erős idegzetűeknek – MINDHUNTER

Befejeztem a Netflixen található Mindhunter című sorozatot, de sajnos nem tölt el izgalommal a következő évad megjelenése – mert nem is lesz. Nagyon szomorú vagyok miatta, mert ez a streamingszolgáltatás egyik legérdekfeszítőbb sorozata, amit tényleg ajánlok megtekintésre.

Filmajánló: A vezércsel

A vezércsel. A film, amin senki sem fog unatkozni. A film, ami egy nagyon fordulatos, több epizódból álló bámulatosan lebilincselő film. A vezércsel, eredeti címén a „The Queen's Gambit” egy idei, 2020-as amerikai drámasorozat, érdemes megnézni!

Tippek sorozatfüggőknek

"Nem vagyunk sorozatfüggők, csak szeretjük rendesen megnézni őket." Igen-igen, csak az új részt várjuk, csak ezt az évadot gyorsan megnézzük nem is foglalkozunk vele később... Ha ezek az önáltató mondatok frusztrációval töltenek el, akkor neked is jól jöhet néhány tipp a "leszokáshoz".

Arctalan zaklatók

A cyberbullying, vagyis internetes zaklatás, már hosszú évek óta égető probléma, amely megoldása vagy törvényi szabályozása még mindig nincs teljesen tisztázva.

Sorozatajánló a karantén idejére

A karantén ideje alatt teljesen megváltoztak a napi beosztások, új rutin alakult ki. Ebbe pedig olyan pontok is bekerülhetnek, amire eddig nem volt idő: sorozatnézés.

Ne őrülj meg otthon

Nyilván nem is tehetünk most mást, mint nyugalmunkat valamennyire megőrizve óvjuk magunk és szeretteink egészségét, betartsuk a szabályokat, de hogyan ne őrüljünk meg otthon?

Miért van szükségünk sematikus dolgokra az életünkben?

A körülöttünk lévő világ teli van átlagos, megszokott jelenségekkel. Ugyanaz a boldog befejezés a könyvekben, ugyanaz a kettősség a filmekben, ugyanúgy botladozó emberek a mozivásznon, és ugyanazok a tipikus életutak a barátaink között. A biztos pontokra épülő történeteknek pedig általában van keletje, s ezek sokszor az életünkben is megjelennek. De miért szeretjük a sémákat?

A lehetetlen küldetés teljesítve

Mindenki kedvenc kémsorozatának a film változata újabb csúcsokat ostromol. A kritika lelkendezik, a nézők hüledeznek az akcióorgia láttán. Tom Cruise pedig még mindig nagyon kemény.

Sorozatfüggőség

Egy hosszú nap után jól esik megnézni egy filmet, vagy egy részt a kedvenc sorozatunkból, hogy addig is eltereljük a figyelmünket a mindennapos problémákról, és hagyjuk az agyunkat egy kicsit pihenni. Ez a tevékenység egyáltalán nem káros, de kevesen tudják, hogy a sorozatok is ugyanolyan függőséget okozhatnak, mint a káros szenvedélyek.

Nyelvtanulás, magolás nélkül

A nyelvtanulásról sokaknak még mindig a szavak magolása és a drága magánórák jutnak eszébe, pedig önmagunk is sokat fejlődhetünk, egy kis akarással és odafigyeléssel. Vigyázat, tuti tippek következnek!

Miért őrülnek meg az emberek a szappanoperákért?

Bár a szappanoperákat gyakran illetik negatív jelzőkkel, mégis világszerte nagyon népszerűek ezek a történetek. Vajon mi a titkuk, mellyel emberek millióit bilincselik nap, mint nap a tévé elé?

Gyógynövény horoszkóp: Fagyöngy Oroszlán

A megfelelő gyógynövények kiválasztása függ attól, hogy melyik csillagjegy alatt születtünk? Cikksorozatunkból gyakorlati tanácsokat is kaphatsz! Sorozatunk korábbi részeiben a Rozmaring Vízöntőt, a Csipkebogyó Halakat, Menta Kost, a Borsikafű Ikreket és a Csalán Rákot mutattuk be.