Menü

Véradás: nagyszerű hősök hétköznapi tette

Magyarországon naponta körülbelül 1600-1800 véradóra van szükség ahhoz, hogy a kórházak biztonságosan el tudják látni a betegeket. Balesetek, műtétek, vérképzőszervi betegségek – számtalan olyan helyzet van, amikor egyetlen véradáson múlik egy ember élete. A véradás nemcsak egy egyszerű, alig fél órát igénylő cselekedet, hanem valódi életmentés.

Miért olyan fontos a véradás?

Az emberi vér jelenleg mesterséges úton nem helyettesíthető. A vérkészítmények – vörösvérsejtek, plazma, vérlemezkék – kizárólag más emberek adományaiból szerezhetők be. Egyetlen véradó akár három ember életét is megmentheti.

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat rendszeresen szervez véradó napokat országszerte. A nyári időszakban, illetve ünnepek környékén különösen nagy szükség van az önkéntes véradókra, hiszen ilyenkor jellemzően csökken az aktivitás, miközben a vérigény nem változik. Egy átlagos embernek összesen 5 liter vér kering az érrendszerében, amiből fél liter úgynevezett tartalék, vagyis szükség esetén mozgósítható, nem okoz gondot a hiánya.

Ki adhat vért?

Vért adhat minden 18 és 65 év közötti egészséges felnőtt, aki testsúlya eléri az 50 kilogrammot. A véradás előtt egy rövid egészségügyi vizsgálat történik, amely során ellenőrzik a vérnyomást, a hemoglobinszintet, és kitöltésre kerül egy kérdőív is. A teljes folyamat biztonságos, fájdalommentes, és körülbelül 30-45 percet vesz igénybe.

Van pár dolog, amelyet át kell gondolni, ha véradásra készülünk, hogy biztosra menjünk. Első és legfontosabb, hogy véradás előtt fogyasszunk sok folyadékot, ismerjük és mondjuk el a véradáson, hogy pontosan milyen gyógyszereket, milyen dózisban szedünk, a véradás napján ne sportoljunk és legyünk tisztában azzal, hogy menstruáció alatt nem szabad vért adni, illetve előtte és utána is érdemes várni 1-2 napot, továbbá antibiotikum kúra után is várni kell a véradással egy hónapot. Az orvosnak a vizsgálat során az étrend-kiegészítők, gyógyteák fogyasztását is említeni kell.

A véradásra nem tanácsos éhgyomorra menni, viszont kerülni kell előtte a nehéz, zsíros, fűszeres ételeket és természetesen alkoholt sem szabad inni. Ha megtörtént a vérvétel, fontos, hogy a donor utána bőséggel fogyasszon folyadékot, a nehéz fizikai munkát, a sportolást pedig halassza másnapra.

Társadalmi felelősségvállalás és közösségi élmény

A véradás nemcsak egészségügyi tett, hanem társadalmi felelősségvállalás is. Sok cégnél közös programként szervezik meg, iskolákban, egyetemeken ösztönzik a fiatalokat, hogy rendszeres véradóvá váljanak. Emellett gyakran apró ajándékokkal, frissítővel is megköszönik a részvételt.

További információ és véradóhelyszínek: www.veradas.hu

Ha egészséges valaki és megfelel a feltételeknek, ne habozzon segíteni! Egy tűszúrás, néhány perc az életünkből, mégis hatalmas segítséget nyújthatunk valakinek, aki lehet, hogy épp most küzd az életéért. A véradók igazi hősök, mert egy véradással három beteg ember életét mentik meg.

Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig

A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.

Miért tüsszentünk? – A szervezet egyik leggyorsabb védekező reflexe

A tüsszentés mindennapos jelenség, mindenkivel megtörténik, de miért is?

Legjobb gyakorlatok és teendők a visszér megelőzésére

A visszér sokáig az idősebb korosztály problémájának számított, ma azonban egyre több fiatal felnőtt is tapasztalja az első jeleit. Az ülőmunka, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a genetikai hajlam vagy akár a várandósság is növelheti a kialakulásának kockázatát.

Nyári locsolási tippek – így óvhatjuk meg növényeinket a hőségtől

A kánikula komoly próbatétel elé állítja a növényeket. A megfelelő öntözés ilyenkor kulcsfontosságú, ám a bőséges vízmennyiség önmagában még nem garantálja a sikert. Az időzítés és az egyes növények igényeinek figyelembevétele egyaránt fontos ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek.

Futószemölcsök a testen

Apró, puha bőrkinövések jelennek meg a nyakon, a hónaljban, a szemhéjon vagy akár a törzsön? Sokan azonnal megijednek, amikor először észreveszik ezeket az elváltozásokat, pedig a legtöbb esetben teljesen ártalmatlan bőrjelenségről van szó.