Az emberiség megrogyott a pénz alatt
Nem hiszem, hogy létezne alkotás, ami elbírna olyan szintű elvárással, mint amivel a Squid Game (magyar címén: Nyerd meg az életed!) készítőinek kellett megbirkóznia. A Netflix vezetői és az alkotó, Hwang Dong-hyuk az első évad váratlan és gigantikus sikere után a sorozatban szereplő játékosokhoz hasonlóan megrészegült a besöpörhető pénznyereménytől, és akkora birodalmat építettek fel a széria köré, hogy a Squid Game folytatásának színvonala már szinte mellékessé vált. A 2. évad pedig ott folytatja a sikereket ahol abbahagyták.
A történet középpontjában, ugyebár, egy Seong Gi-hun (Lee Jung-jae) nevű elvált sofőr és szerencsejáték-függő áll, akinek az élete egy ponton annyira széthullott, hogy igent mondott egy túl szépnek tűnő lehetőségre. Menjen el egy titokzatos game show-ba, ahol akkora összeget nyerhet, hogy az simán visszahozza őt a társadalom legaljáról. A Squid Game első évadában Gi-hun tradicionális gyerekjátékokat játszva küzdötte magát végig az akadályokon, hogy a végén 456-ból ő lett az egyetlen, aki talpon maradt és elvitte a bődületes összeget ,A folytatás brutális módon indít, persze lehet számítani arra, hogy mi következik, de mégis zseniális ami történik a hét rész alatt.
A Squid Game második évadában ott vesszük fel a fonalat, hogy az előző játékot megnyerő, és végül Szöulban maradó Seong Gi-hun megszállottan azon dolgozik, hogy valahogy eljusson a játékot irányító vezetőhöz, és örökre véget vessen a játéknak. A vagyonát bűntudatból továbbra is kizárólag arra használja, hogy ezt a célját elérje, így kisebb zsoldos csapatot bérel fel. Szintén a játék helyszínét keresi a rendőr Dzsunho, aki az előző széria végén jött rá, hogy a szürke maszk mögé rejtőző játékmester valójában a bátyja. Azt már az új nekifutásról eddig megszellőztetett információkból is lehetett tudni, hogy a főszereplő és Dzsunho egyesítik az erejüket és az új évad főleg arra fókuszál, ahogy a két szereplő a köréjük szerveződő csapattal mindent a játék megállítására tesz fel.
Olyannyira mindent, hogy a főhős végül a saját életét kockáztatva ismét a 456 induló között köt ki – ugyanúgy a 456-os számmal a ruháján –, mint az első nekifutásnál, miközben Dzsunho csapata kintről próbál segíteni neki. Két epizódnyi felvezetés után jutunk el csak oda, hogy megtörténjen az, amire mindenki várt: Gi-hun ott áll az ijesztő óriásbabával szemben, a játék valódi tétjét még nem értő több száz társával együtt, zöld fény, piros fény és elkezdenek hullani az emberek. A mozifilm hosszúságúra nyújtott felvezetés feleslegesnek tűnhet, de fontos, hogy a hosszú expozícióban olyan témákat érintenek, amik hozzáadnak a teljes képhez. Többet megtudunk például arról, milyen élethelyzetben jutott el a kegyetlen játékig Dzsunho bátyja, és az új játék több szereplőjének motivációját, háttértörténetét is megismerhetjük.
Ami változott és ami ugyanaz maradt
Van egy fontos hangsúlyeltolódás az új évadban: a játékok közötti szavazások ezúttal sokkal fontosabb szerepet töltenek be. A Squid Game szabályai szerint a versenyzők dönthetnek úgy, hogy befejezik a játékot a következő kör előtt és hazamennek az addig gyűjtött pénzzel. Ehhez az kell, hogy a versenyzők többsége a játék befejezésére szavazzon, ha viszont csak eggyel több szavazat érkezik a játék folytatására, akkor jön a következő kör, és újabb játékosok halnak meg. Ez az utasítás tökéletes eszköz a játékosok megosztására, hiszen a folytatásra szavazók a még nagyobb nyeremény érdekében kockáztatnák a saját és mások életét, míg a játék leállítására szavazók szerint az emberélet mégis csak fontosabb a pénznél.
Amikor az író-rendező, Hwang Dong-hyuk elárulta, hogy egyáltalán nem gondolkodott abban, hogy folytatja a Squid Game-et, akkor már lehetett arra számítani, hogy nem lesz önismétlő a történet. A szavazások miatt amúgy is megosztott minitársadalmon belüli feszültségeket súlyosbítja, hogy ezúttal még élesebben különböző identitásokat testesítenek meg a versenyzők. Az új évadban van a műtétjére gyűjtő transznemű karakter, egy szenvedő anya-fia páros, idősebb konzervatív milliárdos, bitcoinnal befürdött youtuber, vallási fanatikus, tengerészgyalogosok és nyilván a hangadók mellett ott vannak a visszahúzódó figurák is.
Valamint egy ponton maga a Front Man is beszáll a buliba, de hasonlóképpen gyomorba vágó ötlet, hogy a nyitányban bemutatott észak-koreai dezertőrnőt se arra az oldalra rakja a készítő, mint amire számítanánk. Olyan környezet ez, ahol hamar kiderül, hogy az elbújás sem megoldás, mert a passzivitásnak ugyanolyan komoly következménye lehet, mint az agressziónak. Gi-hun számára is az az első igazán reményvesztett pillanat az új évadban, amikor rájön, hogy ebben az extrém módon felfokozott hangulatban nincs középút: vagy követendő messiást, vagy hazudozó szélhámost lát benne a legtöbb játékos, attól függően, hogy melyik hangadóhoz csatlakozott.
Hat nap alatt zajlik le az egész játék, így aztán nincs idő részletesen megismerni a másikat, vagy így döntünk, vagy úgy. Az emberek között kialakuló érdekszövetségek ugyanolyan hamar hullanak szét, mint az első évadban, és ezúttal is van abszolút negatív hős a versenyzők között – aki viszont inkább nevetséges, mint félelmetes. A legveszélyesebb és leggátlástalanabb játékos az új szériában Thanos, a rapper, akit a Top néven ismert koreai előadó alakít, hát, mondjuk úgy, nem annyira árnyaltan. A rapszövegeivel fenyegetőző, koreairól gyakran angolra váltó, a játékot dizájner droggal tetéző Thanos karaktere az egyik legnegatívabb személyiség. Viszont a versenyzők érzelmei, az egymáshoz való viszonya nagyon hiteles, szinten minden ember más valamiben, mint az első évadban.
Az emberiség megérett a pusztulásra…
A Squid Game-ben nyilván nem zárt fülkékben zajlik a szavazás, a drámai hatás miatt a versenyzők egymás előtt, egyesével adják le a voksukat. Itt jutunk el a sorozat második évadának legfontosabb témájához, a demokrácia illúziójáig, ahogy a játékosok minden olyan mocskos, vagy morálisan megkérdőjelezhető eszközt bevetnek, ami a politikából is ismerős lehet. Megfélemlítés, érzelmi manipuláció, nyomásgyakorlás, fizikai bántalmazás és hazugságok alakítják a szavazás menetét, ezek a jelenetek élőben eljátszott kommentfolyamokra hasonlítanak, ahol szépen elordibál mindenki a másik mellett anélkül, hogy meghallana bármit a többiek gondolataiból. Félelmetes nézni a bajba jutott emberek egymáshoz és a pénzhez való viszonyát a hét rész alatt. A sorozat azzal a gondolattal játszik, hogy: mit tesz valakivel a bezártság, a zárt közeg és mire elég manapság 100 millió won (vagy éppen forint). Helyenként a sorversenyek is sikerrel kiugrasztanak a fotelből, szimplán azért, mert kiszámíthatatlanok a feladatok.
Az új szériában hiába mutatnak be új és látványos játékokat, helyettük inkább a szavazásokat megelőző „kampányidőszakok” és a szavazást követő éjszakák hozzák a valódi izgalmakat. Látványos ahogy a két részre szakadó csoport egyre elkeseredettebben próbálja érvényesíteni a saját akaratát. Ebből a szempontból a Squid Game 2. évada reményvesztettebb, cinikusabb az elődjénél, és ennyiben az új részek jól lekövették az első szezon óta eltelt három évet, ahogy még agresszívebb, még kilátástalanabb lett a világ, ahol élünk. Új információkat tudunk meg a játék hátteréről, a játékmester motivációiról, a sok résszel ezelőtt indított szervkereskedős szálat annyira nyújtják az új epizódokban, hogy ez a melléktörténet lassan már nem is jelentős. Viszont az alkotás összes fontos kérdése a levegőben lóg a második évad végén is, semmi sem oldódik meg.
A karakterek, a képi világ és a játékok mind-mind hitelesek. A társadalmi megosztottság, a közbeszéd őrületbe fordulása, a folyamatos identitásharc és az, hogy mit tesz az emberrel a kilátástalanság jól bemutatásra kerül. Itt sok mindent nem lehet spoilerezni, ugyanis a 2. évad utolsó része csak előkészíti a 3. etapot. Hiányérzetet hagy maga után az amit látunk, nem is nagyon érezhetünk mást, jelenleg várunk a következő, egyben utolsó nekifutásra amit már leforgattak a jelenlegivel együtt, viszont csak jövőre debütál. A Squid Game második szezonja egy percig sem érződik önismétlésnek. Zseniális, korszakalkotó, kőkemény drámai sorozat, ami egyfajta beteges társadalmi nyomorról szól, lényegében véve már most beírta magát a filmtörténelembe, várjuk a 3. évadot.
Könyvelő 2.: Lazább, humorosabb, de hű az eredetihez

