Menü

Mi történik, ha magas a húgysavszinted?

A húgysav minden ember szervezetében jelen van, viszont magas értéke komoly egészségügyi problémákra mutathat rá, ezért nem szabad elhanyagolni rendszeres megfigyelését.

A húgysav egy olyan vegyület, ami a DNS és RNS nukleinsavakat felépítő purinvegyületek egyik lebontási terméke. Alapvetően nem magas a szintje az emberi testben, mivel a vesékben kiválasztódik és a vizelettel kiürül vagy a beleken keresztül távozik. Vannak olyan esetek, amikor viszont szintje megemelkedik. Ilyen például, amikor több húst, kolbászfélét fogyasztunk. Régebben úgy emlegették pont ezért, hogy a „királyok betegsége”, hiszen azok, akik anyagilag megtehették, hogy több húst egyenek, nagyobb volt ennek a szintemelkedésnek az előfordulási esélye.

Amikor a húgysav szintje megemelkedik, azaz nem ürül ki kellőképpen a testünkből, különböző panaszokat észlelhetünk. Amikor a szint tartósan emelkedik, az a húgysav kikristályosodik az ízületekben, ez pedig kellemetlen gyulladáshoz vezethet, ezt hívják másodlagos formájú köszvénynek. Ezt okozhatja a túlzott húsfogyasztás, az elhízás, az egészségtelen táplálkozás és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás is. A problémát az is előidézheti, ha valaki vérszegény vagy leukémiás betegséggel küzd, esetleg ólommérgezése van.

Van olyan is, amikor nem az ízületekben halmozódik fel ez a vegyület, hanem a vesékben, ilyenkor sokszor képződik vesekő, mely nehezített vizelést, fájdalmas görcsöket okoz. vezet. Többször előfordul az is, hogy nem feltétlenül a kikristályosodás okoz gyulladást, hanem szív- és érrendszeri betegségek alakulnak ki.

Többféle dolgot is tehetünk azért, hogy a húgysav szintje csökkenjen. Először is a túlsúlyban szenvedők esetében a normális mértékű fogyás segíthet. A kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás elengedhetetlen, melynél figyelmet kell fordítani arra, hogy kerüljük a vöröshúsok, belsőségek, kolbászfélék fogyasztását. A burgonya, a teljes kiőrlésű gabonafélék, a rizs és a zab, a sovány tejtermékek, mind alacsony purintartalmúak, részesítsük őket előnyben. Egy erre előírt diéta folyamatos betartása létfontosságú, mivel a köszvény hajlamos hullámokban visszatérni és erős fájdalmakat okozni.

Fordítsunk időt arra is, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot juttassunk szervezetünkbe, mely segíti a vesék megfelelő működését. A rendszeres testmozgás segít a szervek, izmok helyes működésének fenntartásában, illetve hozzájárul az egészséges mértékű izzadás előidézéséhez, amivel szintén méregteleníthetjük szervezetünket. Étrendkiegészítők formájában érdemes E-vitamint is rendszeresen fogyasztani, hiszen szintén egészen jól képes csökkenti a magas húgysavszintet.

A húgysavszintet érdemes az éves rutin labor eredményeknél figyelni, hiszen magas szintje rámutathat különböző egészségügyi problémákra. Figyeljünk az egészséges táplálkozásra, a kellő mennyiségű folyadékbevitelre és a rendszeres mozgásra, ezzel jó eséllyel elkerülhetjük a köszvényt is.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.