A serdülők lelki egészsége

„Világszerte minden hetedik serdülő szenved valamilyen mentális betegségben” -olvastam a hónap elején több életmóddal, lelki egészséggel, lelki neveléssel foglalkozó oldalakon.

Nemrég volt a Mentális egészség világnapja, melynek kapcsán a koronavírus járvány lelki egészségre való hatását is vizsgálták, s összefüggést mutattak ki a fiatalok lelki egészsége és a vírus között. Sajnos tény, hogy emelkedik világszerte az öngyilkosságok aránya a fiatalok körében, ezért pedig többnyire a serdülők mentális betegségei okolhatók.

A kamaszok mentális problémáinak 40 százaléka köthető szorongáshoz és depresszióhoz, melyen a pandémia még csak súlyosbított.

Becslések szerint világszinten hétből több mint egy fiatal él diagnosztizált mentális zavarral, s évente közel 46 000 kamasz veszíti életét öngyilkosság következtében, akik közül a többség fiú.

A diagnosztizált mentális zavarok közé sorolhatóak a depresszión és szorongáson kívül a figyelemhiányos/hiperaktivitási zavarok, magatartászavarok, értelmi fogyatékosság, testképzavar és evészavar és sok más zavar is. A Covid-19 csak súlyosbította a helyzetet, a fiatalok legalább egy harmada számolt be szorongásról, stresszről.

Ha nem sújt le ránk a koronavírus, akkor is elmondható, hogy a serdülőkor rengeteg változást hoz egy fiatal életébe, s az egész egy bizonytalanul kezdődő útkeresés tele félelemmel, hogy ki is ő valójában.

Folyamatosan változik az életszemléletük, viselkedésük, a környezetükhöz való hozzáállásuk, egy identitásválságban szenvednek, s komoly pszichológiai fejlődésen, változáson mennek keresztül.

Az önértékelésük elég bizonytalan és szélsőséges. Meghatározóak számukra a külső jellemzők, testképük és természetesen a környezetük véleménye. A legjobb, ha a serdülő olyan személyekhez fordulhat problémáival, akiben bízik (szülő, iskolapszichológus, tanár…stb.) és átsegítheti a nehezebb időszakain. Érdekes kettősség, (mely először kisbabakorban észlelhető), hogy önállósodni, függetlenedni akar, megfogalmazza saját autonómiájának igényét, miközben nem szeretne egyedül maradni, fél, hogy saját maga döntsön az életéről, keresi azt a személyt, aki támogatja, akiben megbízhat, aki segíti, aki biztosítja afelől, hogy „ő is elég jó lehet” mindenben.

Ha ilyen korú gyermekünk van és szeretnénk segíteni, akkor emlékezzünk vissza saját kamaszkorunkra, merítsünk ebből megoldást, figyeljünk a kamaszokra, érdeklődéssel forduljunk feléjük, próbáljuk őket megérteni, segíteni, anélkül, hogy ez számukra sok lenne, vagy megterhelő. A szülők, ha kellő segítőkészséggel reagálnak ezekre a helyzetekre, akkor csökkenthetik a velük szembeni ellenállást, s akkor máris elfogadják a felkínált segítséget. S végül: beszélgessünk velük sokat!