Menü

Nyakunkon a járvány

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) jelentése szerint a közelmúltban megháromszorozódott azok száma, akik influenzagyanús tünetekkel fordultak orvoshoz. Nyakunkon a járvány, érdemes odafigyelni néhány dologra.

„Az elmúlt héten 47.600 fő fordult háziorvosához influenzaszerű tünetekkel, ez háromszoros növekedést jelent. A leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg. A betegektől vett légúti mintákból a legtöbb esetben az Influenza A(H3N2) vírust mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok. Ez az a vírus, ami az elmúlt időszakban változáson ment keresztül, és az eddigi adatok alapján nagy számban képes megbetegedést okozni.” - tette közzé az ÁNTSZ szerdai jelentésében.

Mindez azt jelenti, hogy a nem betegeknek fokozottan óvatosnak kell lenniük, de a fertőzést már elkapóknak is érdemes néhány fontos intelmet figyelembe venniük. Kezdjük az előbbi táborral!

A legfőbb jelszó ilyenkor a „maradj távol”, azaz kerülni kell a zsúfolt helységeket és az emberekkel való érintkezést (kézfogás, puszi). A gyakori szellőztetés mellett érdemes még tovább emelni a kézmosások számát is. Ha erre nincs lehetőség, a kézfertőtlenítő használata is megteszi.

Az, aki elkapta a betegséget, ennek jeleit (láz, köhögés, orrfolyás, orrdugulás, fejfájás, torokfájás) tapasztalja magán, kezdje el mihamarabb a kúrát. Tanácsos otthon maradni (ezzel mások egészségért is teszünk), és csakis a megfelelő készítményeket használni. Az ÁNTSZ szakemberei is hangsúlyozzák, az antibiotikum nem hat az influenzára, mivel csak a baktérium okozta fertőzések ellen védhet, a vírusos megbetegedések (mint az influenza) ellen nem használatos. Az antibiotikumok indokolatlan alkalmazása súlyos problémákat okozhat.

Fotó:
pixabay.com

Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket

Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.

NEAT-faktor, hallottál már róla?

Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.