A legerősebb gyulladáscsökkentő ételek

Nem, nem gyógyszerek. Ételek! Ez pedig lényeges különbség, s mivel előfordul, hogy szervezetünkben olykor gyulladások keletkeznek, érdemes tisztában lenni azokkal a természetes forrásokkal és lehetőségekkel, amelyekkel megelőzhetőek az egészségügyi problémák.
Vigyázat: ezek az ételek és betegségek akadályozhatják a vasfelszívódást

Előfordulhat, hogy kiegyensúlyozott étrend mellett is tapasztaljuk magunkon a vashiány tüneteit. Mutatjuk, mire figyeljünk, ha azt szeretnénk, hogy a lehető leghatékonyabban pótoljuk az étkezéssel a vasat.
Az akut veseelégtelenség okai

Akut veseelégtelenségről akkor beszélünk, ha a veseműködés néhány óra vagy néhány nap leforgása alatt oly mértékben romlik, hogy a veseszövetek több mint 60 százaléka már nem képes ellátni feladatát.
A vegán húsok világában

Se vegetariánus, se vegán életmódot nem folytatok. Habár volt néhány év, amíg nem ettem húst, ennek is vége már. Azóta mindössze annyit teszek, hogy tudatosan figyelek a mennyiségekre, miből mennyit fogyasztok. Inkább a mértékletesség határozza meg a mindennapjaimat. Ennek ellenére mindig érdekelnek az új megoldások, a különböző lehetőségek, így jutottam el oda, hogy érdekelni kezdett a vegán hús mibenléte. Egyféle van? Sokféle létezik? Jobb vagy rosszabb, mint a nagybetűs hús? Nézzük meg, milyen következtetéseket vontam le!
Finom és egyszerű pástétomok– avagy hogyan dobjuk fel a vacsorát!

Háziasszonyok számára nem elhanyagolható, hogy előre elkészíthető egy étel. Amikor a rántotta, a virsli és a melegszendvics, meg a felvágott egy idő után unalmassá válik, akkor jók a szendvicskrémek, pástétomok, melyeket akár előző este is elkészíthetünk, de frissen összedobva sem tart pár percnél tovább.
Miért fontos az omega-3 fogyasztása gyerekeknek?

Az omega-3 nagyon fontos tápanyag, különösen a gyerekeknek elengedhetetlen. Vajon miért olyan fontos és hogyan segíti a fejlődésüket?
Veszélyes adalékanyagok

Vásárlásunkkor érdemes odafigyelni, hogy az adott élelmiszer milyen összetevőket tartalmaz, mert bizony sok olyan van, ami sajnos káros. Mik azok, amikre figyeljünk?
A legjobb vírusölő gyógynövények

A téli hónapokban gyakoribbak a vírusos fertőzések, amik ellen sajnos nem működnek az antibiotikumok. Mutatjuk, milyen gyógynövények segíthetnek ilyen esetben.
Vitaminok: mit mivel mikor és hogyan

A vitaminokkal kapcsolatos legfontosabb kérdések, melyeket érdemes tisztázni mielőtt elkezdjük szedni őket: a mikor, a mit mivel és a hogyan.
A vörösbor jótékony hatásai szervezetünkre

Viccesen szokták mondani, hogy az alkohol kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság, de azért nem mindegy, hogy mit iszunk és mennyit. A vörösbor egy igazi házi patikai alapdarab.
A legjobb koleszterinszint-csökkentő gyógynövények

A koleszterin okozta megbetegedésekre 1951-ben figyeltek fel, amikor az amerikai hadügy minisztérium háborúban elesett katonák holttesteit küldte Koreába boncolásra.
A rendszertelen étkezés következményei

A rossz étrendbeli szokások kihatnak az egészségünkre, közérzetünkre, melyek közé
tartozik a kihagyott reggeli, a futtában megevett késői ebéd vagy az egész napos rohanás utáni esti habzsolás. Nézzük melyek a rendszertelen evés következményei és hogy lehet tenni ellene.
Tíz kávétípus, amit mindenkinek ismerni kell

Magyarországon a kávéért is legalább olyan sokan rajonganak, mint a finom ételekért vagy a fociért. Épp ezért komoly tömegeket érint a hazai kávéfogyasztási kultúra mostani átalakulása: egyre több itallapra kerülnek fel az olyan különlegességek, mint a latte macchiato, az americano vagy a ristretto. Az otthoni kávéfőzés is egyre profibbá válik: a legújabb automata kávégépekkel ezek mindegyike elkészíthető, ráadásul egyetlen gombnyomással.
Étkezések gyakorisága

A táplálkozástudományi kutatások több mint húsz éve arra a megállapításra jutottak, hogy az elfogyasztott táplálék mennyiségén és minőségén, energia és tápanyagtartalmán kívül az étkezés gyakorisága is szerepet játszik a szervezet anyagcseréjében és jelentősége lehet az elhízás megelőzésében.
Étvágycsökkentés természetes módon

Számos étrend-kiegészítő, illetve egyéb mesterséges módszer vagy esetleg műtét áll azok rendelkezésére, akik az étvágyukat csökkenteni szeretnék. Azonban rengeteg természetes módszer is létezik, amit ezeken kívül segítségül hívhatunk, ha szeretnénk kevesebbet enni.
A népszerű smoothieról

A „smoothie” szó nagyon trendi lett az utóbbi időben, ha mellette akarok érvelni, akkor máris sorolom: telít, laktat, egészséges és fitten tar, fogyaszt rostokat és vitaminokat tartalmaz. Az egészséges verziók alatt persze nem a bolti értendő, hanem házi!
A narancs egészségre gyakorolt pozitív hatásai

A narancs kellemes illatával, vidámságot, derűt csempész otthonunkba, illata a fahéjjal, szegfűszeggel együtt, összefonódott a karácsonnyal, és az azt megelőző adventi időszakkal.
Az orvosi tüdőfű gyógyhatásai

Az orvosi tüdőfű kiválóan alkalmas légúti megbetegedések kezelésére, azonban általánosan is gyógyhatású.
10 élelmiszer, ami tele van nátriummal

Nátriumszegény diétában tiltólistásak a következő ételek, így szívbetegeknek is kerülniük kell őket.
A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai, avagy hogyan fogyasszunk belőlük kevesebbet?

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?