Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?

A mai filmvilágban szinte elképzelhetetlen, de régen évente több magyar animációs alkotás is bemutatkozott a mozikban. E gazdag korszak kiemelkedő alakja volt Dargay Attila, az időtálló magyar animáció mestere, akinek öt évtized múltán végre testet öltött a terve, vagyis Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének megalkotása. A drámai költeményt már az 1970-es években nehéznek találta színpadon bemutatni, ezért mesefilm-adaptációt tervezett. Bár a végső művet nem ő fejezte be, nemrégiben beteljesült a vágya: a Cinemon Entertainment (a Kojot négy lelke alkotói) kezdte el a gyártását Dargay karakterrajzai és özvegye, Henrik Irén közreműködésével, Máli Csaba és Pálfi Zsolt rendezésében.

Csongor és Tünde története, olyan szempontból nehéz kérdés, hogy mit tekintünk a lényegének. Valójában egy népmeséből készült fantasy históriáról van szó, tele tündérekkel, ördögökkel, királyfival és boszorkánnyal. Ráadásul a sztoriban nem minden az, aminek látszik, és a furcsaságok is inkább átvitt értelemben érthetőek. A rajzfilm egyrészt egy nagyon gyerekbarát adaptáció, ami a drámai költemény humorára koncentrál.

Így pedig egy klasszikus hős utazását kapjuk meg: egy napon, Csongor (Czető Roland) útnak indul, hogy megkeresse igaz szerelmét, Tündét (Eke Angéla), a pár egybekelését azonban a gonosz boszorkány, Mirígy (Menszátor Magdolna) állandóan megakadályozza. A fiatalok egymásra találásában mindkét oldal igyekszik felsorakoztatni a maga segítőit: míg Csongort újdonsült szolgája, Balga (Szabó Győző) segíti, addig Tündét a falusi asszonyból tündérré szegődött Ilma (Lamboni Anna) támogatja a szerelme keresésében. Velük szemben a boszorkány három ördögfit – Kurrah, Duzzog és Bezzeg – küldd rá az emberekre és a tündérekre egyaránt.

Gyerekeket céloz, de felnőttekhez jut el

Az alkotás egyszerre tiszteleg Vörösmarty Mihály szellemisége és Dargay Attila munkássága előtt, miközben szeretne fő közönséghez, a gyerekekhez is szólni. Ezeket többé-kevésbé teljesíti is. Látványvilágában például egyszerre modern és régies. A karakterek arcai megidézik a Dargay-mesék stílusát, a történetet pedig újragondolt háttér jellemzi. Nagyvásznon nézve ez a találkozás teljesen működőképes, hamisítatlan magyar rajzfilm érzést ad, és önálló stílusú műként könnyedén befogadható.

A Csongor és Tünde a szöveges résszel is felemás módon jár el. Nyelvezetében megmaradnak a rímek, ám, hogy emészthetőbb legyen, a szereplők Speier Dávid dialógíró ötletes átiratában szólalnak meg. Mindenképp merész vállalás a verses forma megtartása, hiszen a kortárs animációs filmek közül kevés olyan van, ami ezzel dolgozik, ám az alkotás esetén ez az elem pont, hogy hozzáad a történet meseszerűségéhez.

Ahogyan Vörösmarty is a régi korba helyezte művét, úgy a rímekbe szedett sorok is érzékeltetik 2025-ben, hogy az események nem most, hanem valahol időben és térben messze zajlanak. Megmosolyogtató, hogy gyerekbarátra szabáson is átesett a mese. Vörösmarty költeménye számos helyen erotikus hangvételű, elég csak arra a részre gondolni, amikor Mirígy prostituáltakkal akarja eltéríteni Csongort és Balgát a küldetésüktől. Ezek a részek vagy kikerültek, vagy humorosabbá és gyermekbarátabbá váltak.

A karakterek maradnak a régiek

A Csongor és Tünde szereplőin nem modernizál sokat. A férfi marad a tevékeny hős, és az ő szemszögéből látjuk a mese nagy részét. Amiben viszont érdekesebb tud lenni az eredetihez képest, hogy kap egy hercegi háttérsztorit: ő az Árgyélus királyfi. Ennek alapja, hogy Gergei Albert Árgirus históriája a Vörösmarty-mű előzménye. Csongor mint trónörökös, apja várába van zárva. Olyan lányt akarnak hozzáadni akit nem szeret, és még az őrség is bénának tartja a fiatalt. Így a saját kalandja jogosan kiérdemelt út lesz, amin bizonyíthatja rátermettségét, megtalálhatja önmagát (és Tündét). Valljuk be ez egy klasszikus narratíva.

Problémás, hogy a mellékszereplők motivációi nehezen illeszkednek a sztoriba, ám nem is volt egyszerű dolga a forgatókönyvírónak, Balassa Krisztiánnak, hiszen maga Vörösmarty sem adott sok hátteret szereplőinek. A népmesét fel lehetne építeni egy modern köntösben, viszont akkor odaveszik a régi stílus, így maradt egy kompromisszumos megoldás, ami sok helyen nem ad elég kontextust a szereplőknek. Például a boszorkány, Mirígynek nincs igazi motivációja, de a főhősök vonzalma sem felépített.

A Csongor és Tünde sűrű cselekményű, több szálon fut, amelyet 82 percbe sűrítettek bele. Jól kezelik a nagyszabású sztorit, követhető az összes fő- és mellékszereplő sorsa. Ám egy idő után túl soknak érződik mindez, a fókusz néha-néha kibillen. Akadnak olyan események – mint például az útelágazásnál megjelenő Kalmár, Fejedelem és Tudós –, melyek nem vezetnek sehova. Ezek a felnőtt nézőkhöz szólnak, akik már érthetik a mese szimbolikus rétegét is, de így is feleslegesnek hat.

A történet hű maradt Vörösmartyhoz, és nagyon igyekszik felérni szellemiségéhez, miközben tiszteleg Dargay előtt is. Az elejétől a legutolsó képkockáig rengeteg felfedeznivalót, információt adhat a sztori. Viszont a történet inkább a felnőtt nézőközönséget célozza, sokban támaszkodik az eredeti mű ismeretére, aminek a kisebb publikum nem feltétlen van birtokában, sőt lehet, hogy fiatal felnőttek sem ismerik a szereplőket. Hiteles alkotás, amelyet szórakoztató nézni elejétől a végéig, viszont egyáltalán nem csak kiskorú közönségnek készült, sőt sokkal inkább vonzhatja az idősebb generációt.