Menü

Amit a hosszú COVID jelenségről tudni érdemes

A COVID-19 világjárvány óta több millió ember fertőződött meg a hivatalos nevén SARS-CoV-2 vírussal. Míg sokan felépülnek a fertőzésből néhány héten belül, egyeseknél hosszabb távú tünetek jelentkeznek, amelyeket összefoglaló néven long COVID-nak nevezünk. Ebben a cikkben ezen jelenségről, annak tüneteiről, hatásairól és kezelési lehetőségeiről tudhatunk meg többet.

Egyre népszerűbb a gyömbér shot

A gyömbérből készült vitaminbomba egyre népszerűbb, de nem csak a boltok polcairól szerezhető be; akár otthon is elkészíthetjük.

A stressz megbetegít?

Egyre több a stresszel kapcsolatos megbetegedés, ez pedig az emberek mentális is fizikai állapotán előbb-utóbb meglátszik. Ha az tünetek valamelyikét tapasztaljuk, lehet, hogy túl stresszes életet élünk és ideje változtatni.

A serdülők lelki egészsége

Nemrég volt a Mentális egészség világnapja, melynek kapcsán a koronavírus járvány lelki egészségre való hatását is vizsgálták, s összefüggést mutattak ki a fiatalok lelki egészsége és a vírus között. Sajnos tény, hogy emelkedik világszerte az öngyilkosságok aránya a fiatalok körében, ezért pedig többnyire a serdülők mentális betegségei okolhatók.

Gyermekkori védőoltások fontossága

A védőoltások feltalálásáig számos olyan fertőző vírusos és járványos betegség szedte áldozatait, melyeket ma a védőoltásoknak köszönhetően elkerülhetünk. Mit előznek meg? mit tartalmaznak, kik kaphatják és mikor? Kiknek ellenjavallt? Erről szól mai cikkünk.

Mi lesz velünk a járvány után?

Elkezdődött a nyitás, sőt már hónapok óta tart is. Viszont van, ahol, a koronavírus még mindig tarol. Közben van Delta variáns, meg indiai mutáns is, ami valójában egy és ugyanaz, csak más néven. Emiatt beszélnek már negyedik hullámról is. Viszont mi lesz velünk akkor, ha vége lesz a járványnak? Vége lesz-e ennek egyáltalán? Lesz-e negyedik hullám

Védőoltás kisokos

Mostanában nagyon megosztó véleményeket lehet hallani a védőoltásokkal kapcsolatban. Talán csak a jelenlegi helyzet, talán csak a megfelelő tájékoztatás hiánya, de egyre többen gondolnak rá úgy, mintha ez egy rossz dolog lenne. Most összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a védőoltásokkal kapcsolatban.

Elhíznak a gyerekek az online világban?

Az otthoni tanulás, home office, online lét bizony kedvez a túlsúly megjelenésének. Kevesebbet mozgunk mi is és a gyerekek is, a testnevelés órák hiányoznak, gép előtt ülünk, a kamaszok nagy többsége egész nap a szobájában kuksol. Valóban sokat híznak a járvány idején a gyerekek?

Barátság korona idején

A karantén és a járvány számos negatívuma közül kiemelkedik a szociális interakciók hiánya, ami minden generáció számára nehéz és következményekkel járó jelenség.

Mondjunk nemet a téli depresszióra!

A téli időszak, a hideg, a sötét - covid járvány nélkül is - hajlamosít a melankóliára, depresszióra. Reggel alig bírunk felkelni, este hamar sötét lesz és hideg, nem tudunk koncentrálni a feladatainkra, letargia lesz rajtunk úrrá. A téli depresszió a leggyakoribb szezonális betegség.

Karantén gyerekekkel pro és kontra

A járványhelyzet számtalan új szokatlan feladat elé állított minket, különösen a kisgyermekes családokat. A hosszú karantén alatt újra kellett gondolnunk egy csomó mindent az eddigi életünkkel kapcsolatban. Karantén gyerekekkel pro és kontra.

Immunerősítő tippek a járvány idejére

Bár most a Corona vírustól hangos az egész világ, ettől függetlenül nem tűntek el az eddigi betegségek sem, így az influenza, téli nátha, megfázás ugyan annyira jelen van, mint eddig. Emiatt, és mert persze egy kis nátha is a lakásba kényszeríthet most minket a fokozott óvintézkedések miatt, nem árt odafigyelni immunrendszerünkre. Íme néhány tipp, hogyan is legyél szuper ellenálló ilyen időkben.

Kulturális élmények a nappaliból

Színház, koncert, minden, ami kell. Kulturális lehetőségek a koronavírus járvány alatt.

Számít-e a pénz, avagy mi az elég és mi a sok?

Az anyagi helyzetünk elég sokszor kerül a középpontba, de vajon álszentség-e érdektelenséget mutatni vele kapcsolatban, és valóban egészségtelen-e hajszolni a javakat?

