A medvehagyma nyomában

Tudta, hogy a medvehagyma miről kapta a nevét? És azt, hogy könnyű összetéveszteni más, akár mérgező növényekkel? Mikor virágzik és valójában miért egészséges? Mindent elárulunk.
Az energiaitalozás kockázatai

Adagolta már túl a koffeint? Lehet, nem is vette észre, mégis veszélyben volt. Nem, nem a kávéról van szó.
Idén is folytatja a P&G és a Lidl közös adománygyűjtő programját az éhező gyermekek támogatásáért

A sikeres tavaly őszi kampány után a Procter & Gamble és a Lidl idén is elindítja közös jótékony célú programját, melynek keretében minden vásárló, aki 2015 áprilisa és júniusa között a Lidl magyarországi üzleteiben Procter & Gamble terméket vásárol, minden termék után 10 forinttal támogatja a Gyermekétkeztetési Alapítványt.
Növénytársítás – mit mivel ültessünk?

Javában benne járunk a palántázási szezonban, de ha erről lecsúsztunk, akkor is érdemes lehet tájékozódni, hogy mely növények mely másikak társaságát kedvelik – vagy legalábbis hasznos a számukra.
Rágni, vagy nem rágni? – ez itt a kérdés

Van aki szereti, van aki ki nem állhatja, van aki csak azért rágja, mert jó, és olyan is akad aki tudatosan nyúl érte – bár még mindig ők vannak kisebbségben. Ez a rágó! Dr. Balsai Tamás fogszakorvos néhány meglepő tényt oszt meg velünk a rágózás jótékony hatásáról.
Rekordnézettség és kulisszatitkok – több mint 1 millióan láttákmár az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztési kisfilmjét

Két és fél hónapja debütált az Országos Mentőszolgálat Alapítvány „Tartsd életben!” kampányfilmje, a laikus újraélesztési ismeretek minél szélesebb körű elterjesztése céljából. A figyelemfelkeltő szpot nézettsége rekordokat döntöget, hiszen elindulása óta a videómegosztó és közösségi csatornákon már több mint 1200000-en látták. A “Tartsd életben!” így mostanra minden idők legnagyobb internetes nézettséget elérő magyar társadalmi célú kisfilmje lett.
Mit kezdjünk a digitális bennszülöttekkel?

A magyar felnőttek több időt töltenek internetezéssel, mint a tévé előtt – derült ki a Telenor legújabb online felméréséből. A kutatás arra kereste a választ, hogy milyen szerepet tölt be a technológia a hazai családok életében. A válaszokból az is kiderült, hogy a gyerekek többsége internetképes telefonnal rendelkezik, a szülők azonban egyelőre nem fordítanak elegendő figyelmet a kicsik netes védelmére.
4 szuper tavaszi szépségrutin a gyönyörű bőrért!

Tavasszal a nők többsége sok időt és energiát szán arra, hogy testét és bőrét ismét felélénkítse, felkészítse a nyárra, a melegre. Ennek több hasznos praktikája van, akár otthon, akár a kozmetikusnál, de akad egy olyan napi, illetve heti rutin is, amit érdemes gyakorolni- árulja el Kürti Éva, szépségszakértő.
Átadták a Visszafogadó Munkahely Díjat a Dél-Dunántúlon

Van olyan munkahely, amelyik visszavárja a kisgyerekes anyákat a GYED- és GYES után, ráadásul igyekszik teljesen családbarát környezetet biztosítani munkavállalói számára. Ilyen munkáltatókat helyezett fókuszba a Visszafogadó Munkahely Díj, amelyet a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány, az ország első anyabarát munkaközvetítő és tanácsadó műhelye hirdetett meg.
Terasz-élmény a társasházi erkélyeken

A jó időben az ember a szabadba, a kertbe, a teraszra vágyik, de aki társasházban lakik, annak maximum az erkélye adhat kiugrót és teret a szabadtéri élményekhez. Gondolhatnánk, hogy az erkély csak teregetésre használható – pedig egy jól berendezett balkon felér egy extra terasszal.
Hogyan kezeljük a fogyatékossággal élőket?

