Az emberiség megrogyott a pénz alatt
Nem hiszem, hogy létezne alkotás, ami elbírna olyan szintű elvárással, mint amivel a Squid Game (magyar címén: Nyerd meg az életed!) készítőinek kellett megbirkóznia. A Netflix vezetői és az alkotó, Hwang Dong-hyuk az első évad váratlan és gigantikus sikere után a sorozatban szereplő játékosokhoz hasonlóan megrészegült a besöpörhető pénznyereménytől, és akkora birodalmat építettek fel a széria köré, hogy a Squid Game folytatásának színvonala már szinte mellékessé vált. A 2. évad pedig ott folytatja a sikereket ahol abbahagyták.
A történet középpontjában, ugyebár, egy Seong Gi-hun (Lee Jung-jae) nevű elvált sofőr és szerencsejáték-függő áll, akinek az élete egy ponton annyira széthullott, hogy igent mondott egy túl szépnek tűnő lehetőségre. Menjen el egy titokzatos game show-ba, ahol akkora összeget nyerhet, hogy az simán visszahozza őt a társadalom legaljáról. A Squid Game első évadában Gi-hun tradicionális gyerekjátékokat játszva küzdötte magát végig az akadályokon, hogy a végén 456-ból ő lett az egyetlen, aki talpon maradt és elvitte a bődületes összeget ,A folytatás brutális módon indít, persze lehet számítani arra, hogy mi következik, de mégis zseniális ami történik a hét rész alatt.
A Squid Game második évadában ott vesszük fel a fonalat, hogy az előző játékot megnyerő, és végül Szöulban maradó Seong Gi-hun megszállottan azon dolgozik, hogy valahogy eljusson a játékot irányító vezetőhöz, és örökre véget vessen a játéknak. A vagyonát bűntudatból továbbra is kizárólag arra használja, hogy ezt a célját elérje, így kisebb zsoldos csapatot bérel fel. Szintén a játék helyszínét keresi a rendőr Dzsunho, aki az előző széria végén jött rá, hogy a szürke maszk mögé rejtőző játékmester valójában a bátyja. Azt már az új nekifutásról eddig megszellőztetett információkból is lehetett tudni, hogy a főszereplő és Dzsunho egyesítik az erejüket és az új évad főleg arra fókuszál, ahogy a két szereplő a köréjük szerveződő csapattal mindent a játék megállítására tesz fel.
Olyannyira mindent, hogy a főhős végül a saját életét kockáztatva ismét a 456 induló között köt ki – ugyanúgy a 456-os számmal a ruháján –, mint az első nekifutásnál, miközben Dzsunho csapata kintről próbál segíteni neki. Két epizódnyi felvezetés után jutunk el csak oda, hogy megtörténjen az, amire mindenki várt: Gi-hun ott áll az ijesztő óriásbabával szemben, a játék valódi tétjét még nem értő több száz társával együtt, zöld fény, piros fény és elkezdenek hullani az emberek. A mozifilm hosszúságúra nyújtott felvezetés feleslegesnek tűnhet, de fontos, hogy a hosszú expozícióban olyan témákat érintenek, amik hozzáadnak a teljes képhez. Többet megtudunk például arról, milyen élethelyzetben jutott el a kegyetlen játékig Dzsunho bátyja, és az új játék több szereplőjének motivációját, háttértörténetét is megismerhetjük.
Ami változott és ami ugyanaz maradt
Van egy fontos hangsúlyeltolódás az új évadban: a játékok közötti szavazások ezúttal sokkal fontosabb szerepet töltenek be. A Squid Game szabályai szerint a versenyzők dönthetnek úgy, hogy befejezik a játékot a következő kör előtt és hazamennek az addig gyűjtött pénzzel. Ehhez az kell, hogy a versenyzők többsége a játék befejezésére szavazzon, ha viszont csak eggyel több szavazat érkezik a játék folytatására, akkor jön a következő kör, és újabb játékosok halnak meg. Ez az utasítás tökéletes eszköz a játékosok megosztására, hiszen a folytatásra szavazók a még nagyobb nyeremény érdekében kockáztatnák a saját és mások életét, míg a játék leállítására szavazók szerint az emberélet mégis csak fontosabb a pénznél.
Amikor az író-rendező, Hwang Dong-hyuk elárulta, hogy egyáltalán nem gondolkodott abban, hogy folytatja a Squid Game-et, akkor már lehetett arra számítani, hogy nem lesz önismétlő a történet. A szavazások miatt amúgy is megosztott minitársadalmon belüli feszültségeket súlyosbítja, hogy ezúttal még élesebben különböző identitásokat testesítenek meg a versenyzők. Az új évadban van a műtétjére gyűjtő transznemű karakter, egy szenvedő anya-fia páros, idősebb konzervatív milliárdos, bitcoinnal befürdött youtuber, vallási fanatikus, tengerészgyalogosok és nyilván a hangadók mellett ott vannak a visszahúzódó figurák is.
