A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Már az egész sztori bonyolult

A történet elején megismerkedünk Flynne-nel (Chloë Grace Moretz), aki bátyjával, Burtonnel (Jack Reynor) és beteg édesanyjával egy amerikai kisvárosban él a tipikus vidéki USA-ban. 2032-ben a fiatalok szabadidejüket legtöbbször VR játékokban töltik, és Flynne egy este beugrik bátyja helyett egy új szimulációba, ám hamar kiderül, hogy nem csak egy VR játékot kell tesztelnie, ráadásul szemtanúja is lesz megbízója, Aelita West eltűnésének, aki alapvetően a jövőben tűnik el. Innentől pedig Flynne és családja bérgyilkosok, összetett vállalatok közé szorul. A VR játék pedig valósággá válik. Mindezt pedig megspékeli a sztori alternatív idősíkok közti utazással is, de közben minden részben van valami gépfegyveres lövöldözés, vagy autós üldözés is.

A regényhez hasonlóan a sorozatban is az eltűnt Aelita West utáni kutatás az egyik fő történetszál, ám sokkal kevésbé érdekes, mint maga a sztori világa. A másik idősíkon, vagyis 2099-ben, az apokalipszist túlélt világban ugyanis különleges technológia segítségével az állam és a gazdagok különböző idősíkokat nyitnak meg, amellyel a múlton keresztül próbálják befolyásolni a jelent, vagy éppen szórakoztatni magukat. Flynne és társai egy különleges headset segítségével szintén belelátnak a jövőbeli emberek életébe, és ott a helyi androidok – perifériák – testébe bújva mozogni is tudnak. Viszont a jövőből is tudnak embereket küldeni a múltba.

Klasszikus Nolan…

A közvetett feldolgozással Scott Smith-t bízták meg, és mögötte voltak producerként, Jonathan Nolan, illetve Lisa Joy (az ő nevük az HBO-n futó Westworldból lehet ismerős). Abban hasonlított a sorozat a producer páros Westworld-jére, hogy idővel elhagyta a logikusan ki hol van, és miért kérdéseket. A történet logika nélkül is előremozdul, néha a karakterek ugrálnak időben, ezerfelé ágazik a sztori. Egyértelműen van egy eleje és egy vége a dolgoknak, viszont közte milliónyi kisebb történés van. A sorozat nem magyarázza, sulykolja túl a dolgokat, ezek megértését a nézőre bízza. Egyszerre van 2032-höz képest egy múlt, egy közelebbi múlt, a jelen, valamint a jövő is, amelyek között szinte minden részben ugrálunk nézőként. A látványvilág egész végig teljesen lenyűgöző, a posztapokaliptikus világ, és a londoni képek nagyon jól passzolnak a hangulathoz, az egyes részeknél más-más operatőrök voltak, viszont sok jelenetet Stuart Howell fotózott, aki (valószínűleg) a rendezővel szorosan egyeztetve nagyon jól látta meg a sorozat képi hangulatát.

A készítők egyértelműen a szabad akaratról, a múlt hibáinak felismeréséről és az abból tanulásról akarnak az egész sorozatban beszélni, és jól is teszik ezt. Van egy drámai része az alkotásnak arról is, hogy hogyan fordul az emberiség önmaga ellen. Maga a sci-fi világ valósnak érződik, az apokaliptikus London épületei nagyon látványosak. Valamint a sorozat harcjelenetei is szórakoztatóak, persze mondanom sem kell, hogy karaktereknél az a divat, hogy egy komplett fegyver arzenállal járkálnak a hátukon. Emiatt nem feltétlenül drámáznak túl sokat, viszont minden karakternek van valamilyen indítéka, lelki sérelme a másikkal szemben, és a főbb karaktereket részletesen megismerjük az alkotás végére. A főszereplők személyét pedig a legapróbb részletekig bemutatja a sztori.

Összetett popcorn sztori

Sokan kíváncsiak lennének a folytatásra, hiszen bedobtak egy nagy változást a végére, és a vég valójában tartalmazza a folytatást is. Viszont jelenleg úgy tűnik, hogy ha lesz is folytatás, akkor az biztosan nem a közeljövőben. Az alapsztori nagyon komplex, emiatt figyelni kell minden rész alatt. Itt nincs lassú karakterépítés, komoly drámai történetek, ez mondhatni tipikus amerikai sztori, fegyverekkel, óriási autókkal, kell bele természetesen egy tucat katona is, akik az első rész után minden jelenetben gépkarabéllyal őrzik a helyüket. Igen, voltak egy fiktív múltbéli háborúban is, ami a sorozatban többször is előjön témaként, valamint a végére lesz egyfajta befolyásoló szerepe is, és minden részben van valamilyen kissé klisés párbeszéd ezzel kapcsolatban. Emellé van egy nagyon jó sci-fi része is – futurisztikus látvánnyal – az alkotásnak, ami végig feszült marad, ráadásul a sztori ugrál az USA és Nagy-Britannia között is.

Ha valaki kedveli a sci-fiket, és itt azokat értem ahol nincs minden megértetve a nézőkkel, valamint részletesen kibontva, akkor ez egy kötelező alkotás. Valamint az akció részéért is megéri megnézni. Ha viszont valaki gyorsan belefárad a követhetetlen sztorikba, valamint inkább egy drámai műfajt képzelne el, akkor nem feltétlenül lesz annyira jó élmény. Összességében A periféria egy látványos, hangulatos, akcióval teli, de közben sci-fi zsáner is, mondhatni klasszikus popcorn sztori a maga összetett történetével. Ha szeretjük az összetett sci-fiket egy hatalmas adag akcióval megspékelve, akkor ez a sorozat tökéletes választás.