John Wick világa balettel újratöltve
- Dátum: 2025.06.12., 14:25
- Vass Attila
- képek: Lionsgate
- akció, amerikai, balett, fegyver, kritika, orosz, videójáték
A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök belterjes akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a sztori feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas (Szárnyas fejvadász 2049, Tőrbe ejtve) szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A rendező, Len Wiseman (Underworld, Die Hard 4) felnőtt a feladathoz.
A kész film kiválóan idomul az elődökhöz. Megvan a mitológiai hangulat, az akciók nagyon gyorsak, tömények és vérgőzösek. Persze nagy kérdőjel, hogy egy MacGyverként mindennel is gyilkoló amazon kommandós tesztoszteronpornója érdekel-e mindenkit? Valószínűleg csak a rajongókat.

A sztorit nem túlozták el, igaz nem is a Háború és Béke 2.0-t vártuk. Tehát adott egy kiugrott, jóképű bérgyilkos, akit a régi szektája megtalál és nem ereszt. Az egyedül maradt kislányát pedig a jól ismert, Anjelica Huston vezette orosz maffia balettmániás kiképzőtábora neveli fel. Eve pedig a lelki sebeket dühödt őserővé kovácsolja és a legjobb fiatal bérgyilkossá válik. Azonban a múlt démonai összehozzák azzal a klánnal, akik eltették láb alól az apját. A vér vért kíván. Majd ez a látszólag törékeny harcos, aki már anno a legutóbbi James Bondban is ellopta a showt a férfiak elől, egyszer csak Duracell nyusziként megy, megy és nem fogy ki neki az elem meg a fegyver.
Jogosan hívhatnánk a filmet a halál 50 árnyalatának is, hiszen egy kisebb hadsereget öl meg a balerina, aki csakúgy mint a moziban kellemeset haknizó (egyben társproducer) Keanu Reeves is, mindent túlél. Legyen szó késdobálásról, pisztolypárbajról, gránátdobálásról vagy lángszórós támadásról az ereje és a „frizurája még mindig tart”. A végső leszámolás egy festői, osztrák kisvárosban már csak hab a tortán. Egyedül Gabriel Byrne antagonista rosszfiújának kissé selypítő szinkronja billenheti ki a magyar nézőket ebből az akciómaratonból.

A maga szintjén, a forgatási nehézségek ellenére, nagyon tisztességes akciófilm született, ami ha egy kicsit merészebben kezelte volna a humort, akár klasszikussá is válhatna. Azonban így is jó értelemben kilóg a sorból, hiszen a kőkemény harcok mellett behoz az A-listás színészek közé egy nagyon tehetséges, törékenynek tűnő új akciósztárt és elindít egy új franchise-t. A John Wick-filmvilág jó kezekben van. Bár fogalmam sincs, hogy lehet ezt még tovább bővíteni, de a friss, női nézőpont jót tett a koncepciónak. Tehát irány a mozi, golyóálló mellényt felcsatolni, és hadd szóljon!
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.
Del Toro újraéleszti a Frankensteint
„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.
Az ember, aki az USA-ban született
Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.