Menü

Kismama a strandon

Előző cikkeim egyikében a napozás, a napvédelem fontosságáról írtam, próbáltam megosztani a tapasztalataimat, kisgyerekes óvintézkedéseimet, most azonban arról lesz szó, kismamaként hogyan strandoljunk, vagy legalábbis milyen szabályokat, tanácsokat tartsunk be, fogadjunk meg, kismamaként mire figyeljünk, miközben mondjuk még futkosunk is a gyerekeink után 35 fokban…

A nyár, a nagy meleg, az erős UV sugárzás, a magas páratartalom bizony nagy megterhelést jelent a szervezetnek, különösen a várandósoknak. A kismamák is nyaralhatnak, strandolhatnak, utazhatnak vízpartra, de nekik mindenképpen szem előtt kell tartaniuk néhány fontos szabályt.

Kismamaként bevallom én kerülöm a strandi medencéket, inkább az élővizeket választom.

Bár a medencék vizét fertőtlenítik, de tény, hogy rengeteg ember zsúfolódik össze egy-egy medencében, szerintem a fertőzésveszély nem ér meg semennyi pancsolást kismamaként. Az élővizek valószínűleg biztonságosabbak a várandósoknak, ha a fertőzéseket szeretnénk elkerülni. Az immunrendszer terhesség alatt amúgy is nagyobb feladatnak van kitéve, talán gyengébb is, mint máskor, ezért fontos a várandósvitaminokat rendszeresen szedni, hogy ezzel is segítsük a szervezetünknek ellenállni a fertőzésekkel szemben.

Az erős napsütés és UV sugárzás is ártalmas pocakosan, hiszen túlzottan felmelegíti a magzatvizet, amivel kárt okozhat a babának, ezért a hasat soha sem tanácsos kitenni a közvetlen napfénynek, ilyenkor kell elővenni a csinos strandruhákat, strandkendőket, amivel védeni tudjuk a pocakunkat. Fel lehet venni a bikinit, csak fontos eltakarni egy-egy ilyen divatos textillel, hiszen az UV-sugarak alapesetben sem veszélytelenek, várandósan pedig duplán kell számolni a veszéllyel. A megváltozott hormonháztartás miatt ilyenkor érzékenyebb a bőrünk, hamarabb leég, vagy jönnek a kellemetlen májfoltok, de akár átmeneti napallergia is kialakulhat, ezért a legjobb választás a félárnyék és a magas faktorszámú fényvédő krém, illetőleg otthon a napozás utáni hidratáló készítmények használata.

A folyadékfogyasztás a kismamákra fokozottabban jellemző, természetesen nem a cukros üdítőket és a kávét értem alatta, de a víz, gyümölcslevek, teák fogyasztása ilyenkor elengedhetetlen, ahogy a magas faktorszámú napvédő készítmények folyamatos alkalmazása is.

A vízivás mellett az evésről sem szabad megfeledkezni, bár a melegben nem kíván az ember sokszor ételt, egy kismama ekkor is rágcsáljon pár gyümölcsöt, kekszet, hogy a napi étkezések ne maradjanak ki. Kánikulában ráadásul leeshet a vércukor szint, ezért az evésre is oda kell figyelni. Lehet, hogy épp a sajtos-tejfölös lángosra, vagy mogyorókrémes palacsintára fog lecsapni a kívánós anyuka, mégis én azt gondolom jobb kerülni a zsíros vagy olajban sült ételeket.

Ha a földön ülni kényelmetlen, hasznos tipp magunkkal vinni egy összecsukható széket, melyről bárhonnan figyelhetjük a vízben játszó csemetéinket.

Természetesen, mint mondtam, a babavárás alatt sem kell a négy fal között kuksolni a legszebb nyárban, nem is tennénk, de mindenképp fontos betartani a fenti tanácsokat, s ha lehet 11 és 15 óra között semmiképp sem tartózkodni a napon. Boldog és gondtalan babavárást kívánunk!

Martinka Dia

Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat

A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse

Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.