Menü

Két étrendkiegészítő, amit vegánként érdemes szedni

Vegánként vannak tápanyagok, melyekhez nehezebb hozzájutni. Érdemes ezért vegánként kifejezetten odafigyelni a megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitelre, hogy a választott életmód nehogy egészségügyi problémákhoz vezessen.

A nőgyógyászati rákszűrés fontossága


Senki sem szeret orvoshoz járni, még rákszűrésre sem, a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat a legtöbb nő halogatja, pedig pár perces, egyszerűen elvégezhető vizsgálatról van szó, mellyel komolyabb bajok előzhetőek meg.

Húsvét utáni diéta helyett inkább erre figyelj

Most, hogy itt volt a húsvét megint előtérbe helyeződnek a közös családi étkezések és húsvét utáni diéta is. Akiknek eddig is súlyproblémáik voltak vagy rettegnek az elhízástól, azok most jól figyeljenek, mert adok pár hasznos tippet, ahhoz, hogy még véletlenül se hízzál az ünnepek után.

A napfényhiány hatása szervezetünkre

A napfény szükséges testünk mindennapos működéséhez, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy a napfelkeltével ébredünk és a napnyugtával megyünk aludni, amikorra is lemerül biológiai elemünk. Amikor nem ér minket elég napfény, akkor felborul a rendszer, aminek káros hatásai kihatnak a mindennapokra.

Ez a melatoninhiány egyértelmű tünete

Létfontosságú a normális biológiai ritmus fenntartásához? Milyen tüneteket okoz a hiánya és hogyan pótolhatjuk? Mutatjuk!

A piriformis szindróma tünetei

A piriformis szindróma tüneteinek hátterében az ülőideg nyomás alá kerülése áll. A farizmok mélyén található piriformis (körteképű) izom begörcsöl, az izom görcse, feszülése irritálhatja a közelében lévő ülőideget, ezáltal fájdalmat, zsibbadást és bizsergést okoz.

Pajzsmirigyproblémáink: jódhiány és tünetei

Pajzsmirigybetegség és jódproblémák: se a túl kevés, se a túl sok nem jó! Mint tudjuk a pajzsmirigy betegségekért sok esetben a jódhiány a felelős. A pajzsmirigy megfelelő működéséhez a jód nélkülözhetetlen, ám nem mindegy, hogy mikor és mennyi kerül a szervezetbe.

Mire jó a sóbarlang?

Nem is hinnénk mennyi pozitív egészségügyi hatása lehet a sós levegőnek, legyen szó asztmáról, reumáról vagy éppen légúti megbetegedésről.

A rák jelei az ajkakon

A rosszindulatú szájüregi rákok 10-15 százaléka ajakrák. Ez a rendkívül veszélyes daganattípus nagyobb arányban fordul elő férfiaknál, és általában az alábbi tünetek hívják fel rá a figyelmet.

A kezeletlen allergia veszélyei

Az elhanyagolt és kezeletlen allergia szövődményeket okozhat, illetve újabb betegségeket és allergiákat, ezért szénanáthás tüneteinket már a pollenszezonban vagy azt megelőzően fontos kivizsgáltatni.

Természetes tippek zsíros haj ellen

Gyorsan zsírosodik a hajad? Fénylik, összetapad, lelapul, és kellemetlen a szaga? Lassan már kétnaponta hajat kell mosnod, de nem segít semmilyen csodasampon? Íme, néhány természetes megoldás, amely garantáltan beválik, ha következetesen alkalmazod! De előbb nézzük meg, mi áll a hajzsírosodás hátterében.

Az autizmusról

Az autizmus meghatározása a múlt század közepén történt azonosítását követően jelentős változáson ment keresztül az elmúlt hetven évben, és feltehetően a mai elképzeléseink sem véglegesek.

Hogyan szabaduljunk meg a duzzadt ajkaktól?

Előfordul, hogy az ajkak valamilyen sérülés következtében nagymértékben megduzzadnak. Ezt okozhatja szélsőséges időjárás, szárazság, tápanyaghiány, vírusos fertőzés, sérülés vagy vágás, kiszáradás, rovarcsípés, allergiás reakció, vagy a szájápoló termékek helytelen használata.

Az agyi folyamat, ami miatt túlérzékeny lesz az ember a kialvatlanságtól

Ahogy azt több kutatás és statisztikai adatok is kimutatták, a tavaszi óraátállítás jobban megviseli a szervezetet, mint az őszi módosítás, bár mindkét esetben problémákat okozhat a test cirkadián ritmusára negatívan ható változás.

Pajzsmirigy göbök- mit kell tudni róluk?

Mit kell tudni a pajzsmirigy göbökről, hol találhatóak, mi a teendő velük, milyen bajt jeleznek és hogy lehet észrevenni őket?

Miért rágjuk a körmünket?

Bizony nem egy illedelmes szokás, mégis jópáran csinálják. Milyen okok állhatnak vajon a körömrágás hátterében és hogy lehet leszokni róla?

Stroke-szövődmények

A stroke olyan, hirtelen jelentkező neurológiai betegség, mikor az agy egy része érelzáródás vagy egy ér elpattanása következtében megsérül. Ha egy alapvető agyi ér elzáródik, akkor az ér ellátási területe elhal. Ha az érfal reped meg, akkor agyvérzés jön létre. Mindkét folyamat során a beteg agy által beidegzett végtagok és agyidegek megbénulnak, amelyek fizikai funkciózavarokat okoznak.

Az alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás

Ma már tény, hogy a rendszeres és túlzó alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás szorosan összefügg egymással. Évente több millió ember hal meg világszerte alkohol okozta magas vérnyomásban.

Tanácsok a nyugalmi pulzus csökkentésére

A pulzus, vagyis a percenkénti szívverések száma az általános egészség egyik fontos mutatója. Éppen ezért, ha a normálishoz képest emelkedettebb, az akár betegség, rendellenesség jele is lehet.

A szemkörnyékápolás fontossága

Nem szeretjük karikásnak, táskásnak látni a szemeinket reggelente és nem örülünk, mikor azt mondják „olyan fáradtak a szemeid”. Természetesen mindenki üdén és frissen szeretne kinézni, fiatalos külsőt akar, melyet elégedetten szemlél a tükörben, azonban a fiatalos tekintet egyik kulcsa a megfelelő szemkörnyékápolás és a ráncmegelőzés.