Grecsó Krisztián élete stand-upban
Az Egy életem színházi előadássorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről. Ennek keretében Grecsó Krisztián, méltán felkapott kortárs író életrajzi stand-upjára voltam hivatalos pár napja az Átriumba, Budapesten. Beavatást nyertem többedmagammal a költő munkásságába, kalandos útjába a fővárosig és persze a szegvári gyerekkorának hol abszurd, hol kínos, de mindenképpen megmosolyogtató részleteibe. A körülbelül 80 perces, Lévai Balázs rendezte est, remek kikapcsolódás lehet mindenkinek. Az író univerzális nyelvezettel és témavilággal tárja fel életének forgatókönyvét. Interaktív elemként régi, sokszor kis, helyi tévékből vett videóbejátszásokkal igazi, önfeledt nevetésre bír minket.
Külön öröm, hogy folyamatosan megéli az elmondottakat Grecsó, a rengeteg, nézőknek szóló kérdés igazán bensőségessé tette az amúgy is jó hangulatú estét. A szegvári kicsi gyerekkor néptáncos bája, a szentesi viccek, a csongrádi középiskolai drámaírói szárnypróbálgatások remek egyveleget alkotnak. Külön megmosolyogtató, ahogy a szülőfalujában, Szegváron (Szentes mellett) való belharcokat mutatja be, amelyek lázban tartották a médiát is egykoron, a Pletykaanyu című novellája után. Megvallom őszintén kicsit aggódtam, hogy ez a miliő ábrázolás, kreatív humor mennyire fog működni a fővárosban hiszen szentesiként abban biztos voltam, hogy én venni fogom a lapot, de hála isten rácáfolt az ezirányú félelmeimre is az előadó. Nemcsak szerethető volt a darab, de jutott ereje arra is, hogy általánosságban is reflektáljon az írók szerepére a mai világban, az írás hatalmát demonstrálva.
Emellett a vége felé nyíltan mert beszélni Grecsó daganatos betegségéről is. Nem nyújtja bő lére, az arányok pontosan jók ahogy vannak. Maga az előadás rendelhető, sok helyen előadta már, utána természetesen sokak nagy örömére ezúttal is dedikált a költő. Ajánlom magát az Egy életem karakterisztikájú esteket is, de ezt a melegszívű, kellemes stand-upos író-olvasó találkozót mindenképp.
Jelszavaink valának: hit és barátság
Andy Weir (Mentőexpedició) író új könyve nem akármilyen morális és sci-fi kérdéseket boncolgatott. A megfilmesítése nagy költségvetéssel nem is volt kérdés. Ezúttal a kihűlés szélén álló Nap miatti apokalipszist csak a karizmatikus biológus (Ryan Gosling - Drive, Kaszkadőr, Barbie) vezette kutatással kerülhetjük el, amelynek része egy űrküldetés is, ahol nem akármilyen kalandok és útitárs vár az asztronautákra. Remek sci-fit, sokszínű zenét és igazi vizuális parádét ígért az életigenlő A Hail Mary-küldetés.
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?