Kóbor állatok a koronavírus idején
- Dátum: 2020.06.22., 03:15
- Boros Tamás
- járvány, karantén, kóbor, koronavírus, kutya, macska
Állatvédő szervezetek egyöntetűen állítják, hogyan járványhelyzet következtében igen nagy probléma lesz, elsősorban a macskák, de a kutyák esetében is, a kóbor szaporulat megnövekedése. Hiszen sokkal kevesebb pénz jut etetésre és a különböző ivartalanító programokra is. Ráadásul a gazdák körében is felütötte a fejét a félelem.
Az emberek mellett házi kedvenceinkre is érdemes odafigyelni a koronavírus járvány kapcsán. Itt most nem azokra kedvencekre gondolunk, akik velünk egy háztartásban laknak, hiszen talán róluk egyébként is gondoskodnunk. Annak ellenére is, hogy szakemberek már március végén- április elején felhívták arra a figyelmet, hogy sok gazdi, teljesen alaptalanul, még saját háziállat ától is megijedt, mint lehetséges koronavírus hordozótól. Virológusok ennek valószínűségét, mármint hogy a vírus állatról emberre terjedjen, rendkívül alacsonyra teszik. Annak már némileg nagyobb a valószínűsége, hogy éppen fordítva, emberről állatra terjedjen a vírus.

Ahogy állatvédő szervezetek elmondták, előfordult, bár szerencsére nem tömeges számban, hogy ezen félelmük miatt, emberek megváltak háziállataiktól. Nem arról van szó természetesen, hogy megölték őket, hanem éppen hogy az állatvédőket értesítették, legalábbis természetesen ezen szervezetek ezért szereztek ezekről az esetekről tudomást.
Elmondásuk szerint a nagyobb problémák két csoportra oszthatóak, és mindkettő inkább a kóbor vagy menhelyen élő állatokat érinti. egyrészt ezekben a hetekben sokkal kevesebb felajánlás érkezett az állatvédő szervezetek részére, ezért nehezebben tudták megoldani az állatok biztonságos etetését. Másrészt sok szervezetnél különösen fontosak a különböző ivartalanítási programok, amelyek ezáltal némileg megakadtak. Márpedig nélkülük, nem nehéz kitalálni, jelentős túlszaporodás várható a kóbor állatok, különösen a macskák tekintetében. Érthető, teszik hozzá mindannyian, az emberek most magukat sem tudják eléggé ellátni, így az állatokra is jóval kevesebb jut. Hogy ezt a problémát hogyan sikerül megoldani, az a karantén utáni időszak legfontosabb kérdése.
Fenntartható vízgazdálkodás a kertben
A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.
Természetes védekezés a parlagfű-allergia ellen
Augusztus beköszöntével Magyarországon emberek százezreinek keseríti meg a mindennapjait a parlagfű virágzása. A pollenszezon ilyenkor éri el csúcspontját, és az allergiások számára szinte elkerülhetetlenné válnak a kellemetlen tünetek.
Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?
Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.
Zsálya – egy illatos fűszernövény a gyógyászatban
Megannyi fűszernövényt ismerünk, termesztünk és használunk, mivel nem csak finomak, hanem egészségesek is. Nézzük, hogy a zsálya mit ad nekünk.
Hogyan takarékoskodhatunk otthon az energiával?
Az energiaárak alakulása és a fenntarthatóság iránti egyre nagyobb figyelem miatt ma Magyarországon is sok család keresi a lehetőséget arra, hogyan csökkentheti otthona energiafogyasztását. A jó hír az, hogy nem feltétlenül kell milliókat költeni korszerűsítésre ahhoz, hogy érezhető megtakarítást érjünk el.