Vannak olyan művek, amelyek azonnal ikonikusak lesznek, mert sikerül megragadniuk egy igazságérzetet, egy ösztönszintű vonzalmat, miközben még mondanivalóval is bírnak. 2016-ban A könyvelő pontosan ilyen volt. Zseniális alkotás akcióval, drámával, fekete humorral és igazságtétellel. Azonban mi történik, ha egy ikonikus film folytatódik? A könyvelő 2. vígjátékosabb, mint elődje, és tele van új gondolatokkal, amikről érdemes beszélni.
A dinók sosem halnak ki? A Jurassic Park és mutációi

Steven Spielberg Michael Crichton Jurassic Park című bestseller könyvéből 1993-ban filmtörténetet alkotott, komplett ajándéktárgy iparágak jövőjét alapozta meg hosszútávon. A dinoszauruszok tündöklése és vászonbéli hódítása mindig óriási siker. Íme hát a Jurassic Park és mutációinak szigorúan szubjektív listája paleontológus kezdőknek, haladóknak, de leginkább azoknak, akik, újra és újra szeretnek rácsodálkozni a CGI legújabb vívmányaira és a saját magukban szunnyadó felfedező, kalandvágyó kisgyerekre.
Generációk háborúja – Kritika

A II. világháború borzalmait ritkán látott nyíltsággal és mélységgel mutatja be a Generációk háborúja című német minisorozat, amely öt fiatal barát sorsán keresztül tárja fel a konfliktus emberi árát és a túlélés drámáját az 1941 és 1945 közötti évekből. Ráadásul a „vesztes nácik” szemszögéből láthatjuk az emberi lélek küzdelmeit egy olyan korban, amely örökre megváltoztatta Európát.
John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?