Menü

Az utolsó tánc mindent megváltoztat

Az egykori szexszimbólum Pamela Anderson belenyúlt a tuti szerepbe, mikor eljátszotta Az utolsó showgirl vele egykorú, „kiöregedő” , magamutogató revütáncosát. A film meglepően jó kritikai fogadtatása mindenkit meglepett. Pedig egyáltalán nem érdemtelen a szakmai lelkesedés. Egy Coppola-palánta (a híres rendező unokája) levezényelte mozi sok ismert arccal (Jamie Lee Curtis, Dave Bautista) összeállt egy simán nézhető, beszélgetős művészfilmmé. A Las Vegas -i fények mögött is élnek emberek, akik igenis érdekesek, üzenik a látottak.

A dzsungel könyve örök

A dzsungel könyvét mindenki ismeri, a remek Kipling-sztorit a Pesti Színház álmodta újra Dés László (zene), Geszti Péter (dalszöveg), Békés Pál (szövegkönyv) segítségével. A zenés játékot 1996 januárja óta folyamatosan hatalmas sikerrel játsszák. Immáron én is beavatódtam ebbe a kultúrtörténeti jelenségbe pár hete. Jöjjön egy ajánló erről a megkerülhetetlen darabról, amiben a magyar színjátszás fiataljainak apraja-nagyja megfordult már az évek során.

A táncban mindig ott a szenvedély

Számtalan színdarab foglalkozik a mindennapi rutin nyomasztó jellegével, illetve életünket átható szenvedély hiányának pusztító hatásával. Ebből a mókuskerékből akár a tánc is lehet egy kis kiút, ami mindent megváltoztat. A Hölgyválasz c. színdarab egy sajátos megközelítéssel járja körül a szürke könyvelő életigenlő lázadását a napi monotonitás ellen. A cím okkal ismerős többeknek, ez egy tündéri, agyondíjazott 1996-os japán film (Szuó Maszajuki: Táncolunk) illetve a felkapott, de kissé üres amerikai változatának színpadi világpremierje, amely bő másfél éve hódít Budapesten, a Játékszínben.

A testőr, aki csak békét szeretne

A 2018-ban megjelent Bodyguard, magyarul Testőr iszonyatosan feszült akciójelenetekkel és politikai csatározásokkal kikövezett dráma. Minden egyes részben a lassú politikai intrikákon, a főszereplő magánéletén és az állami szervezetek között meghúzódó érdekellentétek bemutatásán van a fő hangsúly. Az epizódok végén pedig azt érezhetjük, hogy egyből kattintunk is a következő részre.

A Rosszcsontok és a fő kalóz

Mi történne akkor, ha egy csapat kisgyerek elkallódna a Csillagok háborúja messzi-messzi galaxisában? A Star Wars: Kóbor Alakulat nagy lendülettel érkezett és bőven hagy minden egyes rész után mondanivalót a nézőknek. Az egész sztori egy ifjúsági alkotás, amiben a klisék jól működnek és a legtöbb rész szórakoztató, a cél pedig bővíteni az univerzum nézőközönségét.

Lány a hullámok hátán /Young Woman and the Sea/

Ha szeretnének egy otthoni, bekuckózós hétvégi estét a családdal, egy puha polár takaróval, bögre teával és tál mogyoróval, ehhez pedig egy abszolút családilag nézhető, korosztály megkötése nélküli igaz történetet, akkor a következő ajánlás most tetszeni fog.

Az emberiség megrogyott a pénz alatt

Nem hiszem, hogy létezne alkotás, ami elbírna olyan szintű elvárással, mint amivel a Squid Game (magyar címén: Nyerd meg az életed!) készítőinek kellett megbirkóznia. A Netflix vezetői és az alkotó, Hwang Dong-hyuk az első évad váratlan és gigantikus sikere után a sorozatban szereplő játékosokhoz hasonlóan megrészegült a besöpörhető pénznyereménytől, és akkora birodalmat építettek fel a széria köré, hogy a Squid Game folytatásának színvonala már szinte mellékessé vált. A 2. évad pedig ott folytatja a sikereket ahol abbahagyták

Egy operába zárt élet, avagy Maria Callas, az örök díva

A részben hazánkban forgatott, flashbackekkel és visszaemlékezésekkel tarkított Callas-életmű feldolgozása, a Maria, Angelina Jolie (Mr. és Mrs. Smith, Észvesztő) főszereplésével immáron itthon is látható. Fantasztikus operabetétek, magával ragadó díszletek, emberi dráma a köbön, de vajon a Pablo Larraín női trilógiájának (Jackie, Spencer) nem hivatalos záró darabja elnyeri-e a nézők és a díjkiosztók szívét? Lássuk.

Dűne: Prófécia

A Dűne: Prófécia izgalmas kibővítése Frank Herbert és (most már) Denis Villeneuve világának. Az említett univerzum egyik legfontosabb pontja a gondolkodó gépek és az emberiség háborúja. Ennek a konfliktusnak a kimenetele sok mindent megalapoz, hiszen az emberek győzelmével véget érő hadjárat után tilossá válik minden olyan gép használata, amit „az emberi elme másolására” terveztek. A Dűne: Prófécia az ezt követő időszakba kalauzolja el a nézőket.

