Menü

Keleti Andrea vitamininfúzióval készül a tavaszra

  • Dátum: 2014.05.17., 21:59

A tavasz a megújulás és az újjászületés időszaka, jól tudja ezt a népszerű táncosnő, Keleti Andrea is, aki a hosszú téli hónapok után egy kis feltöltődésre vágyott.

„A téli időszakban rengeteg munkám volt, ezért úgy érzem, a szervezetem lemerült. Ráadásul újra zsűrizek a Szombat Esti Láz című műsorban, ahol üdének, frissnek kell lennem, úgy hogy kerestem valami olyan módszert, amivel ismét helyre tudom billenteni a szervezetem egyensúlyát”- árulta el Andrea, akinek az intravénás infúziós terápiát, vagy ismertebb nevén vitamininfúziót javasolták.

„Ezek a különböző vitamin- és ásványi anyag infúziók többek között nagydózisú C-vitamint, B vitaminokat, magnéziumot, kalciumot, cinket tartalmaznak, azonnal a véráramba kerülnek, a vér pedig elszállítja a sejtekbe, ahol azonnal hasznosulnak. Kúraszerűen járok, heti két alkalommal, a hatása pedig legalább őszig tart!”- lelkendezett a népszerű táncosnő, akinek azért is szüksége volt a vitaminokra, mivel a rengeteg táncóra miatt, éjszakai izomgörcsök gyötrik.

„Többször felkelek éjjelente és ilyenkor fel-alá járok a szobában, hogy kicsit enyhüljön. Ez nagyon kimerítő dolog, így örültem, amikor a kezelést végző doktornő megnyugtatott, hogy ezen is segíteni fog a kezelés!”

Forrás, fotó:
Life PR

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.