Kóbor állatok a koronavírus idején

Állatvédő szervezetek egyöntetűen állítják, hogyan járványhelyzet következtében igen nagy probléma lesz, elsősorban a macskák, de a kutyák esetében is, a kóbor szaporulat megnövekedése. Hiszen sokkal kevesebb pénz jut etetésre és a különböző ivartalanító programokra is. Ráadásul a gazdák körében is felütötte a fejét a félelem.

Járványbiztos programötletek gyereknapra

Május utolsó vasárnapja hosszú ideje a gyerekeké, a koronavírus járvány miatt azonban kétszer meg kell gondolni milyen programon érdemes részt venni vagy hova lehet elmenni.

Koronavírus lelki hatásai

Még a világjárvány kezdeti időszakában járunk. Magyarországon március 4-én jelentették hivatalosan az első koronavírus-fertőzést, és március 15-én az első halálesetet. Mégis, mintha hosszú idő telt volna el a kezdetek óta. Megváltozott az időérzékelésünk is.

Futó-szabályok járvány idején

A rendszeresen futóknak sem kell feladni a karantén idejére szenvedélyüket.

Kezdődik a tél

Mit tegyek az egészségemért most, hogy téliesre fordult az időjárás? Szinte minden télen feltesszük ezt a kérdést, hiszen nyáron sokkal könnyebb dolgunk van: nem kell rétegesen öltözködni, nincs influenza-járvány, és nem merülünk ki olyan hamar. De télen sem kell szenvedéssé válnia az egészségi állapotunk karbantartásának.

Már megint influenzajárvány

Minden évben figyelmeztetnek minket az influenzára és sűrűn előfordul, hogy járvánnyá növi ki magát ez a jellegzetes téli megbetegedés. De mik a tünetei? Mi a különbség a nátha és az influenza között?Kiderül!

Csökkent az influenzások száma

Úgy tűnik, végre lecsengőben van a járvány.

Közeleg az influenza?

Az influenza idén még nem okozott nagyméretű járványt, de a jelek arra utalnak, hogy hamarosan ez is bekövetkezhet.

Az újszülöttekre veszélyes a vírus

Az újszülöttekre veszélyes a zika nevű vírus, amely az utóbbi időszakban sajnos új erőre kapott Dél-Amerikában.

Néhány szó a védőoltásokról

A kisgyermekes szülőknek sok újdonsággal, problémával kell megbirkózniuk, s az egyik legnagyobb fejtörést az okozza, hogy milyen védőoltást/védőoltásokat kapjon a gyerek.

Ebolajárvány: látszik az alagút vége

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az emberiség nyerésre áll az ebolavírussal szemben. Legalábbis annyi rossz után az utóbbi hetekben több pozitív dolog is történt.

Nyakunkon a járvány

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) jelentése szerint a közelmúltban megháromszorozódott azok száma, akik influenzagyanús tünetekkel fordultak orvoshoz. Nyakunkon a járvány, érdemes odafigyelni néhány dologra.

Hamarosan itt az influenzajárvány?

Magyarországon egyelőre nincs influenzajárvány, ugyanakkor több jel is arra mutat, hogy hamarosan fel kell rá készülnünk. Mit tegyünk?

Alapvető a higiénia

Az ősz bizony egyúttal a náthás, influenzás megbetegedések kezdetét is jelenti. Néhány alapvető higiéniás szabály betartásával azonban sokat tehetünk a fertőzések elkerülése érdekében.

Nem tudják megállítani az ebolát

Bár időről időre felröppen a hír, miszerint sikerül fékezni, vagy megállítani az ebola vírus terjedését, nagyon úgy tűnik, hogy ez nem igaz és az utóbbi évtizedek legsúlyosabb járványáról van.

Durvább volt, mint a pestis, vagy a világháború

A spanyolnátha az influenza egy típusa (törzse), amely a 20. század elején néhány hónap leforgása alatt írd és mond közel százmillió ember ölt meg.

Megint lecsapott a halálos vírus

A helyszín Libéria, de az ebola gyorsan terjed, így bármikor felbukkanhat másutt is. Igyekeznek mindent megtenni a megállítása érdekében. Sajnos még mindig nem ismerik a fertőzés igazi forrását

Itt az influenzajárvány

Ahogyan arra számítani lehetett, újra eljött a téli influenzajárvány ideje. Mit jelent ez pontosan, és hogyan védekezzünk ellene?

Európát is fenyegeti az Amerikán végigsöprő járvány

Amerika jó és rossz példa egyszerre. Az elhízás az Egyesült Államokban már évtizedek óta komoly probléma, napjainkra pedig hatalmas mértéket öltött. Ennek ellenére, vagy éppen ezért élen állnak e modernkori népbetegség kutatásában és tudatosításában is.