John Wick világa balettel újratöltve
- Dátum: 2025.06.12., 14:25
- Vass Attila
- képek: Lionsgate
- akció, amerikai, balett, fegyver, kritika, orosz, videójáték
A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök belterjes akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a sztori feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas (Szárnyas fejvadász 2049, Tőrbe ejtve) szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A rendező, Len Wiseman (Underworld, Die Hard 4) felnőtt a feladathoz.
A kész film kiválóan idomul az elődökhöz. Megvan a mitológiai hangulat, az akciók nagyon gyorsak, tömények és vérgőzösek. Persze nagy kérdőjel, hogy egy MacGyverként mindennel is gyilkoló amazon kommandós tesztoszteronpornója érdekel-e mindenkit? Valószínűleg csak a rajongókat.
A sztorit nem túlozták el, igaz nem is a Háború és Béke 2.0-t vártuk. Tehát adott egy kiugrott, jóképű bérgyilkos, akit a régi szektája megtalál és nem ereszt. Az egyedül maradt kislányát pedig a jól ismert, Anjelica Huston vezette orosz maffia balettmániás kiképzőtábora neveli fel. Eve pedig a lelki sebeket dühödt őserővé kovácsolja és a legjobb fiatal bérgyilkossá válik. Azonban a múlt démonai összehozzák azzal a klánnal, akik eltették láb alól az apját. A vér vért kíván. Majd ez a látszólag törékeny harcos, aki már anno a legutóbbi James Bondban is ellopta a showt a férfiak elől, egyszer csak Duracell nyusziként megy, megy és nem fogy ki neki az elem meg a fegyver.
Jogosan hívhatnánk a filmet a halál 50 árnyalatának is, hiszen egy kisebb hadsereget öl meg a balerina, aki csakúgy mint a moziban kellemeset haknizó (egyben társproducer) Keanu Reeves is, mindent túlél. Legyen szó késdobálásról, pisztolypárbajról, gránátdobálásról vagy lángszórós támadásról az ereje és a „frizurája még mindig tart”. A végső leszámolás egy festői, osztrák kisvárosban már csak hab a tortán. Egyedül Gabriel Byrne antagonista rosszfiújának kissé selypítő szinkronja billenheti ki a magyar nézőket ebből az akciómaratonból.
A maga szintjén, a forgatási nehézségek ellenére, nagyon tisztességes akciófilm született, ami ha egy kicsit merészebben kezelte volna a humort, akár klasszikussá is válhatna. Azonban így is jó értelemben kilóg a sorból, hiszen a kőkemény harcok mellett behoz az A-listás színészek közé egy nagyon tehetséges, törékenynek tűnő új akciósztárt és elindít egy új franchise-t. A John Wick-filmvilág jó kezekben van. Bár fogalmam sincs, hogy lehet ezt még tovább bővíteni, de a friss, női nézőpont jót tett a koncepciónak. Tehát irány a mozi, golyóálló mellényt felcsatolni, és hadd szóljon!
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.