Valamint egy ponton maga a Front Man is beszáll a buliba, de hasonlóképpen gyomorba vágó ötlet, hogy a nyitányban bemutatott észak-koreai dezertőrnőt se arra az oldalra rakja a készítő, mint amire számítanánk. Olyan környezet ez, ahol hamar kiderül, hogy az elbújás sem megoldás, mert a passzivitásnak ugyanolyan komoly következménye lehet, mint az agressziónak. Gi-hun számára is az az első igazán reményvesztett pillanat az új évadban, amikor rájön, hogy ebben az extrém módon felfokozott hangulatban nincs középút: vagy követendő messiást, vagy hazudozó szélhámost lát benne a legtöbb játékos, attól függően, hogy melyik hangadóhoz csatlakozott.
Hat nap alatt zajlik le az egész játék, így aztán nincs idő részletesen megismerni a másikat, vagy így döntünk, vagy úgy. Az emberek között kialakuló érdekszövetségek ugyanolyan hamar hullanak szét, mint az első évadban, és ezúttal is van abszolút negatív hős a versenyzők között – aki viszont inkább nevetséges, mint félelmetes. A legveszélyesebb és leggátlástalanabb játékos az új szériában Thanos, a rapper, akit a Top néven ismert koreai előadó alakít, hát, mondjuk úgy, nem annyira árnyaltan. A rapszövegeivel fenyegetőző, koreairól gyakran angolra váltó, a játékot dizájner droggal tetéző Thanos karaktere az egyik legnegatívabb személyiség. Viszont a versenyzők érzelmei, az egymáshoz való viszonya nagyon hiteles, szinten minden ember más valamiben, mint az első évadban.
Az emberiség megérett a pusztulásra…
A Squid Game-ben nyilván nem zárt fülkékben zajlik a szavazás, a drámai hatás miatt a versenyzők egymás előtt, egyesével adják le a voksukat. Itt jutunk el a sorozat második évadának legfontosabb témájához, a demokrácia illúziójáig, ahogy a játékosok minden olyan mocskos, vagy morálisan megkérdőjelezhető eszközt bevetnek, ami a politikából is ismerős lehet. Megfélemlítés, érzelmi manipuláció, nyomásgyakorlás, fizikai bántalmazás és hazugságok alakítják a szavazás menetét, ezek a jelenetek élőben eljátszott kommentfolyamokra hasonlítanak, ahol szépen elordibál mindenki a másik mellett anélkül, hogy meghallana bármit a többiek gondolataiból. Félelmetes nézni a bajba jutott emberek egymáshoz és a pénzhez való viszonyát a hét rész alatt. A sorozat azzal a gondolattal játszik, hogy: mit tesz valakivel a bezártság, a zárt közeg és mire elég manapság 100 millió won (vagy éppen forint). Helyenként a sorversenyek is sikerrel kiugrasztanak a fotelből, szimplán azért, mert kiszámíthatatlanok a feladatok.
Az új szériában hiába mutatnak be új és látványos játékokat, helyettük inkább a szavazásokat megelőző „kampányidőszakok” és a szavazást követő éjszakák hozzák a valódi izgalmakat. Látványos ahogy a két részre szakadó csoport egyre elkeseredettebben próbálja érvényesíteni a saját akaratát. Ebből a szempontból a Squid Game 2. évada reményvesztettebb, cinikusabb az elődjénél, és ennyiben az új részek jól lekövették az első szezon óta eltelt három évet, ahogy még agresszívebb, még kilátástalanabb lett a világ, ahol élünk. Új információkat tudunk meg a játék hátteréről, a játékmester motivációiról, a sok résszel ezelőtt indított szervkereskedős szálat annyira nyújtják az új epizódokban, hogy ez a melléktörténet lassan már nem is jelentős. Viszont az alkotás összes fontos kérdése a levegőben lóg a második évad végén is, semmi sem oldódik meg.
A karakterek, a képi világ és a játékok mind-mind hitelesek. A társadalmi megosztottság, a közbeszéd őrületbe fordulása, a folyamatos identitásharc és az, hogy mit tesz az emberrel a kilátástalanság jól bemutatásra kerül. Itt sok mindent nem lehet spoilerezni, ugyanis a 2. évad utolsó része csak előkészíti a 3. etapot. Hiányérzetet hagy maga után az amit látunk, nem is nagyon érezhetünk mást, jelenleg várunk a következő, egyben utolsó nekifutásra amit már leforgattak a jelenlegivel együtt, viszont csak jövőre debütál. A Squid Game második szezonja egy percig sem érződik önismétlésnek. Zseniális, korszakalkotó, kőkemény drámai sorozat, ami egyfajta beteges társadalmi nyomorról szól, lényegében véve már most beírta magát a filmtörténelembe, várjuk a 3. évadot.
The Last of Us 2. évad nyitája

