Menü

John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök belterjes akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a sztori feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas (Szárnyas fejvadász 2049, Tőrbe ejtve) szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A rendező, Len Wiseman (Underworld, Die Hard 4) felnőtt a feladathoz.

A kész film kiválóan idomul az elődökhöz. Megvan a mitológiai hangulat, az akciók nagyon gyorsak, tömények és vérgőzösek. Persze nagy kérdőjel, hogy egy MacGyverként mindennel is gyilkoló amazon kommandós tesztoszteronpornója érdekel-e mindenkit? Valószínűleg csak a rajongókat.

A sztorit nem túlozták el, igaz nem is a Háború és Béke 2.0-t vártuk. Tehát adott egy kiugrott, jóképű bérgyilkos, akit a régi szektája megtalál és nem ereszt. Az egyedül maradt kislányát pedig a jól ismert, Anjelica Huston vezette orosz maffia balettmániás kiképzőtábora neveli fel. Eve pedig a lelki sebeket dühödt őserővé kovácsolja és a legjobb fiatal bérgyilkossá válik. Azonban a múlt démonai összehozzák azzal a klánnal, akik eltették láb alól az apját. A vér vért kíván. Majd ez a látszólag törékeny harcos, aki már anno a legutóbbi James Bondban is ellopta a showt a férfiak elől, egyszer csak Duracell nyusziként megy, megy és nem fogy ki neki az elem meg a fegyver.

Jogosan hívhatnánk a filmet a halál 50 árnyalatának is, hiszen egy kisebb hadsereget öl meg a balerina, aki csakúgy mint a moziban kellemeset haknizó (egyben társproducer) Keanu Reeves is, mindent túlél. Legyen szó késdobálásról, pisztolypárbajról, gránátdobálásról vagy lángszórós támadásról az ereje és a „frizurája még mindig tart”. A végső leszámolás egy festői, osztrák kisvárosban már csak hab a tortán. Egyedül Gabriel Byrne antagonista rosszfiújának kissé selypítő szinkronja billenheti ki a magyar nézőket ebből az akciómaratonból.

A maga szintjén, a forgatási nehézségek ellenére, nagyon tisztességes akciófilm született, ami ha egy kicsit merészebben kezelte volna a humort, akár klasszikussá is válhatna. Azonban így is jó értelemben kilóg a sorból, hiszen a kőkemény harcok mellett behoz az A-listás színészek közé egy nagyon tehetséges, törékenynek tűnő új akciósztárt és elindít egy új franchise-t. A John Wick-filmvilág jó kezekben van. Bár fogalmam sincs, hogy lehet ezt még tovább bővíteni, de a friss, női nézőpont jót tett a koncepciónak. Tehát irány a mozi, golyóálló mellényt felcsatolni, és hadd szóljon!

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.