Napjainkban egyre több olyan törekvés tapasztalható, amely a fogyatékos személyek elfogadását és beilleszkedését igyekszik segíteni.
Heti könyvajánló: Tengerparti kávézó

Egy kis tengerparti hangulatot ajánlunk az olvasók figyelmébe Lucy Diamond regényén keresztül. Garantáltan kellemesebbé teszi a szürke hétköznapokat ez a regény, ráadásul a legtöbb könnyed regénnyel ellentétben még mondanivalója is van.
Végre! – Eltűntek az egészségtelen édességek a LIDL pénztáraiból

A LIDL áruház lánc megreformálta a kasszáit. Idáig rágók, csokoládék, gumicukrok tömkelege nézett velünk szembe mindkét oldalról, amíg az általunk vásárolt termékek meneteltek a pénztáros felé. Így bárki könnyebben elcsábult az egészségtelen édességekre, nem is beszélve a gyerekekről… De ennek most vége.
Hangák: a fantasztikus anyuka-manufaktúra

A hangák közössége az összefogásról, valamint a környezetvédelemről szól. Eddig ötven anyuka összefogásával valósult meg egy olyan társadalmi vállalkozás, melynek keretében bio és környezettudatos termékeket vásárolhatunk, ráadásul a vásárlásunkkal még nemes célokat is támogatunk.
Az egészség a technikában

Nem véletlen, hogy a legmodernebb technikai újítások szinte kivétel nélkül kapcsolódnak valahogyan az egészségünkhöz. Vagy a betegségünkhöz. Véletlen?
Állapotunk inkább hozzáállás, mint életkor függvénye

„Ehhez én már túl öreg vagyok!” – hallhatjuk sokszor bizonyos tevékenységekkel kapcsolatban a kifogásokat, legyen szó akár valamilyen programról, új kihívásról, változásról. Érdekes módon a változtatás, vagy a kihívás elfogadásának hiányát nem csak az idősebbek fogják az életkorukra, hanem a fiatalabb korosztályra is jellemző, hogy e mögé a mondat és hiedelem mögé bújnak. De vajon van olyan, hogy valamihez már túl öregek lennénk?
Tapintható művészet már a kisvárosokban is

A Kézzelfogható Alapítvány által életre hívott „Tapintható művészet mindenkinek” című, vakok és gyengénlátók számára is készült kiállítása már a harmadik helyszínen mutatkozik be az országban, és Szeged, valamint Nyíregyháza után most egy kisebb városba, Dombóvárra érkezett.
Ültessük át a szobanövényeket, itt a tavasz!

A szobanövények számára az őszi, valamint a tavaszi átültetés a legkedvezőbb. A természet megújulásával egy ütemben a szobanövények is tavasszal fejlődhetnek a legtöbbet, ez főleg akkor igaz, ha megfelelő környezetben és talajban lakhatnak. De vajon mi a tökéletes időpont az átültetéshez?
Előzzük meg a tavaszi fáradtságot!

Itt a tavasz, és az öröm, valamint izgatottság mellett egy kis fáradtságot is érezhetünk. A tavaszi fáradtság teljesen természetes jelenség, melyet már az ősidők óta ismernek. A jó hír, hogy sokat tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük, és az egészséges életmódot élőket kevésbé érintheti a tavaszi energiavesztés.
Ünnepeljünk-e, vagy minden nap legyen ünnep?

Egyes vallások nem tartanak ünnepeket, mondván minden napnak örüljünk egyformán, és legyen minden nap ünnep. Mások úgy vélik, a különböző ünnepek felébresztenek bennünket, kizökkentenek a hétköznapokból, és segítenek új nézőpontból szemlélni a dolgokat. Mindegyik szemléletből tanulhatunk valamit.