Menü

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Már az egész sztori bonyolult

A történet elején megismerkedünk Flynne-nel (Chloë Grace Moretz), aki bátyjával, Burtonnel (Jack Reynor) és beteg édesanyjával egy amerikai kisvárosban él a tipikus vidéki USA-ban. 2032-ben a fiatalok szabadidejüket legtöbbször VR játékokban töltik, és Flynne egy este beugrik bátyja helyett egy új szimulációba, ám hamar kiderül, hogy nem csak egy VR játékot kell tesztelnie, ráadásul szemtanúja is lesz megbízója, Aelita West eltűnésének, aki alapvetően a jövőben tűnik el. Innentől pedig Flynne és családja bérgyilkosok, összetett vállalatok közé szorul. A VR játék pedig valósággá válik. Mindezt pedig megspékeli a sztori alternatív idősíkok közti utazással is, de közben minden részben van valami gépfegyveres lövöldözés, vagy autós üldözés is.

A regényhez hasonlóan a sorozatban is az eltűnt Aelita West utáni kutatás az egyik fő történetszál, ám sokkal kevésbé érdekes, mint maga a sztori világa. A másik idősíkon, vagyis 2099-ben, az apokalipszist túlélt világban ugyanis különleges technológia segítségével az állam és a gazdagok különböző idősíkokat nyitnak meg, amellyel a múlton keresztül próbálják befolyásolni a jelent, vagy éppen szórakoztatni magukat. Flynne és társai egy különleges headset segítségével szintén belelátnak a jövőbeli emberek életébe, és ott a helyi androidok – perifériák – testébe bújva mozogni is tudnak. Viszont a jövőből is tudnak embereket küldeni a múltba.

Klasszikus Nolan…

A közvetett feldolgozással Scott Smith-t bízták meg, és mögötte voltak producerként, Jonathan Nolan, illetve Lisa Joy (az ő nevük az HBO-n futó Westworldból lehet ismerős). Abban hasonlított a sorozat a producer páros Westworld-jére, hogy idővel elhagyta a logikusan ki hol van, és miért kérdéseket. A történet logika nélkül is előremozdul, néha a karakterek ugrálnak időben, ezerfelé ágazik a sztori. Egyértelműen van egy eleje és egy vége a dolgoknak, viszont közte milliónyi kisebb történés van. A sorozat nem magyarázza, sulykolja túl a dolgokat, ezek megértését a nézőre bízza. Egyszerre van 2032-höz képest egy múlt, egy közelebbi múlt, a jelen, valamint a jövő is, amelyek között szinte minden részben ugrálunk nézőként. A látványvilág egész végig teljesen lenyűgöző, a posztapokaliptikus világ, és a londoni képek nagyon jól passzolnak a hangulathoz, az egyes részeknél más-más operatőrök voltak, viszont sok jelenetet Stuart Howell fotózott, aki (valószínűleg) a rendezővel szorosan egyeztetve nagyon jól látta meg a sorozat képi hangulatát.

A készítők egyértelműen a szabad akaratról, a múlt hibáinak felismeréséről és az abból tanulásról akarnak az egész sorozatban beszélni, és jól is teszik ezt. Van egy drámai része az alkotásnak arról is, hogy hogyan fordul az emberiség önmaga ellen. Maga a sci-fi világ valósnak érződik, az apokaliptikus London épületei nagyon látványosak. Valamint a sorozat harcjelenetei is szórakoztatóak, persze mondanom sem kell, hogy karaktereknél az a divat, hogy egy komplett fegyver arzenállal járkálnak a hátukon. Emiatt nem feltétlenül drámáznak túl sokat, viszont minden karakternek van valamilyen indítéka, lelki sérelme a másikkal szemben, és a főbb karaktereket részletesen megismerjük az alkotás végére. A főszereplők személyét pedig a legapróbb részletekig bemutatja a sztori.

Összetett popcorn sztori

Sokan kíváncsiak lennének a folytatásra, hiszen bedobtak egy nagy változást a végére, és a vég valójában tartalmazza a folytatást is. Viszont jelenleg úgy tűnik, hogy ha lesz is folytatás, akkor az biztosan nem a közeljövőben. Az alapsztori nagyon komplex, emiatt figyelni kell minden rész alatt. Itt nincs lassú karakterépítés, komoly drámai történetek, ez mondhatni tipikus amerikai sztori, fegyverekkel, óriási autókkal, kell bele természetesen egy tucat katona is, akik az első rész után minden jelenetben gépkarabéllyal őrzik a helyüket. Igen, voltak egy fiktív múltbéli háborúban is, ami a sorozatban többször is előjön témaként, valamint a végére lesz egyfajta befolyásoló szerepe is, és minden részben van valamilyen kissé klisés párbeszéd ezzel kapcsolatban. Emellé van egy nagyon jó sci-fi része is – futurisztikus látvánnyal – az alkotásnak, ami végig feszült marad, ráadásul a sztori ugrál az USA és Nagy-Britannia között is.

Ha valaki kedveli a sci-fiket, és itt azokat értem ahol nincs minden megértetve a nézőkkel, valamint részletesen kibontva, akkor ez egy kötelező alkotás. Valamint az akció részéért is megéri megnézni. Ha viszont valaki gyorsan belefárad a követhetetlen sztorikba, valamint inkább egy drámai műfajt képzelne el, akkor nem feltétlenül lesz annyira jó élmény. Összességében A periféria egy látványos, hangulatos, akcióval teli, de közben sci-fi zsáner is, mondhatni klasszikus popcorn sztori a maga összetett történetével. Ha szeretjük az összetett sci-fiket egy hatalmas adag akcióval megspékelve, akkor ez a sorozat tökéletes választás.

Agatha Christie - Az Alibi

Az angol címmel megjelent Ordeal By Innocence Agatha Christie azonos című regényének legújabb minisorozatos feldolgozása. Az alkotás magyarul Az Alibi címet kapta, és alapvető témája az ártatlanság pszichológiája, valamint az ehhez való emberi viszony. Mindezt pedig már egy sokszor látott gazdag brit családon keresztül mutatja be a sorozat, jó néhány helyen modernizálva a történetet.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

Szükségünk van a méhészekre

Jason Statham (Feláldozhatók, Meg, Szállító) kivételesen egy egész szórakoztató projektbe repít minket, ahol kedvelt izomarcunk szupertitkos ex-katonaként (mi másként?) rendet tesz a gonosz hackerek közt. Ezt a koncepciót karolta fel a szebb napokat is látott rendező, David Ayer (Nehéz idők, Harag, Öngyilkos osztag). A főhősünk rezzenéstelen brit faarccal jön, lát és igazságot oszt. Az év B-filmje vagy aktuális maró társadalomkritika sok bunyóval? Nézzük a részleteket.