Fogkövet okozó ételek
Bár a fogkőképződést természetes folyamatnak is lehet nevezni, és szinte mindenkinek van, fokozott mértékű megjelenése már összefüggésben állhat bizonyos életmódbeli tényezőkkel, a rossz szájhigiénia, illetve a fogorvosi látogatások figyelmen kívül hagyása mellett például a táplálkozási szokásokkal is.
Az arcod elárulja, hogy mit eszel
A bőrnek elhatároló és védelmi szerepe van, ugyanakkor összekötő és érzékelő feladatok is jutnak neki az emberi test és a külvilág között. Ezen kívül, mint egy plakáton megjelenik rajta az is, ami a testünkben, sőt a lelkünkben zajlik.
Az alvás és a vele kapcsolatos tévhitek
Az alvás mindenki számára elengedhetetlen, befolyással van mindennapi tevékenységünkre, viselkedésünkre. Viszont sok ezzel kapcsolatos tévhit is kering a köztudatban, amiket jobb tisztázni…
Minden, amit tudni kell a kollagénről
Tudtad, hogy van egy ragasztó, amely együtt tartja a tested? Ami nélkül a bőr száraz és vékony lenne, a körmök törékenyek lennének, az izmok nem tudnának növekedni, és a csontok is rendkívül sérülékenyek lennének.
Ez történik ha 30 napig vizet iszol
A test, a szervek, a szövetek, a sejtek, víz nélkül nem tudnak élni és működni. Ha vizet iszol, fantasztikus dolgokra számíthatsz. Sokaknak nehézséget okoz a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása, de megéri odafigyelni rá.
Mire jók az illóolajok?
Az illóolajokat alapvetően terápiás, gyógyító céllal alkalmazzák, azonban az ellazulás, pihenés, regenerálódás mellett különböző panaszok kezelésére, megelőzésére használják, s már az ősi kultúrákban is alkalmazták ezeket.
Aloe vera, a csodaszer
Az aloe vera régóta közkedvelt dísz-és gyógynövény, rengeteg kozmetikumban is megtalálható. De mi ez a növény és mire is jó?
A ketogén diéta nyomában
Ki ne álmodna olyan diétáról, ahol a puffasztott rizskorong típusú száraz fájdalmak helyett az asztalra kerülhet egy kis tepertő, kolbász és a kedvenc sajtunkról sem kell lemondanunk?
Elhízott gyermekek: diéta, vagy életmódváltás?
„Kisgyereket ne fogyókúráztassunk!” – hallottam ismerőst megnyilvánulni, elhízott, jelentős túlsúllyal rendelkező kisiskolás gyermeke kapcsán. Ez valóban így van, azonban akkor mi a megoldás a gyerekkori elhízásra?
A pajzsmirigy betegség testi-lelki jelei
Természetesen egy egyszerű vérvétel egyértelműen megmutatja az értékekből, hogy gond van-e a pajzsmirigyünkkel, azonban sokan az utolsók között gondolnak arra, hogy tüneteik, hízásuk, a gyermekáldás késlekedése és egy sor más egyéb probléma a pajzsmirigy alul-, vagy túlműködéséből kifolyólag áll fenn.
Hogyan hat az emberi szervezetre a rendszeres kólafogyasztás?
Szinte biztos, hogy már mindenki hallott arról, hogy milyen káros hatásai vannak a kólának. Manapság mégis többet fogyasztunk belőle, mint valaha, szinte minden háztartásban egy héten, elfogy legalább 2-3 üveggel. Azokra a kérdésre kerestem a választ, hogy mennyire káros a kóla, hogyan hat az emberi szervezetre és ha tudjuk, hogy káros miért isszuk meg?
A fogínyvérzés okai
A fogmosás elmaradhatatlan része a napunknak, hiszen fogaink állapota nagyban meghatározza az életünket. A fogmosás során jelentkező fogínyvérzés sokak életét megnehezíti.
Arcápolás otthon, a konyhából
Miért költenél túlárazott kozmetikumokra a boltokban, ha otthon, a konyhádban is találhatsz számos olyan összetevőt, amelyből pakolást készíthetsz? És még az arcbőröd is hálás lesz érte, mert ez mind természetes…
Mindent a természetes probiotikumokról
Az egészséges bélflóra kulcsfontosságú az immunrendszer hatékony működésében, így a betegségek megelőzésében és azok legyőzésében. A puffadás, a hasfájás, a székrekedés vagy a hasmenés mind-mind első szembetűnő jele annak, hogy a bélflóra károsodott, és a belek teljesítménye leromlott.
Energetizáló finomságok
Ha valami miatt sürgősen egy kis plusz energiára van szükségünk, akkor érdemes megfontolni, hogy mit eszünk. Nem elég, ha csupán plusz kalóriát viszünk be a szervezetbe, fontos, hogy vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmazzon az ilyenkor megevett étel.
Női termékenységet segítő smoothie-k
Ha valaki teherbe szeretne esni, akkor a szervezetét a legfontosabb vitaminokkal szükséges ellátni, ezek ötvözete pedig kiválóan érvényesülhet egy-egy smoothieban. A turmixokat mindenféle zöldséggel, gyümölccsel, magokkal, hidegen sajtolt olajakkal el lehet készíteni, ezek a tápanyagok pedig segítik a teherbeesést.
Természetes módszerek makacs felfázás ellen
Tévedés azt hinni, hogy a felfázás téli betegség, hiszen nemcsak a téli hidegben, hanem a nagy melegben egyaránt jelentkezhet. Mit tegyünk, ha ezeket tapasztaljuk? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat erről a megbetegedésről.
A legveszélyesebb hormonromboló anyagok – kerüld el őket!
Szinte minden nap számtalan vegyi anyaggal találkozunk, sajnos ezen az információn már meg sem lepődünk, azonban fontos tudni, hogy némely vegyszer rendesen beavatkozik a hormonrendszer működésébe, mindenféle betegséggel összefüggésbe hozva.
Változatos étrend hatásai
A megfelelő működéshez a szervezetnek mindenféle tápanyagra szüksége van. Ezek közül néhány a sejtek növekedéséhez és osztódásához szükséges energiaigényt fedezi, mások a sejtek normál kémiai folyamatait teszik lehetővé, megint mások pedig védelmező funkciókat látnak el.
Egészséges receptek cukorbetegeknek
A legújabb kutatások szerint egy napi 800 kalóriás étrend betartásával és az ahhoz kapcsolódó fogyás segítségével 8-12 hét alatt a betegség visszafordítható állapotba hozható. Minél többet fogy, annál valószínűbb, hogy véget vethet az állapotának!