Menü

A séta, mint edzés

A szakértők azt mondják, már napi harminc perc intenzív sétával rengeteget javíthatunk az erőnlétünkön, ha pedig egy tempós sétát, vagy emelkedőre gyaloglást választunk, amivel bizony az anyagcserét is felpörgethetjük, akkor már egy kiadós zsírégető mozgásformáról beszélünk.

Mit sportolhatnak a cukorbetegek?

A cukorbetegek egyik legfontosabb feladata, hogy a vércukorszintjüket ideális szinten tartsák, azonban tévedés azt gondolni, hogy a sport veszélyt jelent erre az állapotra. Mindössze be kell tartani az alapvető és legfontosabb szabályokat. De milyen mozgásformát választhatnak a cukorbetegek?

Sport hidegben

Korábbi írásaink közül több szólt arról, hogy ősszel milyen sportoknak érdemes hódolnunk. Az idei őszi időjárás egészen eddig nagyon kellemes, vénasszonyok nyarára emlékeztető volt. A múlt héttől, és különösen ezektől a napoktól kezdve azonban megváltozott a helyzet, csípős hideg időbe váltott át az ősz. Mit lehet ilyenkor tenni? Váltsunk át a hideg időszakban beltéri sportokra vagy inkább éljünk együtt a hideg idővel és továbbra is a szabadtérre helyezzük a hangsúlyt? Mindkét megoldás lehetséges, nézzünk néhány tippet.

Fájdalommentes edzés

Aki rendszeresen sportol, becsülettel edz, bizony szembesülhet gyakran a „problémával”, vagy inkább jelenséggel, hogy edzés után 1-2 nappal izomláz keletkezi, fáj itt-ott, nehézkes a lépcsőzés, ropognak az ízületek. Hogyan kerülhetőek el az edzés alatti - utáni sérülések, fájdalmak?

Barátunk a reggel!

Régóta tervezed, hogy sporttal indítod a napot, de eddig nem tudtad megtenni? Irigyled a reggeli edzőket, akik egész nap jókedvűen pörögnek, de túlságosan fáradt vagy a hajnali keléshez? Mégis hogyan lehet eljutni addig, hogy reggel vidáman felkelve futni induljunk? Könnyen

Futás télen

Aki szeret futni, télen is szeret. Csak azért, mert nem napfényes nyár van, még lehetünk fittek és nem kell lemondani a kinti futás örömeiről.

Természetes tippek izomláz ellen

Az izomláz egyrészt az edzés előtti bemelegítés hiányából, a túlságosan megterhelő edzésből ered. A fájdalmas izmokban ilyenkor tejsav-felhalmozódás, valamint mikrosérülések jönnek létre.

A bemelegítés elengedhetetlen fontossága

Miért kell bemelegíteni edzés előtt? Hogyan kell ezt végezni? Mit veszítesz, ha kihagyod? Remélem ez a cikk segítséget fog nyújtani abban, hogy ne ész nélkül kezdj neki az edzésnek.

Fáj és befeszült? Ezért nagyon jók a vény nélküli izomlazító krémek

Az izomfájdalom vagy mozgásszervi fájdalom a mozgás kerüléséhez, rossz tartáshoz, ami aztán még erősebb fájdalomhoz vezet. Egy hatékony izomlazító krém ezért nem csak gyors enyhülést hoz, de a hosszabb távú problémák megelőzésében is a segítségedre lesz.

"Én aztán nem fogok futni!", avagy 10 ok, amiért mégis!

A futás szó hallatán sokan azonnal hárítanak, pedig állíthatom, hogy igenis megfertőződhet vele az ember. Sokat fejlődhetünk tőle, egyre komolyabb szintekre léphetünk, egyre jobban bírhatjuk az iramot és főleg: rengeteget kaphatunk a futástól. Néhány ok következik, hogy - amennyiben egészségi állapotunk engedi -, megpróbáljuk ezt a sportot.

Sérüléseink

Aki rendszeresen sportol, tudja, hogy minden óvatosság ellenére, alkalmanként előfordulhatnak sportsérülések. Húzódások, ficamok akár sporttevékenység nélkül, a mindennapjaink alatt is könnyen kialakulhatnak. Elég egy rossz mozdulat és a fájdalom, akár napokig jelen lesz. Hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erről szól mai cikkünk!

Tanulj meg nyújtani!

Még az aktív, sportos életet élők sem mind veszik elég komolyan a bemelegítés és nyújtás sokszor feleslegesnek tűnő, a valóságban igen fontos mozgásformáit.

A sérülések nagy része elkerülhető

A sérülések a sportolás, a mozgásgazdag életmód természetes velejárói. Elkerülhetetlenek, de a kockázatot lehet, és érdemes is csökkenteni. Fiatalon és idősebb korban egyaránt.