Menü

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész, úgynevezett aktoid pergő öntudatra ébredését követhetjük végig, egy nem is olyan távoli jövőben, remek karakterekkel kiváló helyzetkomikai és karikaturisztikus csomagolásban. Az előadás részletgazdag díszletvilága és annak elkövetője Peter Sparrow joggal nyert idén díjat, külön jár még a vállveregetés az extravagáns jelmezek kreatív humoráért Tihanyi Ildinek. Minden adott a remek kikapcsolódáshoz.

Ebben a futurisztikus történetben egy rendezőpalánta, Adam (a meglepően visszafogott Kovács Tamás) próbál idolja, a most már kiégett rendező, Chandler segítségével (Méhes László), valamint egy tehetséges(?), meghibásodott, android robottal, Jacie-vel (Varga-Járó Sára) saját filmet forgatni, felrúgva a jövő médiapiacának íratlan szabályait. A robot és az ifjú Adam közötti románc borítékolható. A mű bohózat jellege közepette nem kevés szatirikus kikacsintás is akad az átlag tévénézők, a szappanoperák világára és természetesen a gépek iránti mindennapi függésünkre. Sajnos a magyar darabot levezénylő Hársing Hilda, Szabó Máté párosnak egyszerre átok és áldás Zöldi Gergely fordítása.

Méhes cinikus kiszólogatásai, túlzott trágársága a történet humorát sokszor (főleg az első felvonásban) elfojtják és jócskán kibillentik. Az öncélú káromkodásból a kevesebb több lett volna. Szerencsére a mű alaptémájában rejlő lehetőségek és a kedves, szerethető zenei betétek sokszor mentik a színdarab kissé kifulladt, laposabb részeit. A második felvonás drámaibb jellege viszont könnyedén kerek egésszé varázsolja az előadást. A csetlő-botló, ifjonc Adam kissé sótlan karaktere alig tesz valamit a látottakhoz, de a többi machinátor és vicces mellékszál (Szántó Balázzsal az élen) bőven hozza az elvártat, sőt túl is tesznek azon.

A kezdeti, túlzó öncélú trágárság, habár zavaró, de nem tudja elhomályosítani az Igazából komédia alfáját és ómegáját: a főszereplőjét, Varga-Járó Sárát, aki tökéletes választás a csábító, csinos robotnőnek. Improvizatívnak ható, kifejezetten impulzív játéka lenyűgöző. Vérbeli komikaként egy táncos eleganciájával játszik, amely egyúttal kifejezetten drámai, érzelmi mélységet is ad a látottaknak. Így válik a robotlélektan öntudatra ébredése egyfajta felnövés történetté. Ez a mű pedig megindító élménnyé itthon is, a nagyon aktuális témaválasztása mellett egy igazából örökérvényű színdarabbá, ami után még Asimov is elismerően csettintene.

fotók: Vígszínház facebook oldala

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Brad Pitt és kutyája a túlélésért küzd Alaszka zord vidékén

Egy egykori katona és hűséges németjuhásza egy repülőgép-szerencsétlenség után Alaszka távoli vidékén reked. A civilizációtól elszigetelve, telefon és GPS nélkül kell megtalálniuk a kiutat, miközben a rideg környezet folyamatosan próbára teszi őket.

Big, Bigger...Digger

Alejandro G. Iñárritu (21 Gramm, Babel) egy epikus rendező, nem mellékesen ő volt az első Oscar-jelölt mexikói direktor. Filmjei nem szokványos füzérei az emberi sorsoknak, amelyek szép lassan egy egységes képpé válnak bennünk. Ezúttal egy megaköltségvetéssel és részben saját sztorijával egy maró fekete komédiát/szatírát vázol elénk, ami egyszerre tűnt az elmaszkírozott Tom Cruise-zal (Magnólia, Mission Impossible) az év mozgóképes eseményének, komoly Musk- és Trump-paródiának, valamint a történelem legmeghökkentőbb sci-fijének(?). Lássuk a részleteket.