A testőr, aki csak békét szeretne
A 2018-ban megjelent Bodyguard, magyarul Testőr iszonyatosan feszült akciójelenetekkel és politikai csatározásokkal kikövezett dráma. Minden egyes részben a lassú politikai intrikákon, a főszereplő magánéletén és az állami szervezetek között meghúzódó érdekellentétek bemutatásán van a fő hangsúly. Az epizódok végén pedig azt érezhetjük, hogy egyből kattintunk is a következő részre.
A főhős David Budd (Richard Madden) egy háborús veterán, akit kirendelnek a belügyminiszter védelmére. Eleinte nem szimpatikus neki a politikus nő, hiszen pont miatta hullajtotta a vérét egy általa feleslegesnek érzett harcban, de ez idővel megváltozik. A lényeg, hogy egyáltalán nem minden az, aminek látszik. A hat részes minisorozatban pedig mindig vannak fordulatok és egymás elleni ármánykodás. A sztori alapján David egy hétvégi kiruccanásból viszi haza gyerekeit, amikor is a vonaton, amin utaznak, egy öngyilkos merénylőbe botlik, aki egy bombával telepakolt mellényben készül éppen felrobbantani a szerelvényt. A terrorcselekményt „Robb Stark a Trónok harcából”, vagyis David Budd egymaga megakadályozza. Ezután karrierjében akad egy kis pozitívum, ugyanis hamar előléptetik a belügyminiszter testőrévé és a sztori innentől kezdődik.

Komplex sztori, megszokott panelekkel
A Bodyguard az elmúlt évek egyik legfeszültebb thriller sorozata, amit az angolok egyik kedvence, Jed Mercurio készített, akinek A becsület védelmébent (Line of Duty) is köszönhetjük. Ettől függetlenül nem hibátlan a Testőr, mert néhol túl sok lesz a követhetetlen politikai játszmázás és a rengeteg mellékszereplő megjegyezhetetlen neve is fennakadásokat okoz. A kezdés olyan intenzív, hogy garantáltan mindenki kap pár infarktust az első 20 percben, de inkább életben maradunk, mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog történni. A sztori szépsége, hogy legtöbbször klasszikus sablonokkal dolgozik, de annyira összeszedetten és azokból a maximumot kihozva, hogy nincs miért panaszkodni. Hasonlít az alkotás a Homeland című amerikai műhöz, viszont a Testőr csak egy minisorozat, így gyorsabban is halad a története.
Rengeteg női szereplőt mutatnak be hatalmi pozícióban, akik meglehetősen erős karaktereket formálnak meg. A terrorcselekmények miatt eléggé aktuális a témája, de nem kínál rá erőlködve megoldást vagy feloldozást, inkább a személyes drámára helyezi a hangsúlyt. Úgy csinál hőst a főszereplőjéből, hogy az cseppet sem lesz zavaró, sőt a politikus és a testőr egyszerre szerethető karakterek.

Az első három rész feszültsége után, a következő két epizód inkább a nyomozásra és a rendőrség felépítésére épít. Annyit spoiler nélkül elárulhatok, hogy a finálé is tartogatott fordulatokat, na meg a feszültséggel sem spóroltak benne. Sejtjük, hogy mi várható, néha viszont mégsem merünk pislogni egy-két történés közben. A sorozat az emberi feszültséget adja el ügyesen, a zene szintén ütős és a képi világnál inkább a fotózás az, ami maradandóvá teszi a jeleneteket.
A Bodyguard, vagyis Testőr mind a mai napig jó thriller és krimi. Nem dramatizál túl, röviden, tömören mutat be dolgokat és egészen a sorozat legvégéig szoríthatunk a karakterekért. Mind a hat részt jó színészek, igényes forgatókönyv és rendezés jellemzi, amit idegtépő és feszült képsorokkal tűzdeltek teli. Csak ajánlani tudom, ráadásul a hat rész rövid idő alatt megnézhető.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.