Menü

Antibiotikum és az alkohol párban fogyasztása

Az alkoholfogyasztás sokak életének fontos része, ennek ellenére a mai napig vannak olyan tények az italozással kapcsolatban, amelyekkel nem vagyunk teljesen tisztában.

Éjszakai agymosás

Még ma sem értjük teljesen, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, sőt az sem egészen világos, hogy miért van egyáltalán szükségünk alvásra.


Edzés és evés: ennyi idővel a sportolás előtt kell ennünk

Az étkezés és az edzés között legalább fél, de ételmennyiségtől és edzési típustól függően akár két órának is el kell telnie. A sportolóknak legjobb körülbelül három órával az edzés előttre időzíteni az étkezésüket.

Hogyan csökkenthető futás közben a magas pulzus?

„Elszállt a pulzusom” – mondják gyakran a futók. Mit jelent ez pontosan, miért baj és
hogy lehet tenni ellene?

Hogyan tehetjük még hatékonyabbá a futóedzéseinket?

A futás az egyik leghatékonyabb kalóriaégető mozgásforma, azonban különböző tippekkel és módszerekkel még hatékonyabbá tehetjük.

A máj: legnagyobb mirigyünk felépítése és főbb funkciói

A máj a legnagyobb szilárd szervünk és egyben testünk legnagyobb mirigye is. Több, mint 500 fontos feladatot lát el.

A bőr legfontosabb támogatói

Minden vitaminnak fontos szerep jut egészségünk szempontjából, ám néhánynak kiemelt szerepe van bőrünk egészségének megőrzésében.

Égési sérülések kisgyermekkorban

A kisgyermekkorban sajnos gyakoriak a balesetek, hiszen az örökmozgók folyton lendületben vannak, szaladgálnak, kúsznak-másznak, felmásznak, belenyúlnak, kipakolnak, bemásznak, bebújnak, leesnek, nekiszaladnak, beütik, megégetik és még sorolhatnám. Sajnos a kisgyermekkor egyik leggyakoribb sérülését az égések okozzák.

Hogyan hat ránk a Hold

Már évszázadok óta tudjuk, hogy a Hold hatással van a Földre, de vajon pontosan miként hat ránk?

Bőrfeszesítő tippek a terhesség utáni időszakra

A terhesség 9 hónapja alatt a bőr a hasadon megnyúlt. Ne érezd magad rosszul amiatt, ha a baba érkezésével nem alakul vissza egyből a szülés előtti állapotba. Jusson eszedbe, hogy bár a hasfalad most nem hibátlan, de fantasztikus dolgot vitt véghez a tested, hiszen életet teremtett!

Tested jelzései, hogy nem eszel eleget

A szervezet az élelmiszerekből jut hozzá a szükséges energiához és azokhoz a tápanyagokhoz, amelyek a felépítéséhez és a zavartalan, egészséges élettani funkcióihoz szükségesek. Azoknak, akik fizikailag aktívabbak, még többre van szükségük.

Ne keressen tovább – ez a legjobb természetes édesítő

Sokan használnak alternatív megoldásokat a cukor helyett, de a megfelelő édesítőt megtalálni nehezebb feladat, mint gondolnánk.

Mit jelent a streching?

Az izmok rugalmasságát nyújtással lehet segíteni, ezt a mostanság divatos szóhasználattal stretchingnek hívjuk. A strechingnek különböző fajtái vannak, érdemes megismerkedni ezzel a nyújtás, mozgástípussal.

Mivel segíthetjük az elalvást?

Forgolódunk az ágyban, gondolkodunk, jár az agyunk, nem tudunk elaludni, reggel pedig kialvatlanul ébredünk, nehezen kelünk fel, rosszul indul a nap, fáradtak vagyunk. Ismerős? Az alvásproblémáknak sok oka lehet, azonban jó eséllyel orvosolhatóak!

Mit tehetünk szétnyílt hasizom ellen?

A szétnyílt hasfal a terhesség velejárója lenne? Sajnos azt kell, hogy mondjam, többedik terhességnél igen nagy az esély rá. Az egyenes hasizmok eltávolodása a terhesség alatt alapvetően egy teljesen természetes folyamat, ha a magzat növekedésére gondolunk, akkor nyilvánvaló következménye a terhességnek. Hogy lehet megelőzni, mi a megoldás?

Mi az a CBD és miért hasznos számunkra?

