Menü

Hogyan ismerhetők fel a veszélyes anyajegyek?

Anyajegyek boríthatják egész testünket, különböző formában, színekben, méretben. Általában jóindulatúak és nincs velük probléma, ám egyesesetekben sajnos rákos elváltozásokká fajulhatnak. Az anyajegyek kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen gyakran és mikor érdemes orvoshoz fordulnunk vizsgálatra.

Anyajegyek ott találhatóak, ahol nagy mennyiségben vannak jelen a bőr színét adó pigmentsejtek, ezeket melanocitáknak nevezzük. Az anyajegyeink többsége barnás vagy feketés színű, s vannak vöröses, de még kékes színűek is. Sok anyajegyünk már a születésünk után megjelenik, de sok más pigmentfoltunk, anyajegyünk csak jóval később, évek múlva alakul ki.

A világosabb bőrszínű, érzékenyebb bőrűeknél általában az anyajegyek nagyobb számban mutatkoznak meg, de a genetika mellett fontos szerepe van annak is, hogy az illető mennyi időt töltött a napon, megfelelő napvédelem, fényvédelem nélkül.

A terhesség alatt bekövetkező hormonális változások is hozzájárulnak az anyajegyek képződéséhez, az várandós nőknek például emiatt jobban oda kell figyelniük anyajegyeik rendszeres ellenőriztetésére és vizsgálatára.

Nagyon sokat számít, hogy gyermekkorban ki mennyi időt töltött napon, hiszen nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a kisbabákat, kisgyerekeket csak szigorú feltelek mellett lehet napra vinni, megfelelő időben és megfelelő óvintézkedések betartásával. (11 és 15 óra között nem tartózkodhatnak napon, sok folyadékot kell igyanak, megfelelő fényvédő krémekkel, sapkával, kalappal, ruházattal kell védeni őket a káros sugaraktól)

A mértéktelen napozás és szoláriumozás hatására a korábban jóindulatú anyajegyek is rákos elváltozásokká fajulhatnak, ezért erre nagyon fontos odafigyelni.

Honnan vehető észre, ha egy anyajegy veszélyessé válik?

Első jele ennek, ha méretük, formájuk vagy színük megváltozik, ilyenkor feltétlen meg kell mutatni bőrgyógyásznak. A vizsgálat általában nem tart tovább 15-20 percnél, és teljesen fájdalommentes.

Azok vannak kitéve nagyobb veszélynek, akiknél magas számban fordulnak elő az anyajegyek, ami azt jelenti, hogy körülbelül 40 fölötti ez a szám, náluk nagyobb lehet a bőrrák kialakulásának a kockázata, de örökletes tényezőket is figyelembe kell venni.

Ha egy anyajegy aszimmetrikussá válik, addigi éles határai elmosódnak, színe több tónusúvá válik, nagyobb lesz, vagy bármilyen más módon megváltozik (például megsérül, viszket, fáj nedvedzik vagy vérzik), akkor mindenképpen orvosi megfigyelés alatt kell tartani.

Ha egy anyajegyet veszélyesnek ítél meg az orvos, akkor helyi érzéstelenítésben el kell távolítani, mely különböző módszerekkel történhet.

Ha tehát valakinek nagyon sok anyajegye van vagy gyanús elváltozást észlel, akkor mielőbb keressen fel egy bőrgyógyász szakorvost, ugyanis, ha a bőrrákot korai stádiumban felfedezik, akkor a gyógyulásra való esély majdnem 100 százalékos.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.

Megfázás ellen hagymával: három immunerősítő házi gyógymód

A hagyma, a méz és a gyömbér régóta része a házi praktikáknak. A hűvösebb hónapokban sokan fordulnak a természetes alapanyagokhoz, ha kapar a torkuk, folyik az orruk vagy enyhíteni szeretnék a megfázás kellemetlen tüneteit. Bár ezek a módszerek nem helyettesítik az orvosi kezelést, egyes házi készítmények segíthetnek a komfortérzet javításában és a tünetek enyhítésében.

Miért fájnak ősszel jobban az ízületek?

Ahogy beköszönt az ősz, egyre többen tapasztalják, hogy merevebbek az ízületeik, nehezebben indul a reggel, és a korábban megszokott mozdulatok is kellemetlenné válnak. A térd, a csípő, az ujjak vagy éppen a vállak fájdalma különösen azoknak okozhat gondot, akik ízületi kopással, gyulladásos betegséggel vagy régebbi sérüléssel élnek. De vajon valóban az időjárás áll a háttérben, és mit tehetünk azért, hogy az őszi hónapokban is könnyebben mozogjunk?

Térképnyelv: mitől alakul ki, és mit tehetünk ellene?

A nyelvünk állapota sokat elárul szervezetünk működéséről, betegségeinkről, és egészségünk állapotáról.

Rosszullét az autóban? Hét bevált módszer, amivel megelőzhetjük az utazási betegséget

Sokak számára az autózás nem a kikapcsolódásról, hanem a gyomorforgató rosszullétről, a szédülésről és a hányingerről szól. Különösen a gyerekek körében gyakori az utazási betegség, de felnőttként is bárkit utolérhet, akár egy hosszabb autóút, akár egy kanyargós hegyi szakasz során. A jó hír, hogy néhány egyszerű szokással sokat tehetünk a kellemetlen tünetek megelőzéséért.