Menü

Történet egy külföldi munkavállalásról

Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogyan született meg az elhatározás a diplomával való külföldi takarítás lehetőségével kapcsolatban. Igen, sikerült munkát kapni. De hogyan kezdődött elaz életünk a határon túl?

Szerencsére a párom elég jól beszélte már az adott ország nyelvét. Én sajnos nagyon kezdő vagyok, de reménykedtem a szerencsében és a talpraesettségünkben, hiszen annyi szép történetet lehet hallani arról, hogy valaki nem beszéli a nyelvet, mégis dolgozik.

A barátommal – munkanélküliként – elindultunk hát egy kis bőrönddel, mint a filmekben. Volt egy kis spórolt pénzünk, kellemesen éreztük magunkat, s vártuk az újat, a lehetőségeket.

Jómagam pedig csodát vártam – szintén, mint ami a filmekben történik. Hiába vagyok fejben tisztában azzal, hogy az élet néha feladatokkal lát el minket, mégis az él bennem, hogy egy szempillantás alatt menni fog minden. Sokszor feleslegesen felidegesítem magam, és gyorsan elveszítem az optimizmusomat. Közben persze igyekszem tudatos lenni, és nem szeretném elrontani se a saját, se mások napját, a közhangulatot. De akkoriban gyorsan változott, hogy hittem-e a sikerben vagy sem. Viszont mindig is hittem abban, hogy minden okkal történik.

Sok dolog kivitelezésében a kudarctól való félelem tántorít el. A félelem, ami a növekedésünket akadályozza meg. Nehéz levetkőzni... Mégis így történt.

A párommal közösen bementünk a helyi munkaügyi központba, ahol egy körülbelül 200 oldalas paksamétát kaptunk a kezünkbe, tele állásajánlatokkal. Egy teljes délutánon keresztül bogarásztuk át az adott kategóriákat síri csendben, és válogattuk a potenciális helyeket. Fel voltunk villanyozva!

A következő napon ismét elfogott a pánik: „Mi lesz, ha nem sikerül? Egyáltalán miért csinálom ezt?” Később nőiesen kemény voltam a párommal, hogy igenis telefonáljunk (úgy értem, ő, mivel ő beszéli a nyelvet :D ), és meg is lett az eredménye. Több állásinterjút is leszervezett. Magának vagy kettőnknek is. Rendkívül büszke voltam rá! Ezzel ő is több gátlását levetkőzte.

Az interjúk jól mentek, ő gyakorolta a nyelvet, kiderült, jobban megy, mint gondolta. Próbanap következett, majd kiderült, hogy alkalmazásba veszik. Körülbelül úgy ment, mint a karikacsapás. Úgy volt, nem kap szállást, megbeszéltük, hogy megkérdezi, és tudtak neki ebben segíteni. Úgy volt, heti 20 órában dolgozhat, de mire a szerződést aláírták, már 40 órára bővítették.

Mivel nem hiszek a véletlenekben, úgy gondolom, az elhatározásnak, a kitartásnak, és annak, hogy nem vagyunk válogatósak, köszönhetjük mindezt. Egy szobalány/fiú állás remek kezdési lehetőség, ha az ember tőke nélkül kénytelen külföldre költözni.

Folytatása következik…

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

A betegség, mint tanítómester – Mit üzen a testünk, amikor megálljt parancsol?

Ritkán gondolunk úgy egy betegségre, mint valamire, ami ad is, nem csak elvesz. Amikor fáj valamink, lázasak vagyunk, vagy hosszabb időre ágynak esünk, leginkább azt szeretnénk, hogy minél hamarabb vége legyen. Pedig sokszor éppen ezek a kényszerű megállások azok, amelyek új irányt mutathatnak az életünkben.

Budapest Pride – közösség, láthatóság és társadalmi párbeszéd

A Budapest Pride az elmúlt évtizedekben Magyarország egyik legismertebb eseményévé vált. Bár sokaknak elsősorban a felvonulás jut róla eszébe, a Pride ennél jóval több. Az LMBTQ+ közösség számára a láthatóságot, az összetartozást és a biztonságos találkozási lehetőségeket jelenti, miközben a társadalmat az emberi jogokról és az elfogadásról szóló párbeszédre ösztönzi.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.