Jó bélflóra, rostok és mozgás

Sok kellemetlenséget megspórolhatunk magunknak, ha időben, még az igazán hideg elkezdjük immunrendszerünk megfelelő, és felépített erősítését.
Nemcsak egy gyümölcs, hanem az egyik legegészségesebb: a dió

Itt a dió szezonja, a diófa csonthéjas termésének sokszínű felhasználhatósága miatt már nagyanyáink idejében is kedvelt és megbecsült volt. Azonban sokan nem tudják, hogy a nem éppen felkapott gyümölcsfajta fogyasztása mindennapi életünkre, egészségünkre is kedvező hatással lehet.
Védőfalak a stressz ellen

A stressz természetes velejárója az emberi életnek. Kiiktatni életünkből nemcsak, hogy nem lehet, de nem is érdemes, mivel fontos funkciót tölt be. Ahogy korábbi cikkünkben már részletesen kifejtettük, tulajdonképpen a környezettel való érintkezésünk során belső aktivációs szint változásáról van szó. Olyan fiziológiai, pszichológiai és viselkedéses válaszokról, amelyek az élethelyzetekhez való alkalmazkodást segítik.
Figyelj oda rájuk: gyanús anyajegyek

Anyajegyekkel mindannyian rendelkezünk, a rendszeres szűrésről azonban sokan megfeledkeznek. Pedig a bőrünkön megjelenő változásokat a lehető leghamarabb érdemes bőrgyógyásszal megvizsgáltatni. A gyanús tünetekről, az eltávolítás lehetőségeiről Dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász- kozmetológus szakorvost kérdeztük!
Természetes szemölcsirtó
A népi gyógyászat egyik legsokoldalúbb gyógynövénye a vérrehulló fecskefű: mindenféle bőrbajokra, szemölcsre, tyúkszemre, nehezen gyógyuló sebekre, ótvarra, illetve máj- és epebántalmakra, epekőre, fogfájásra, látásjavításra, refluxra is használták.
Az ősz és a felfázás csodaszere: vörös áfonya

Az ősz – sok nő esetében – egyet jelent a felfázás (hólyaghurut) időszakával. Ennek egyik oka, hogy a változékony, egyre hűvösebb, csapadékosabb időben nehéz eltalálni a megfelelő öltözéket. Próbáld kivédeni a bajt, ha pedig már megtörtént, fordulj a természet patikájához vörös áfonyáért. Íme az apró bogyók további pozitív hatásai!
A két legjobb tea nők számára: palástű és cickafark

A rendszertelen menstruáció, az alhasi görcsök, és egyéb kellemetlen panaszok számtalan nő életét keseríthetik meg. Ha ezekkel a problémáinkkal rögtön orvoshoz fordulunk, nagy valószínűséggel hormonális gyógyszeres kezelést kapunk. „1-1 doboz gyógyszer, és megszűnik a probléma” – mondják a szakemberek. De mi van, ha nem szedhetünk ilyesmit, vagy szimplán csak nem akarjuk hormonokkal terhelni szervezetünket?
Házi praktikák: Marhából folttisztító?

Az egyik legtökéletesebb folttisztító az úgynevezett marhaepe szappan, vagy marhaepe folyékony tisztítószer. Ez a készítmény főleg a kisgyermekes anyukák egyik igaz barátja, mert valóban minden foltra, ételpecsétre hatásos.
Régmúlt időket idéző zöldség - de milyen egészséges!

Ez a meglepő módon elfeledett és mellőzött zöldség nemcsak a rák megelőzésében juthat szerephez, hanem a magas vérnyomásra, illetve az állóképességre is kedvező hatással van.
Ha lázas a gyerekünk

Itt van az ősz, itt van újra, ami azt is jelenti, hogy újra megkezdődött az óvoda és az iskola. A nagyobb közösségbe bekerülve szinte elkerülhetetlen a betegség. Ha egyszer valaki megkapja, gyakorlatilag végigmegy az egész csoporton, vagy az osztályon. Mit tegyünk, ha lázas a gyerekünk?
Ha másnaposság gyötör minket

Itt a szüret szezonja, s ez sokaknak együtt jár azzal, hogy hétről hétre felöntenek a garatra. Másnap pedig jön a szörnyű macskajaj, a fejfájás, a hányás, hányinger, a rossz közérzet. A gyógynövények erejét ezúttal is használhatjuk, megkönnyebbülést hoznak a másnaposságra is.
Törődjünk a szívünkkel!

