Menü

Járványbiztos programötletek gyereknapra

Magyarországon úgy látszik már látni a járvány végét, de azért még mindig oda kell figyelni magunkra és a körülöttünk élőkre. A gyereknapi programokra is hatással van mindez, hiszen sok szokásos esemény marad el idén, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem lehet jó programot kitalálni!

Bográcsozás, sütögetés

Egyszerű ötlet, de a kicsik és nagyobbak is nagyon élvezik. A közös előkészületek miatt talán még jobban szeretni fogják ezt a programot: készítsétek együtt a nyársat és az ételeket is! Ha pedig a társaság jelent kérdés, hívjatok át szomszédot, barátokat – természetesen elővigyázatosan!

Házépítés kartondobozból

Akár benti, akár kinti program is lehet, ami a gyerekek mellett a szülőknek is vicces játék. Építsetek régi, nem használt kartondobozokból házat, díszítsetek ki és játsszatok egy jót benne!

Kreatív játékok

Szokásos barkácsjátékok egy kis csavarral. A barkács nemcsak szórakoztató, de fejlesztő is a gyerekeknek, ezért érdemes kipróbálni minél többet. Lufidekorálás, üvegfestés, színezés, gyurma, jöhet bármi, ami elüt a hétköznapitól!

Utcabál gyerekeknek

Ha mégis kinti programra vágytok és van lehetőségetek lezárni az utcát (vagy egy részét), tartsatok utcabált! Összehívni a szomszédokat, főleg, ha sok a gyerek, mindenképp jó ötlet, kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

Irány az Állatkert!

Május 20-ával újranyitott a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahova online jegyelővétellel és a szigorú járványügyi szabályok betartásával lehet belépni. A gyerekeknek szuper program, ami ráadásul nem zárt térben, hanem a szabad levegő alatt van? Fontos tudni, hogy nem a teljes kert nyílik meg, a beltéri állatházak még zárva tartanak, de így sem kell aggódni, látni való lesz bőven! A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban érdemes előre tájékozódni.

Kirándulás a szabadban

A legbiztonságosabb nem-otthoni program egy kirándulás a természetben. A túrát geocaching-játékkal tehetitek izgalmasabbá, amely során geoládák után lehet kutatni az erdőben. A keresés közben pedig közelebbről megcsodálhatjátok az erdő növény- és állatvilágát!

Japán gyaloglás: az egyszerű séta, ami meglepően hatékonyabb lehet a napi 10 000 lépésnél

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy a rendszeres mozgás fontos, de a mindennapokban mégis nehéz következetesen időt szakítani rá. Van, aki a lépésszámlálót figyeli és a napi 10 000 lépést próbálja teljesíteni, másoknak viszont már egy hosszabb séta is komoly kihívást jelent a rohanó hétköznapokban. Erre a problémára kínál egy egyszerű, mégis hatékony alternatívát a japán gyaloglás módszere.

Szabadság útközben – a lakókocsis élet előnyei és kihívásai

A lakókocsis élet sokak számára egyet jelent a teljes szabadsággal. Reggel a Hungary Balaton partján ébredni, másnap már az horvát tengerpartján vacsorázni, miközben az otthonunk mindig velünk van – ez valóban különleges életforma. De vajon tényleg olyan idilli ez az életforma, mint amilyennek a közösségi médiában látszik?

Két keréken az egészségért és a bolygóért

A kerékpározás egyre több ember számára válik a mindennapi közlekedés praktikus és fenntartható formájává. A bicikli nemcsak a fizikai és mentális egészséget támogatja, hanem a városi légszennyezés és a forgalmi terhelés csökkentésében is fontos szerepet játszik.

A digitális zaj ellen: 6 offline tevékenység, ami 2026-ban aranyat ér

A digitális túlterheltség, az állandó értesítések és a rövidülő figyelmi ciklusok hatására egyre több kutatás és gyakorlati trend mutat ugyanabba az irányba: az emberek tudatosan visszatérnek az analóg, offline tevékenységekhez.

Tavaszi felfedezések: Magyarország rejtett természeti csodái

A tavasz Magyarországon különleges időszak: a természet újjáéled, a fák rügyeznek, a mezők virágba borulnak, és a kirándulók számára is ideális körülmények alakulnak ki. Ilyenkor érdemes felfedezni azokat a kevésbé ismert, mégis lenyűgöző helyszíneket, amelyek egyedi hangulatukkal és természeti szépségükkel emelkednek ki.