Menü

A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!

A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi mozis franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek, amely lekerekíti ezt a kém- és akciófilm egyveleget.

Amikor először - a hétköznapi internet használat előtti időben - láttam a moziban az első részt, nagyon izgalomba jöttem. Nem csak egy korrekt sorozat rebootot kaptam Brian De Palmától, hanem egy kissé kacifántos történetet, pár elképesztő látványelemmel. A folytatás John Woo-val a rendezői székben, sajnos egy tesztoszteronszagú macsószekvencia lett, amely kissé kilóg utólag nézve is a franchise-ból. Majd jött a Spielberg-replika, J.J. Abrams által karvezényelt harmadik darab, amely akciódúsan és stílusosan felvezette a főhős Katie Holmes-hasonmás párjának jövőbeli jelenlétét a vásznon. Innentől a megszokott banda kis változtatásokkal elvarázsolt minket. Ving Rhames programozója vagy Simon Pegg poénjai csak hab voltak a tortán.

Az utolsó, összefoglaló történetet a már több részt is összehozó McQuarrie (lásd még Top Gun 2) és persze a producerként is mindent kontrolláló Tom Cruise tárta elénk. A végső leszámolás eljutott a mozikba és most már tényleg záró darab, ahol hőseink egy mesterséges intelligencia programmal nézhetnek farkasszemet. Kérdés, hogy a megalomán, sok százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?

Sajnos inkább az utóbbi. Hiába tanítani való a fényképezés, az akció részek már nem olyan jó ritmusúak, inkább illenének a film világmegmentő jellege miatt egy Marvel filmbe. A zene túl visszafogott, az igazi történetbeli csavarok is hiányoznak. Ami viszont abszolút szívmelengető, hogy az előző epizódokból bátran nosztalgiáznak. Viszont ez az új nézőknek adhat némi idétlen hakni jelleget. Fontos leszögezni: a hetedik, közvetlen előzmény epizód megtekintése nélkül is élvezhető mozi született, ahol jobb híján egy jó félórán keresztül a szánkba rágják mi történt eddig.

A konkrét, mostani film amúgy is helyenként a majd háromórás játékideje alatt mind a remek akciók, mind a feszültség terén meg-megbicsaklik, már csak annak okán is, hogy a világ vége tudva levően el fog maradni. Nekem jobban bejött anno a kémes sztori jelleg, ahol sose tudtuk mi fog történi, mint ez a Tom Cruise-féle, Amerika kapitány-szerű nemzetközi csapat versenyfutása az idővel és a Mission Impossible filmek megszokott, bejáratott paneleivel. De nincs nagy baj, a puzzle elemek így is a helyükre kerültek. A világ újra megmenekült, a mesterséges intelligencia meg veszélyes. Köszi Tomi, vettük az adást!

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.