Sokaknak már ismerős lehet a CBD, sokszor hallunk ilyen hatóanyagú étrend-kiegészítőkről. Van, aki nyugtató hatása miatt olvasott róla, de akár depresszió kezelésénél is megemlítik. Ugyanez igaz a hírére is. Nagyon megoszlanak a vélemények róla, ezért érdemes tisztázni mi is ez és mire való.

Egy pohár sós víz jótékony hatásai

A reggeli sós víz fogyasztásának számtalan előnye van, többek között normalizálja a vércukorszintet, beindítja az anyagcserét, erősíti a csontokat és az immunrendszert.

Sokszor túltolják az amatőr futók

Az egyik legtöbb izomcsoportot átmozgató sportunk a futás, kétségtelenül az egyik legjobb mozgásforma, azonban kezdő amatőr futók túlnyomó többsége gyakran elköveti azt a hibát, hogy magával ragadja a hév és sérülésekkel, húzódásokkal végzi.

Használjunk vitaminokat, étrendkiegészítőket nyáron?

Valószínűleg nagyanyáink korában elintézték volna a témát annyival, hogy számtalan idénygyümölcs és zöldség, illetve természetes napfény és friss levegő áll rendelkezésre, minek a sok szintetikus bogyó, ám azért ez a mai világban sajnos nem állja meg a helyét.

A kevesebb több!

Ez bizony az élet sok területére, a sminkre, ruházatra, lakberendezésre, hiszen ha túlzásokba esünk, vissza tetszőleg hat, „túl sok” lesz, vagy már nem esztétikus, nem tesz jót.
Ugyanez elmondható az edzésről is.

A túledzésről valójában

A túledzés egy folyamat, nem pedig egyetlen túlpörgetett edzés következménye. Tehát hiába darálsz le bicepszre 30 sorozatot egy edzés alatt, attól még nem leszel túledzett. Ezt mondjuk okos ötletnek sem nevezném, viszont túledzeni még nem fogod magad vele.

Adj vért!

Egy véradás neked maximum egy órába telik, de három ember életét mentheted meg! Ha rendszeresen megteszed, hogy elmész vért adni, akkor ezúton is hatalmas tisztelet és köszönet Neked! Ha még nem tetted, ideje csatlakozni!

Fájdalommentes edzés

Aki rendszeresen sportol, becsülettel edz, bizony szembesülhet gyakran a „problémával”, vagy inkább jelenséggel, hogy edzés után 1-2 nappal izomláz keletkezi, fáj itt-ott, nehézkes a lépcsőzés, ropognak az ízületek. Hogyan kerülhetőek el az edzés alatti - utáni sérülések, fájdalmak?

Az alkohol edzésre gyakorolt hatásai

Kissé szomjas és éhes is vagy…Miért is ne ihatnál? Tudnod kell azonban, hogy milyen hatással van az alkoholfogyasztás a testedre,regenerációdra és a teljesítményedre

Étkezési szabályok állóképességi sportolóknak

A táplálkozási szokások változtatását soha ne egy nagy verseny előttre időzítsük! Minden újítás, változtatás legalább 4-7 napos megfigyeléssel induljon Tudnunk kell, hogy a változások igazi hatása ritkán jelenik meg pár napon belül. A jó változások lassabbak, a rosszak gyorsabbak. A táplálékunk az üzemanyagunk, éppen ezért még a nem sportolóknak is kiemelt figyelmet kell rá fordítani.

A fájdalom a barátunk?

Izomláz esetén a „láz” megnevezés az izomzat gyulladását jelenti, s általában edzés másnapján jelentkeznek. Az izomláz nem más, mint a testedzés hatására bekövetkező mikroszkopikus sérülés. Mi a teendőnk vele?

Sérüléseink

Aki rendszeresen sportol, tudja, hogy minden óvatosság ellenére, alkalmanként előfordulhatnak sportsérülések. Húzódások, ficamok akár sporttevékenység nélkül, a mindennapjaink alatt is könnyen kialakulhatnak. Elég egy rossz mozdulat és a fájdalom, akár napokig jelen lesz. Hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erről szól mai cikkünk!

Hiba gondolkodás nélkül sportolni

Hiába sportol valaki rendszeresen, ha nem figyel oda arra, hogyan, milyen körülmények között végzi a mozgást. Néhány, aprónak tűnő hiba elronthatja az egész lényegét.