Menü

Szikrázik a szemed? – ezek lehetnek az okok

Sokunkkal előfordult már, hogy a semmiből egyszer csak egy előugrott egy fényszikra, vagy egy gyorsan mozgó pont, de tulajdonképpen semmi sem mozog körülöttünk, csak a szemünk érzékeli ezt. Többféle oka is lehet, de mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.

A villanás látása nem csak a rosszul látókat érinti, vagy az idősödő korosztályt, hanem bárkinél előfordulhat. A látótér szélén megjelenő szikra, fényes folt utalhat többféle betegségre is, egészen az ártalmatlan problémától, egy komolyabb szervi elváltozásig is.

Ezt a jelenséget általában a szemben található gélszerű üvegtest zsugorodása okozza, mely a zsugorodás révén húzza a retinát. A retina egy igen vékony szövetréteg, ami szemünk hátsó részében helyezkedik el. Arra hivatott, hogy a benne található látóidegeken keresztül a felvett információkat az agy látóközpontjához eljuttassa. A retinánk előtt található üvegtest rész rostokat tartalmaz, amik, ha húzzák a retinát, akkor valamilyen látászavar alakulhat ki. Az életkor előrehaladtával ez egy természetes folyamat, ahogy idősödünk, úgy nőnek a retinaproblémák kockázatai is.

Persze nem csak az öregedés útján kerülhet előtérbe ez a jelenség, hanem akkor is, ha valamilyen külső behatás során megnyomódik, vagy sérül a szemtest. Gondoljunk itt arra, hogy amikor nagy megdörzsöljük a szemünket, akkor foltok jelennek meg, vagy ha beütjük a fejünket, esetleg eltalál egy labda, szó szerint csillagokat látunk. Okozhatja ezt a tünetet egy aurás migrén is, akik ezzel a betegséggel élnek együtt, biztosan tudják, hogy szinte folyamatosan szikrázik a szemük. Érdemes odafigyelni a cukorbetegségben szenvedőknek is, mert az ő esetükben is felléphet a gond.

Van egy eset, amikor egy komoly szemészeti beavatkozást igénylő problémára mutat rá a szikrák jelenléte. A retina leválásának vagy megszakadásának előfutáraként is említik. Először sokszor az üvegtest leválása előzi meg, amivel tulajdonképpen folyadék kerül a retina mögé, ami megzavarja a képalkotást. Ez egy súlyos és kockázatos betegség, mivel, ha a szem belső feléről leválik a retina, akkor súlyos látásproblémák, végső esetben teljes vakság alakulhat ki. Kísérő tünetei lehetnek még, ha nem csak szikrák, hanem homályos látás is fellép, látótérkiesés jelentkezik, vagy olyan érzésünk van, hogy egy sötét függönyt húzta a szemünk elé.

A leválást mindig a lehető leghamarabb ki kell szűrni, mivel minél korábbi stádiumban sikerült elcsípni, annál gyorsabban tudnak tenni az orvosok a további romlás megakadályozása érdekében. A vizsgálat egy szemfenék vizsgálattal kiszűrhető, amihez pupillatágítást végeznek. Amennyiben beigazolódik a gyanú, azonnali műtétre kerül sor, aminek több fajtáját is használják Magyarországon. Szövődménye szemgyulladás, szürkehályog képződés és végső esetben vakság lehet. Minél hamarabb fordulunk orvoshoz, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy a további állapotromlást elkerüljük.

A szemünk szikrázása lehet egy kimerültség, esetleg fejfájás tünete is, de mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy ha többször is jelentkezik, vagy valamilyen más tünet is kíséri. Ebben az esetben azonnal keressünk fel egy szemész orvost.

A manuálterápia szerepe és pozitív hatásai a mozgásszervi rehabilitációban

A manuálterápia egy olyan speciális gyógyászati módszer, amely a mozgásszervi panaszok mechanikai kiváltó okait célozza meg kézzel végzett technikákkal. Nem tévesztendő össze a sima masszázzsal, hiszen itt az orvos vagy gyógytornász célzott fogásokkal állítja helyre az ízületek és a gerinc mozgás szabadságát.

A gyomorvérzés élettani háttere, veszélyei és a korai felismerés jelentősége

A gyomorvérzés nem önálló kórkép, hanem egy mögöttes, gyakran súlyos egészségügyi probléma drámai tünete. A tápcsatorna felső szakaszából származó vérzés az orvostudomány egyik legsürgetőbb kihívása, hiszen az enyhe szivárgástól az életveszélyes, sokkos állapotig terjedhet. Megértése és időben történő felismerése szó szerint életmentő lehet, mivel a jelentős vérveszteség percek alatt összeomláshoz vezethet.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Milyen, amikor nem elég a C-vitamin a szervezetünkben?

Mindenki ismeri a C-vitamint, és azt is tudja mindenki, hogy fontos, hogy eleget fogyasszunk. Mutatom, milyenek a hiánytünetek és mit tehetünk ellene.

Az esti rituálé, ami szebbé tesz – miért ne hagyd ki soha a sminklemosást?

A smink sokunk számára nem csupán eszköz, hanem önkifejezés: egy kis szín az arcon, egy határozott tusvonal vagy egy finoman kiemelt arccsont – mind hozzájárul ahhoz, ahogyan a világnak megmutatjuk magunkat.