Menü

Hallottál már a bentonitról?

Furcsán hangzik, ha azt mondom, hogy együnk agyagot különböző problémáinkra, pedig megoldást jelenthet sok esetben. Lássuk, mire is jó a bentonit.

A bentonit az amerikai Fort Benton nevű település után kapta a nevét, az agyag egyik fajtája, a benne található domináns elemek határozzák meg. Teljesen természetes körülmények között, leggyakrabban vulkáni hamu és víz elegyéből keletkezik, ezért vulkáni területeken könnyebben fellelhető. Amellett, hogy akár 50 féle nyomelemet is tartalmazhat, ami lehet kalcium, magnézium és a kálium is, találunk benne ásványi anyagokat is nagy mennyiségben. Felhasználásának érdekessége, hogy már az ókori Egyiptomban és az akkori görög orvoslásban is feljegyezték az agyag jótékony hatását, külsőleg és belsőleg is alkalmazták.

A bentonit egy szuper intelligens anyag, vagyis agyag, amit különféle betegségek kezelésénél kiegészítő terápiás szerként bevethetnek. Kiváló a külső- és belső méregtelenítésre, hiszen ioncserélő hatása van, ami azt jelenti, hogy megköti a pozitív töltésű molekulákat, amik szervezetünkre károsak. Fontos megjegyezni, hogy azért nagyon jó méregtelenítő, mert nem szívódik fel a szervezetünkbe, hanem nyomok nélkül kiürül.

Emésztőrendszerünknek sokat segíthet, remek gyulladáscsökkentő, savlekötő, jót tesz köszvény, emésztési gondok, reflux esetén, de a gyomrot és beleket érintő gyulladásos megbetegedéseknél is igen hasznos, bélhurut, hasmenés, ételmérgezés, férgesség esetén érdemes bevetni. Sőt, lúgosítja a szervezetet, ezért a túlsavasodást is megelőzhetjük vele.

Külsőleg alkalmazva is remek alapanyag mind a gyógyítás, mind a kozmetikai kezelések területén. Méregtelentőként hatását a fürdővízhez adva érhetjük el, kezelhetjük vele az ízületi és reumatikus fájdalmakat, de ezzel együtt nagyon hatásos az ekcéma, a pikkelysömör és egyéb bőrgyulladások kezelésében is.

Vízzel elkeverve szájöblögető oldatot készíthetünk, mely erősíteni fogja a fogínyünket és a fogainkat és rendbe hozza a száj egészséges állapotát. Kozmetikai alapanyagként felhasználják a mély ráncok kezelésére is, hiszen feszesíti, vitalizálja és rugalmassá varázsolja a bőrt. A pattanások, aknák és sebhelyek eltüntetésében is jeleskedik, kiváló bőrradír. Nem csak önmagában, hanem kozmetikumok összetevőjeként is megtalálhatjuk a drogériák polcain.

Mindig oda kell figyelni a bentonit belsőleges alkalmazása során, hogy ne essünk át a ló túloldalára, mert nagyon túlzott fogyasztása esetén súlyos káliumhiány alakulhat ki szervezetünkben, mely izomgyengeséget, letargiát, magas vérnyomást, legrosszabb esetben légzési nehézséget okozhat.

A bentonitot sokféle gyulladásunkra, emésztési gondunkra, bőrünk egészségesebbé varázslására is alkalmazhatjuk, mivel egy teljesen természetes, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel teli agyag, melynek igen alacsony kockázata a mellékhatások tekintetében.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.