Minden évben, szeptember utolsó vasárnapján világszerte a szívbetegségekre, a stroke-ra és a mindennapjainkban egyszerűen megvalósítható prevenciós módszerekre hívják fel a figyelmet a Szív Világnapja keretében. Az idei évben kiemelten fontos szerepet kap a megelőzés, így az eljövendő generációra gondolva főként a nők és a gyerek kerültek a fókuszba. A korai gyerekkorban látott és megtanult helyes életviteli szokások segítségével ugyanis a gyerekek egészséges fiatalokká, egészséges felnőttekké válnak.
Macskamézet az idegekre

A népi gyógyászat egyik közkedvelt gyógy- és fűszernövénye az évelő citromfű. A híres svájci orvos, Paracelsus szerint a hosszú élet titkát rejti magában. Lehet, hogy 120 évig akkor sem élünk, ha mindennap fogyasztjuk, viszont remek lesz tőle az étvágyunk az idegrendszerünk is stabil lesz, sőt herpeszünk sem lesz. Hogy mire jó még a citromfű? Mindjárt kiderül.
Lehet, hogy ön is diabéteszes? Indul a nagy veszprémi szűrés!

Egyedülálló szűrési akciót hirdetett a Vanderlich Egészségcentrum és az Alapítvány a cukorbetegekért.
Vészelje át könnyedén a náthaszezont!

Az okos ember megfogadja a jó tanácsokat kiváltképp, ha ezek szakemberektől jönnek. A rengeteg praktika és javaslat között azonban sokszor nehéz eligazodni, ezért segítségként igyekeztünk egy csokorba gyűjteni azokat a módszereket, amelyek a leghatásosabbak lehetnek a náthaszezon veszélyei elleni védekezésben.
A kelták szent növénye

A kelta kultúrkörben a mogyoró a bölcsesség, az édes tudás, a művészetek és tudományok szimbóluma. Ha megismerjük e csonthéjas növény jótékony hatásait, akkor láthatjuk, a kelták nem véletlenül tisztelték és kedvelték, valóban üdítően befolyásolja szervezetünk működését.
Házi praktikák - kötött pulóver

A kasmír- és gyapjúholmik kezelése nem igényel különösebb szakértelmet, viszont néhány fontos szabályt be kell tartanunk, ha nem akarjuk, hogy az újonnan beszerzett pulóverünk kinyúljon, vagy összemenjen, esetleg kibolyhosodjon még mielőtt egyszer is viselnénk.
Alvás, mint természetes terápia

Az alvás és az álmok hangulatjavító szerepe régóta ismert. Erre utal a következő, gyakran hangoztatott köznapi kifejezés is: „reggelre kisimulnak a ráncok”. Az alvás nemcsak a fizikai regenerációhoz elengedhetetlen, hanem érzelmeink feldolgozásában is.
Ekcéma- az egyik leggyakoribb bőrbetegség

Az ekcéma egy közismert bőrbetegség, bár valójában egy gyűjtő fogalomról lévén szó, különböző eredetű bőrgyulladást is magába foglal. Számtalan oka lehet, a bakteriális és gombás fertőzés mellett allergiás tényezőkre is visszavezethető, ennek megfelelően eltérő tünetekkel járhat.
Itt az első magyar nyelvű menüvel rendelkező vércukormérő

Magyar nyelvű kijelző és menürendszer, tölthető akkumulátor, tenyérnyi méret. A többi között ezek a jellemzői a legújabb, Magyarországon fejlesztett vércukorszintmérőnek.