Az apai elvárások fojtásában

Pár napja debütált itthon az egyik streaming szolgáltatón, a tavalyi év egyik, ha nem a legjobb sportdrámája a Vaskarom, amely a sportág hírességek csarnokába beválasztott Von Erich pankrátor család életét mutatja be, kis dramaturgiai bakugrásokkal. A zene remek, a fényképezés egyenesen Oscarért kiált. A diszfunkcionális család, az apai szigor remek téma, nézzük a részleteket.

Ha beindul a nosztalgiavonat, a szívem majdnem megszakad…

Nagy közösségi és egyéb média promóció után végre bejött a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? Egy laza, Demjén Ferenc legjobb számait felvonultató musical, amelyet mindenki a tél nagy dobásának gondolt. A nézők tényleg özönlenek a moziba, de vajon tényleg elég egy retro nyári balatoni klipfesztivál a sikerhez? Lássuk…

Arcane újratöltve

Már majdnem egy hónapja megjelent Netflixen az egyik legjobban várt folytatás, és a valaha volt legdrágább animációs sorozat, az Arcane második évada. Nagy kérdés volt, hogy sikerül-e felülmúlnia az első évad elsöprő sikerét, és méltó befejezést adnia Zaun és Piltover történetének, és meghozni a nézők kedvét további Leauge of Legends sorozatok megtekintésére.

„Szádra ne vedd” - filmajánló

E film különlegessége számomra elsőre az volt, hogy mielőtt megnéztem volna a mozit, olvastam róla 10/10 és 10/1-es értékelést is, ezzel végképp kíváncsivá tett az alkotás, hiszen ennyire szélsőséges véleményekkel ritkán találkozik az ember ugyanazon mű kapcsán. Egy új, 2024-es, 110 perces angol-amerikai thrillert mutatok be, melynek címe: „Szádra ne vedd”.

Kedves, életigenlő filmmese nem csak nőknek

Herendi Gábor (Valami Amerika, Kincsem) számtalan közönségsiker után ismét a filmes listák élére került a Futni mentem című új vígjátékával, ami egy cseh mű kedves, szerethető feldolgozása. Romantikus, vicces és nagyon életigenlő. Kellemes kikapcsolódást és laza humort ígért elsősorban a női nézők számára, de a film túlteljesítette a várakozásokat. Lássuk miként.

Léteznek-e őszi könyvek?

Az őszi hónapok különösen alkalmasak arra, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk egy meleg takaróval és belemerüljünk egy jó történetbe. Ez az évszak az elcsendesedés, az elmélkedés és a befelé fordulás időszaka – mindez tökéletesen illik a könyvek világához –. Ha még nem találtad meg a tökéletes olvasmányt a következő hónapokra, akkor olvass tovább, mivel a cikkben pár igazán fordulatos vagy éppen érdekfeszítő regényt ismerhetünk meg.

The Walking Dead: Daryl Dixon 2. évad - Kifelé Franciaországból

Gyorsan értünk a The Walking Dead: Daryl Dixon 2. évadának végére, most is hat epizódot kaptunk, amin ráadásul két történetnek kellett osztoznia. Ugyanis egyszerre szólt ez az évad Daryl Dixonról, valamint Carol Peletierről, de őt inkább mindenki az első nevén ismeri. Érdekes évad a második, amely mindig több szálon futott és rengeteg karaktert vonultatott fel, a végére pedig valami teljesen más sült ki belőle, mint amit képzeltünk.

Kilenc gyűrű mindenek felett

A második évadra rengeteget fejlődött A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi. Keménykötésű, feszes szezon, amely egyértelműen Sauron életét meséli el, és már egészen más formában, mint amikor megírták a történetet. Az alkotó Peter Jackson nem a szolgai másolást választotta, helyette sok helyen változtatott a Tolkien által írt eredeti trilógiához képest. A hatalom gyűrűi második évadának könnyed narratívája van, könnyedén befogadható, értelmezhető és szinte minden pillanatát jó nézni.

Mocskos kis levelek - filmajánló

Ez a megtörtént eseményen nyugvó film készült nemrég „Mocskos kis levelek” címmel. A „Wicked Little Letters” egy vígjáték, melynek témaválasztása meglepően erős, és sokkal mélyebb, mint enyhén humoros története.

Ilyen ha egy filmes utálja művét, avagy Joker visszatért, de minek?

Pár évvel ezelőtt kiváló médiakampánnyal és a későbbi Oscar-díjas zenével tarkítva berobbant a mozikba a rendhagyó felépítésű antihős eposz, a Joker. A Scorsese-remekművekből (Taxisofőr, A komédia királya) merítkező film hatalmas sikere és díjesője prognosztizálta, hogy jön a megaköltségvetésű folytatása, szintén meglepő, jelen esetben musical formában. Lássuk, miért bukott azonban meg és alázta porig a koncepciót ez a régi, egykor agyondíjazott, tehetséges szereplőgárda, egy egyébként hiteles Lady Gagával kiegészült alkotói csapat.

Carol S. Dweck: Szemléletváltás avagy A siker új pszichológiája

A rögzült és fejlődő szemlélet fogalompár Carol Dweck pszichológus kutatásaihoz kapcsolódik. A rögzült szemlélet a bírálatra helyezi a hangsúlyt, míg a fejlődési szemlélet alkalmazásával megérthetjük, hogy nem az a lényeg, hogy tökéletesen teljesítsünk, hanem hogy szembenézzünk a kihívásokkal és fejlődjünk általuk.