Generációk háborúja – Kritika

A történet öt német fiatal életét meséli el a második világháború időszaka alatt. Wilhelm Winter (Volker Bruch) és Friedhelm Winter (Tom Schilling), fivérek, akik szüleik megbecsüléséért küszködnek. Apjuknak a hadnagy katona Wilhelm a kedvence, érzékenyebb és olvasni szerető kisebb fiát csak bántja, bár a bátyja igyekszik védeni az öccsét. Greta Del Torres (Katharina Schüttler) énekesnő és táncos, aki zenei karrierről álmodozik. Barátjának, Viktornak (Ludwig Trepte), mesterszabó apja üzletét kellene átvennie, de a zsidó származásuk miatt bajba kerülnek. A fiatal Charlotte (Miriam Stein), aki szerelmes Wilhelmbe és az alkalmat várja, hogy ezt bevallhassa az ifjúnak, ápolónak készül a frontvonal mögötti kórházba. Ő egy naiv, befolyásolható karakter, aki az első részben fanatikusan hisz a németek végső győzelmében, majd csak később omlik benne össze az idealista kép.

Végül a testvérek bevonulnak katonának, Charlotte ápolónő lesz, és megfogadják, hogy a nyertes év után karácsonykor ugyanott fognak ünnepelni. A kegyetlenkedés azonban mindenkit meggyötör és megváltoztat. Az álmodozó Friedhelm megtanul érzés nélkül ölni, a hadnagy majd később főhadnagy bátyja elveszti a hitét és elárultnak érzi magát. Greta intrikus szerelmi kalandokba keveredik, míg Viktor Lengyelországba kerül.

A csaták borzalma egyéni perspektívából

A három rész teljességét nézve a II. világháború történései, és az egyéni sorsok egyenlő arányban oszlanak meg. A karakterek teljesen más utat járnak be a négy év alatt, ezáltal az orosz, majd később a lengyel frontot, a hátországot és sokféle egyéni ideológiát is megismerhetünk. A keleti arcvonal eseményeiben 1941-1944 között a kezdeti sikerektől eljutunk oda, hogy minden elveszik és a katonák nem lesznek többek golyófogónál, akik szép lassan beleőrülnek a szenvedésbe. A második és a harmadik epizódban megjelennek a zsidók elleni visszaélések is, de nem holokauszt sztorikat kapunk, hanem egészen más nézőpontok kerülnek kiemelésre. Egyértelműen a lengyel partizánok kapcsán van a legmegrendítőbb izraelitákkal kapcsolatos jelenet, amikor megtalálják a foglyokat az Auschwitz felé vezető vonaton.

A három nagyjából másfél órás részbe egyaránt sikerült betenni háborús momentumokat, drámát, szerelmi történetet és jellemfejlődést, bár ez inkább egy folyamatos lelki zuhanás. A visszatérő jelleggel megjelenő frontvonali kórház tökéletesen szemlélteti, hogy a fegyveres konfliktus bármely formája mindig is egy földi pokol. A szereplők motivációi folyamatosan változnak, hirtelen szövetségek kötődnek, majd bomlanak fel. Hiszen ahogyan a sorozat is mondja:

„Sokan azt hiszik, hogy a háború főleg harcból áll, de ez nem igaz, a háború várakozás a következő támadásra, a legközelebbi étkezésre és a másnap reggelre.” A csatározás láthatatlan frontvonalai tulajdonképpen mindenkit bedarálnak. A karrierista Greta esetében például látjuk, hogy segít a bajba jutott fegyvereseken, próbál segíteni a zsidó barátján, miközben mégis egyengeti a karrierjét. Ennek érdekében viszonyt kezd egy nős náci tiszttel. Később Greta kerül a legnagyobb bajba, és egyértelművé válik, hogy a fegyveres konfliktusok időszaka valójában egy játszma, ahol mindenki próbál ügyeskedni, de aki rosszul helyezkedik, az rajtaveszít.

A történelem láthatatlan fejezete

A háromrészes televíziós minisorozat jelentős lépés a német múlt feltárásában, láthatóan az volt a legfontosabb cél, hogy a múlt egy olyan szeletét mutassák be, amelyet tankönyvekből elolvasva nem ismerhetünk meg. A kort, a szereplőket és a helyszíneket is árnyaltan ábrázolja az alkotás. A történések három fő helyszíne – a frontvonal, a frontkórház és a hátország – kifejezetten jó arányban oszlik meg. A képi világ lehengerlő, a csatajelenetek látványosak, látszik, hogy a színészek is mindent beleadtak. Számomra a Charlotte-ot alakító Miriam Stein játéka volt a legkiemelkedőbb. Tökéletesen hozta a naiv, hiszékeny lányt az első részben, majd később minden egyes rezdülésén érződött a háború mély és pusztító fájdalma.

Hajmeresztő, ahogyan az első epizód képsorait látjuk, és lehengerlő, amikor végigköveti a kamera a harcoló katonákat. Nagyon naturalista, felnőtteknek szóló alkotásról van szó, így szinten minden egyes kivégzést, lövöldözést premier plánban mutatnak. Az első részben például láthatjuk, ahogy egy fanatikus náci őrnagy kivégez egy zsidó kisgyereket, ez talán a sorozat legsokkolóbb jelenete. Philipp Kadelbach rendezőnek egyértelmű célja volt, hogy egy kőkemény sztorit meséljen el, amely a nácikat rossz színben tünteti fel. Itt aztán nagyon nem a történelmi haza dicsőítése volt a cél, sőt az alkotás kifejezetten negatív képet fest a náci Németországról.

A történet egyik legmegrázóbb mozzanata a nyitójelenet és az utolsó epizód zárása, amikor négy év elteltével ugyanabban a kocsmában isznak. A mű azért is gyomorszorító, mert szinte megállás nélkül követik egymást a pokoli képkockák. Nincs dicsőség, nincsenek győztesek. Ez egy lejtmenet az első perctől az utolsóig.

A narráció végig jól működik, a helyszínek és a megjelenő személyek váltakozása folyamatos feszültséget tart fenn. Bár nem minden karakter kapott egyformán hangsúlyos sztorit, a mellékszereplők is sokat hozzáadtak az összképhez. A cselekmény a sok tragédia miatt nem könnyű darab, de egy világégést bemutató műnek pont ilyennek kell lennie. Több mint tíz év távlatából is kijelenthető, hogy a Generációk háborúja minden idők egyik legjobb háborús sorozata.