Két év telt el az első évad megjelenése óta. A The Last of Us idei indulásakor egyértelmű: a világ ugyan megmaradt romjain, de Joel és Ellie kapcsolata már aligha. A folytatás nemcsak érzelmi mélységeket tár fel a két főhős között, hanem egy kegyetlenül motivált szereplővel is sokkolja a nézőt – a bosszúvágytól fűtött Abbyvel. Az alkotás továbbra is kompromisszummentesen, nagy vizuális erővel és morális kérdésekkel teli történetvezetéssel halad, miközben már most érezhető, hogy mi lesz a végkifejlet.
Mi zajlik egy gyilkos tinédzser fiú lelkében?

A Kamaszok (Adolescence) egy drámába bújtatott pszichológiai horror. Mi lenne ha kiderülne, hogy egy rendes, magának való tizenéves fiút brutális gyilkossággal vádolnak meg? Mi van akkor, ha az emberölés indítéka a manoszféra és az Andrew Tate-féle toxikus gondolkodás? Avagy tényleg ennyire nem értjük és látjuk át a tinik világát.
A fanatizmus sohasem csökken, csak átalakul

A Netflixen 2023-ban bemutatott négyrészes Beckham című dokumentum sorozat fordulatos és lebilincselő karrier összegzés a labdarúgó David Beckham életéről. Önértelmezésként is tekinthetünk az alkotásra mert részben a focista saját filmes gyártócége, a sport tematikájú műsorokkal és dokumentum filmekkel foglalkozó Studio 99 készítette.
Bob Dylan rajongósimogató amerikai folklórzene-fetisisztáknak

James Mangold az egyik legfelkapottabb amerikai rendező (Észvesztő, Logan, Az aszfalt királyai), aki ezúttal Bob Dylan pár, korai zenei évét álmodta vászonra, ahogy egy, a semmiből jött elveszett fiúból kezdetben folklórzenei sztár lesz majd később örök lázadóként kulturális jelenséggé, legendává válik. Az egyértelműen rajongóknak készült Sehol se otthon című mozi hihetetlen részletgazdagsága és jó zenéi ellenére is a legtöbb gálán csak jelölésekig vitte, nem véletlenül. Lássuk a részleteket.
Szemtől szembe: egy megunhatatlan klasszikus újra a vásznon

A zsaru-gengszter egymást kiegészítő kettősségének csúcspontja, a nálunk csak 1996-ban bemutatott 3 órás akcióeposz klasszikus, a Michael Mann által levezényelt Szemtől szembe. Itt a főhősök, akiket a zsáner két élő legnagyobbja, Al Pacino és Robert De Niro alakítanak, ugyanazon érme ellentétes, mégis egymással baráti, rokonlelkű oldalát jelképezik. A filmet most, az amerikai premierje szerinti 30. évfordulója alkalmából, rövid ideig újra műsorra tűzi digitálisan felújított (4K) változatban két budapesti mozi. Az egyik legjobb gengszter-, bűnügyi film, ami valaha készült.