Menü

A HCA hatása és működési mechanizmusa

A fogyás és hízás színtiszta matematika, ha több kalóriát viszünk be, mint amit elégetünk akkor hízunk, ha kevesebbet viszünk be, mint, amit felhasználunk akkor fogyunk. Egyszerűen fogalmazva a HCA megakadályozza a fel nem használt energia zsírrá való átalakulását, amit egy speciális enzim hatásának blokkolásával képes elérni.

Alkoholfogyasztás – nem mindig ördögtől való!

Az alkoholfogyasztás általános megítélése alapján egyértelműen a negatív oszlopban foglal helyet. Nyilvánvalóan léteznek egyéb dolgok az életben, amelyek pozitívabb hatást gyakorolnak az egészségünkre, de vajon lehet-e pozitív hatásokat társítani az alkoholhoz úgy is, hogy közben nem vagyunk rajongói?

Női vitaminok, nyomelemek

Ahogy előre haladunk a korral, ahogy idősödünk, egyre fontosabb lesz gondoskodnunk a vitaminpótlásról, melyek nélkülözhetetlenek a női szervezet számára. Melyek azok a vitaminok, amelyekre minden nőnek szüksége van?

Mindig van a hűtőben, kívül-belül szépít és emellett nagyon sokoldalú! Mi ez?

Nemcsak a kelt tészták elkészítéséhez nélkülözhetetlen, de a fogyasztása az egészségünkre is nagyon jó hatással van, ugyanis meglepően sok benne a vitamin, az ásványi anyag és számos fontos aminosav is található benne, B-vitamin tartalmánál fogva a vegetáriánusok egyik legfontosabb étrend-kiegészítője. Kitalálták milyen élelmiszerről lesz szó

Vashiány tünetei és kezelése

Mit jelent és honnan tudjuk, hogy vashiányunk van? Melyek a jellemző tünetek, hogy orvosolhatjuk a problémát?

Mi okozza a pattanásokat és hogyan lehet megelőzni?

A pattanások, mitesszerek, gyulladt vörös aknék komolyan kárt tehetnek az önbecsülésben, különösen kamaszoknál, de felnőtt nők vagy férfiak esetében is. Mi okozza a pattanásokat és hogyan lehet megelőzni?

A narancsbőr kialakulása és fajtái

Sokan küzdenek a narancsbőrrel életünk során, viszont ahhoz, hogy megfelelően kezeljük, meg kell értenünk a kialakulását és biológiai hátterét.

Jelek, amelyek immunhiányra utalnak

Az immunhiányos betegségeknek több formáját ismerjük. A primer immunhiány tünetei rendszerint már gyermekkorban megmutatkoznak. Léteznek másodlagos immunhiányos állapotok, amelyek más betegségekhez – például diabétesz, vesebetegség – jönnek létre. Ezen kívül gyakori fertőzéseket okozhat az is, ha valaki olyan gyógyszert szed, amely az immunrendszer működését gátolja, például autoimmun betegség esetén. A szerzett immunhiány legismertebb formája pedig az AIDS.

Immunerősítő élelmiszerek

A megfelelő higiénia és a rendszeres sport mellett a jó táplálkozás is fontos ahhoz, hogy kihozzuk immunrendszerünkből a legtöbbet. Ha odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, nagyobb eséllyel kerülnek el a fertőzések, betegségek, többek között a megfázás.

Hasznos vitaminok izomfejlődéshez

Az már bizonyára mindannyiunkhoz eljutott, hogy a vitaminok egy sportoló életében az étrendkiegészítés alapját képezik. A sportolás és erős fizikai munka során felszabaduló szabad gyökök legyőzése és számos szervezetben zajló funkció biztosítása érdekében a vitaminok plusz bevitele esszenciális. Főként tekintve azt, hogy az ételeink már lényegesen kevesebb vitamint tartalmaznak, mint korábban.

Multivitamin – szükséges vagy sem

Bár télen szinte mindig ajánlott, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a vitamin bevitelre, de vajon tényleg mindig szükséges a szedésük?

Mi az és mire jó a szimbiotikum?

A probiotikumokat és prebiotikumokat egyaránt tartalmazó szimbiotikum tökéletes megoldás a bélflóraproblémákra. A reklámokból jók ismert kifejezés a probiotikum, azonban arról keveset hallunk, hogy ezeknek a jótékony bélbaktériumoknak táplálékra, azaz prebiotikumokra is szükségük van, a kettőt pedig legjobban a szimbiotikum ötvözi.

A memória javítása természetes anyagokkal

Mindenkivel előfordult már, hogy „leblokkolt az agya”, például egy vizsgaidőszakban hiába próbálta felidézni a tanultakat, vagy fáradtság, túlhajszoltság miatt elfelejtette, hová tette a dolgokat, kivel mit beszélt meg, milyen tennivalókat kell intéznie, vagy nehezen emlékszik vissza a közelmúlt eseményeire. Időskorban is csökkenhet az agy kapacitása, a memória hatékonysága, de ez sem kell, hogy törvényszerű legyen.

Körömerősítő vitaminok természetes formában

A helytelen táplálkozás, a kimerültség, a stressz és a gyakran változó időjárás is befolyásolhatja a körmök kinézetét és egészséges fejlődését. Lakkok és tabletták formájában a körömerősítő vitamin szolgálhat segítségül, hogy táplálja és megerősítse a szerkezetét.

Így küzdd le az édesség utáni sóvárgást

Szinte mindenki tudja milyen, amikor megkívánunk valami édeset. Ez teljesen normális, azonban mi a helyzet azzal, amikor szinte sóvárgunk utána?

Elértem a kívánt testsúlyt, mi a teendő ezután?

Sokan azt gondolják a legnehezebb feladat a fogyókúra, hiszen rengeteg erőfeszítést kíván a plusz kilóktól való megszabadulás, azonban több figyelmet kellene fordítani a súly megtartásának mikéntjére is, hiszem egészen más viselkedésformát kíván egy fogyókúra és mást a súly megtartása.

A fogszuvasodás következményei

A fogainkat leggyakrabban érintő probléma a fogszuvasodás, nem véletlen, hogy tulajdonképpen népbetegségről beszélhetünk. Nem is csoda, hogy az idősebb korosztály mintegy fele teljesen fogatlan, de sok gyermek esetében is, már több maradó fog hiánya figyelhető meg.

Talpfájdalom lehetséges okai

Egy átlagos napon hozzávetőleg 8.000-10.000 lépést teszünk meg. Nem csoda, hogy életünk során (szinte) valamennyien megtapasztaljuk, mit is jelent a lábfájás.

Az étkezési kovaföld egészségügyi előnyei

Mi az, ami elsőre eszedbe jut a mentáról? Talán az édes illata és hűvös íze. A mentol az, ami a menta karakteres aromáját adja. Levelét frissen vagy szárítva teák, italok, zselék, fagylaltok, szirupok ízesítésére használják.

Megduplázza a mozgás hatását, ha ezeket eszed edzés után

A fizikai aktivitás hatására különböző folyamatok játszódnak le a szervezetben: az izmok szénhidrátból előállított glikogénraktárai megfogyatkoznak, és sérül az izmok fehérjeszerkezete.