Bob Dylan rajongósimogató amerikai folklórzene-fetisisztáknak
- Dátum: 2025.03.13., 06:53
- Vass Attila
- életrajz, film, folklór, kritika, mozi, népzene, Oscar-díj, vágás, zenész
James Mangold az egyik legbiztosabb kezű amerikai rendező (Észvesztő, Logan, Az aszfalt királyai), aki ezúttal Bob Dylan pár korai zenei évét álmodta vászonra, ahogy egy, a semmiből azaz Minnesotából jött elveszett, nyikhaj fiúból kezdetben folklórzenei sztár lesz majd később örök lázadóként igazi kulturális jelenséggé, legendává válik. Az egyértelműen rajongóknak készült Sehol se otthon című mozi hihetetlen részletgazdagsága és jó zenéi ellenére is a legtöbb gálán csak jelölésekig vitte, nem véletlenül.
Miközben a készítők anno A nyughatatlannal Johnny Cash sztoriját tárták elénk érthetően, szerethetően és mindenki által befogadhatóan, addig ezúttal a majd 140 perces játékidőben bőven vannak üresjáratok. Itt, a korai 60-as évek Amerikájának bemutatásakor arányt vétenek és a rengeteg dalegyveleg inkább hat egyfajta Dylan-rajongósimogatónak folklórzene-fetisisztáknak, mintsem koherens mozinak. Nem hiszem, hogy ezek az előadók, akik hihetetlen műgonddal vannak bemutatva, mondanak igazából itthon valakinek valamit is. A színészi játékok persze sokat segítenek az összképen. Kellemes meglepetés az alakításáért Oscar-jelölést kapott Edward Norton Dylan mentoraként, illetve a felkapott női énekes, Joan Baez szerepében Monica Barbaro, aki meleg tekintettel és angyali hanggal levesz minket a lábunkról.
A film fényképezése, képi világa egészen elképesztő, a zenei betétek túltolása, az igazi Dylan hathatós segítségével együtt a forgatáson, szinte töriórává nemesíti a látottakat. Valahogy mégsem lehetünk teljesen elégedettek. Az ok egyszerű és az eredeti amerikai cím látatlanban előre is vetíti ezt. Jelesül, hogy Dylan a filmben, akármennyire is jó választás Timothée Chalamet (Dűne, Wonka) a főszerepre, tényleg megmarad nekünk „A tökéletesen ismeretlen”-nek. Alig tudunk meg valamit a zenész valódi személyiségéről, nem avat be semmi újba a mozi. Nem izgulunk a látottakon. Nem érezzük a történések súlyát, csak élvezzük a remek dalokat és nem győzünk csodálkozni a rendező stabil, aprólékos történetvezetésén.
Soha rosszabbat, szerethető így is a Sehol se otthon mozi. Adjunk neki bátran egy próbát, kellemes kikapcsolódás, de nem sokkal több. Nagy kérdés, hogy az I’m not there film agyondicsért, sztárparádés, sok személyiséges Dylan-felfogása újranézve, vagy az irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott zenész pályája bármelyik korszakának válogatáslemeze nem váltana-e ki több együttérzést bárkiből, mint ez a friss mozi. Sajnos ez jogos kérdés.
A dinók sosem halnak ki? A Jurassic Park és mutációi
Steven Spielberg Michael Crichton Jurassic Park című bestseller könyvéből 1993-ban filmtörténetet alkotott, komplett ajándéktárgy iparágak jövőjét alapozta meg hosszútávon. A dinoszauruszok tündöklése és vászonbéli hódítása mindig óriási siker. Íme hát a Jurassic Park és mutációinak szigorúan szubjektív listája paleontológus kezdőknek, haladóknak, de leginkább azoknak, akik, újra és újra szeretnek rácsodálkozni a CGI legújabb vívmányaira és a saját magukban szunnyadó felfedező, kalandvágyó kisgyerekre.
Generációk háborúja – Kritika
A II. világháború borzalmait ritkán látott nyíltsággal és mélységgel mutatja be a Generációk háborúja című német minisorozat, amely öt fiatal barát sorsán keresztül tárja fel a konfliktus emberi árát és a túlélés drámáját az 1941 és 1945 közötti évekből. Ráadásul a „vesztes nácik” szemszögéből láthatjuk az emberi lélek küzdelmeit egy olyan korban, amely örökre megváltoztatta Európát.
John Wick világa balettel újratöltve
A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon
Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!
A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.