Menü

Már megint influenzajárvány

Egy korábbi cikkben volt szó arról, hogyan lehet hatékonyan megelőzni az influenza kialakulását, vagy ha már elkaptuk, akkor gyorsítani a lefolyását. Cikkünket eléri itt.

Most lássuk mi is az influenza, milyen fajtái vannak, milyen típusai ellen tudunk védekezni.

Az influenza vírus egy kevéssé fajspecifikus vírus és az úgy nevezett Orthomyxoviridae családba tartozik. Ezen belül beszélünk különböző nemzetségekről, amik a már ismert influenza A, B és C.

Az influenza B embert fertőz és általában kisebb, helyi járványokért felelős. Az influenza C szintén egy enyhébb változata a betegségnek, leginkább gyermekközösségekben terjed. Védőoltás nincs is, csak az A és a B változatok ellen – Magyarországon pontosan 1961 óta - ,azonban ezeknek is napra késznek kell lenniük, mivel a vírus törzsek is nagyon változékonyak és alkalmazkodók. Általában a nagyobb járványokért az influenza A felelős, védőoltást is erre szoktak kínálni járványok idején. Ha egy új, mutálódott influenzatörzs fertőzi meg azt, aki már korábban kapott védőoltást, akkor is képes lehet a vírus megbetegíteni az egyént, viszont ilyenkor a betegség lefolyása jóval enyhébb, mint a korábbi változat esetében.

Vannak olyan törzsek is, melyek állatról emberre terjednek, viszont emberről emberre nem. Ilyen az annak idején nagy hangot kapott Madárinfluenza is, pontos megnevezésén H5N1.A legtöbb influenzavírus, amitől tartanunk kell, emberről emberre terjedő változatok.

A 2009-es H1N1 influenzajárvány ellen kifejlesztett vakcinák például hatásosak a spanyolnátha ellen. A spanyolnátha 1918-ban okozott komoly járványt. Magas mortalitása nem csak az akkori, világháború utáni állapotok miatt volt, hanem bakteriális felülfertőződés és a védettség hiánya is közrejátszott. A védettség hiánya alatt jelen esetben azt kell érteni, hogy akkor még nem találkoztak a H1 altípussal. Az influenzának a leggyakoribb szövődménye a tüdőgyulladás, ezért is fontos, hogy komolyan vegyünk és felismerjük, hogy nem egy szokásos megfázásról van szó.

Az influenza leggyakoribb tünetei a láz, izomfájdalom, hidegrázás, fejfájás, rossz közérzet és borzongás. Ezek önmagukban nem jelzik egyértelműen, hogy egyszerű nátháról vagy influenzáról van-e szó, azonban az influenza tünetei hirtelen jelentkeznek, míg a nátha tünetei lassan rosszabbodnak. Ezen kívül a náthánál nem jellemző a magas láz és az izomfájdalom, inkább fáradtság és hőemelkedés szokott előfordulni.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.