Miért van szükségünk sematikus dolgokra az életünkben?

Bárki alátámaszthatja, aki szereti a Star Wars-t vagy a Harry Pottert, hogy igenis hősfigurákra épülő történetek. E hősök (Dr. Szilárdi Réka pszichológus szerint) ugyanarra a sémára épülve váltak hőssé, alapul véve a kollektív tudattalanunkat. Vannak bizonyos alapvető dolgok, amelyeket nem kell elmagyarázni ahhoz, hogy megértsük és egyet értsünk benne. Ilyen elemek például a jónak való szurkolás a rosszal szemben, a nehéz helyzetben lévő szereplő iránt tanúsított empátia, a boldog befejezésre való igény, valamint a konfliktushelyzetben tanúsított hősies viselkedésre való igény.

Ezeket a dolgokat azért igényeljük, mert útmutatást adhat a saját életünkhöz, és anélkül juthatunk hozzá viszonylag jól vizualizálható tapasztalathoz, hogy valóban átélnénk a kritikus helyzeteket. Ez azonban olykor torz önértékeléshez vezet, és félrevezethet minket a döntési helyzetekben, Mégis igényünk van arra, hogy a nehézkes út végén megnyugtató végkifejlet várjon minket. És mivel ez a való életben nem mindig történik meg egyértelműen, szeretjük legalább látni, hogy így elhiggyük, hogy a mi életünkben is előfordulhat.

A filmes világ nagyon szereti az olyan tipikus történeteket, amelyek reménytelen szerelemről, két különböző anyagi és társadalmi helyzetű ember kapcsolatáról, vagy rossz útra tért jó emberekről szólnak. Ezek mellett a történetek mellett manapság egyre nagyobb keletje van az olyan filmeknek is, amelyek betegségről és az abból való gyógyulásról, vagy a gyász feldolgozásáról szólnak. Ez részben azért is lehet, mert egyre többek tudatában van benne a lehetőség, hogy egy betegség vagy baleset bárki életében előfordulhat, ám ezek megoldása és feldolgozása nem olyan egyszerű, és még szükségünk van külső útmutatásra. Sőt, ilyenkor látni szeretnénk, hogy van élet, méghozzá elviselhető, normális élet a tragédiák után és mellett is. Erre pedig muszáj emlékeznünk a nehéz helyzetekben.

Viszont ezek a történetek, bármennyire is valóságosnak tűnnek, nem teljesen azok. Hiszen az ember agyába kódolva van a vágy a megnyugtató befejezésre. Ha ez egy filmben nem történik meg, az a fejünkben anomáliát, az elménkben pedig nyugtalanságot okoz. Mégis manapság kezdjük felfedezni azokat a történeteket, amelyekben nem minden fekete-fehér, jó és rossz, hanem összetettebb karakterek és események állnak a középpontjában, és a befejezése inkább realista, mint megnyugtató. Hiszen az életünk eseményei sem mindig megnyugtatóak, nem mindig végződnek boldogan.

Összességében tehát elmondható, hogy mindaddig, amíg az emberek a jó-rossz tengely mentén működnek, és az életük eseményeit vetítik rá a filmes és olvasott tapasztalataikra, addig szükség lesz a sémákra épülő történetekre is. De emellett mindig látnunk kell olyan történeteket is, amelyek ezektől különböznek. Hiszen a filmek nem csupán szórakoztatnak, hanem tanítanak is.