Menü

Nem mindegy, mivel vesszük be a gyógyszert

Köztudott, hogy ha gyógyszert szedünk, tilos alkoholt fogyasztani. Nem csak a májunkat terheljük le vele, de a gyógyszer sem fejti ki a hatását megfelelően, különösképpen, ha antibiotikumról van szó.

De vajon más italok is ártalmasak lehetnek? A gyógyszereknél az is számít, mikor vesszük be őket, sőt, még az elfogyasztott ételek is befolyásolhatják a hatékonyságot. Bizonyos italok, még ha önmagukban nem is feltétlenül károsak, nem ajánlottak gyógyszer mellé. De hogy pontosan mire is gondolunk?

A kávé, a gyümölcslevek és a tej például ártalmatlanok normális esetben, sőt, még egészséges is lehet fogyasztásuk, azonban különböző készítmények – fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők, allergia elleni készítmények – mellé kifejezetten kerülendők.

Egy alig fél éves kutatás szerint, ahol a különböző italok hatását vizsgálták gyógyszer szedése mellett, nem ajánlott vízen kívül más folyadékkal bevenni a gyógyszert, mivel azok befolyásolják – igaz, van, ami csak kis mértékben – azok szétesési idejét és felszívódásának hatékonyságát.

A kávé például az antidepresszánsok esetében kifejezetten kerülendő, különösen a bevétel előtti 1 órában és a bevétel utáni 2 órában. Csersav tartalma és vízhajtó tulajdonsága miatt egyébként sem ajánlott kávéval bevenni a gyógyszert, hiszen a felszívódáshoz bőséges folyadékra van szükség, valamint a vérnyomást is megemeli, ami ha vérnyomás csökkentő gyógyszerről van szó, gyakorlatilag ellensúlyozza annak hatását.

A tejes italok esetében azt találták, hogy akadályozzák az antibiotikumok bélből való felszívódását, a gyümölcslevek közül pedig kifejezetten a grépfrút- és a narancslé az, ami módosítja a gyógyszerek – pontosabban az allergia elleni készítmények - hatékonyságát, nagy valószínűséggel a savasságuk miatt. Érdekesség, hogy ugyanezen gyümölcslevek éppenséggel pont felerősítik más gyógyszerek, például a koleszterincsökkentők hatásosságát.

Tehát mindenképpen vízzel érdemes bevennünk a gyógyszereket, legyenek azok bármilyen típusúak, azonban van még egy dolog, amire érdemes odafigyelni, ez pedig a folyadék mennyisége.

Sokszor még a betegtájékoztatókon is feltüntetik, hogy bőséges folyadékbevitel javallott, ezt pedig nem árt komolyan venni, mivel a legtöbbször ez azért van kiemelve, mert az adott gyógyszer irritálhatja a gyomrot, nyálkahártyát vagy nyelőcsövet, illetve a kapszula vagy tabletta szétesési ideje is függ szervezetünk hidratáltságától. Nem véletlen, hogy például antibiotikumok mellé probiotikumot is szoktak felírni, elkerülve ezzel a gyomor és emésztőrendszer egyensúlyának felborulását, ezzel pedig a bélrendszer védelmi mechanizmusának gyengülését.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.