Menü

A sánta gengszter

A 2022-es Batman film Robert Pattinson főszereplésével hatalmas sikert aratott, sajátos komor hangulatával egyaránt lenyűgözte a régi DC rajongókat és az újonnan belépőket is. Egyfajta eredetsztoriként funkcionált az egész film, amihez kapcsolódóan most érkezett is egy sorozat, amely a filmben még kicsit gyerekcipőben járó kisebbségi komplexusos gengszterről, Pingvinről szól.

Meglepő változatosság, hogy végre egy „gonosz” karakter kerül reflektorfénybe, bár a DC-től nem lehet eltagadni, hogy kiváló főgonoszokat tud gyártani. A HBO által elrendelt nyolc részes sorozatnak ezen a héten jött ki az első, pilot epizódja, melynek a Batman filmben is látott Colin Farrell a főszereplője. Ha valaki máshonnan ismeri a színészt lehet, hogy elsőre fel sem ismeri a sánta gengszterként, hiszen igazán jó munkát végzett Mike Marino sminkmester, az egyébként sármos színészből egy visszataszító karaktert sikerült varázsolnia.

A képregény és a korábbi Batman filmek kedvelőinek furának tűnhet, hogy itt még egy viszonylag kisstílű bűnöző, de a sorozat első része arra enged következtetni, hogy pont az ő felemelkedését láthatjuk majd. A történet körülbelül egy héttel a film végén látott események után kezdődik, Gotham szegény negyedei víz alatt vannak, Falcone halott, és az alvilágban emiatt káosz alakult ki.

A vizuális része a sorozatnak az elejétől kezdve szép, megfelelően hozza Gotham hangulatát, és más szuperhős történetekhez képest sokkal realisztikusabb. Az egész rész során nem érzékeljük azt, hogy egy olyan világban vagyunk, ahol léteznek emberek különleges képességekkel.

Mint már említettem a főszereplőnk antipatikus, visszataszító egyaránt a külseje és a belső tulajdonságai, és néhol tényleg elgondolkozunk, hogy mennyit képes egy ember megtenni egy hatalomért. A Batman filmhez képest ebben a körülbelül egy órában nagyon sok plusz információt kapunk Pingvin karakteréhez. Nem kedveskednek az írók, bemutatják, hogy a saját élete érdekében hideg vérrel végig nézi, hogy valaki mást megölnek, és mesterien manipulál nála magasabb pozícióban álló embereket.

A hangulat egy kicsit az olasz maffiafilmekre hajaz, érződik, hogy inspirálódott a Keresztapából és a Maffiózókból is, de jól áll a sorozatnak ez, egy igazi régivágású, lassabb tempójú gengsztersorozatot kaphatunk. Semmiképp ne várjunk egy pörgős, effektekkel teli részt sok minden történik, ami bevonzza a nézőt, de nem az akciófilmek túltelítettségével, hanem a különböző helyzetek drámai ábrázolásával, és a pszichés hatással.

Aki ebben a sorozatban őrült, az tényleg az és az alkotók nem féltek ábrázolni ezt, ami megint hű marad a DC világához. A mellékkarakterek is nagyon bíztatóak, például az Arkhamból elengedett Sofia Falcone angyali arca ellenére igazán hátborzongató. A színészi játék nem csak nála, de általában mindenkinél kiemelkedő, panasz erre sem érkezhet.

Kiváló első rész volt, ami felkelti a néző figyelmét, és kíváncsivá teszi a következőre. Már – már annak is nosztalgikus érzete van, hogy a HBO nem egy évadot ad ki egészben, hanem hetente jönnek az új részek. Ha az egész sorozat olyan lesz, mint a pilot, akkor lehetséges, hogy az év egyik legjobb sorozatát kapjuk meg. Ráadásul őszintén szólva kellemes kikapcsolódás, hogy végre a rosszfiúk szemszögéből látunk valamit, és nem mindig a jó és gonosz harcát kell figyelni.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.