A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!
- Dátum: 2025.05.31., 09:06
- Vass Attila
- akció, franchise, kémfilm, kritika, Mission Impossible, mozi, vászon
A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi mozis franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek, amely lekerekíti ezt a kém- és akciófilm egyveleget.
Amikor először - a hétköznapi internet használat előtti időben - láttam a moziban az első részt, nagyon izgalomba jöttem. Nem csak egy korrekt sorozat rebootot kaptam Brian De Palmától, hanem egy kissé kacifántos történetet, pár elképesztő látványelemmel. A folytatás John Woo-val a rendezői székben, sajnos egy tesztoszteronszagú macsószekvencia lett, amely kissé kilóg utólag nézve is a franchise-ból. Majd jött a Spielberg-replika, J.J. Abrams által karvezényelt harmadik darab, amely akciódúsan és stílusosan felvezette a főhős Katie Holmes-hasonmás párjának jövőbeli jelenlétét a vásznon. Innentől a megszokott banda kis változtatásokkal elvarázsolt minket. Ving Rhames programozója vagy Simon Pegg poénjai csak hab voltak a tortán.
Az utolsó, összefoglaló történetet a már több részt is összehozó McQuarrie (lásd még Top Gun 2) és persze a producerként is mindent kontrolláló Tom Cruise tárta elénk. A végső leszámolás eljutott a mozikba és most már tényleg záró darab, ahol hőseink egy mesterséges intelligencia programmal nézhetnek farkasszemet. Kérdés, hogy a megalomán, sok százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?
Sajnos inkább az utóbbi. Hiába tanítani való a fényképezés, az akció részek már nem olyan jó ritmusúak, inkább illenének a film világmegmentő jellege miatt egy Marvel filmbe. A zene túl visszafogott, az igazi történetbeli csavarok is hiányoznak. Ami viszont abszolút szívmelengető, hogy az előző epizódokból bátran nosztalgiáznak. Viszont ez az új nézőknek adhat némi idétlen hakni jelleget. Fontos leszögezni: a hetedik, közvetlen előzmény epizód megtekintése nélkül is élvezhető mozi született, ahol jobb híján egy jó félórán keresztül a szánkba rágják mi történt eddig.
A konkrét, mostani film amúgy is helyenként a majd háromórás játékideje alatt mind a remek akciók, mind a feszültség terén meg-megbicsaklik, már csak annak okán is, hogy a világ vége tudva levően el fog maradni. Nekem jobban bejött anno a kémes sztori jelleg, ahol sose tudtuk mi fog történi, mint ez a Tom Cruise-féle, Amerika kapitány-szerű nemzetközi csapat versenyfutása az idővel és a Mission Impossible filmek megszokott, bejáratott paneleivel. De nincs nagy baj, a puzzle elemek így is a helyükre kerültek. A világ újra megmenekült, a mesterséges intelligencia meg veszélyes. Köszi Tomi, vettük az adást!
Könyvelő 2.: Lazább, humorosabb, de hű az eredetihez
Vannak olyan művek, amelyek azonnal ikonikusak lesznek, mert sikerül megragadniuk egy igazságérzetet, egy ösztönszintű vonzalmat, miközben még mondanivalóval is bírnak. 2016-ban A könyvelő pontosan ilyen volt. Zseniális alkotás akcióval, drámával, fekete humorral és igazságtétellel. Azonban mi történik, ha egy ikonikus film folytatódik? A könyvelő 2. vígjátékosabb, mint elődje, és tele van új gondolatokkal, amikről érdemes beszélni.
A dinók sosem halnak ki? A Jurassic Park és mutációi
Steven Spielberg Michael Crichton Jurassic Park című bestseller könyvéből 1993-ban filmtörténetet alkotott, komplett ajándéktárgy iparágak jövőjét alapozta meg hosszútávon. A dinoszauruszok tündöklése és vászonbéli hódítása mindig óriási siker. Íme hát a Jurassic Park és mutációinak szigorúan szubjektív listája paleontológus kezdőknek, haladóknak, de leginkább azoknak, akik, újra és újra szeretnek rácsodálkozni a CGI legújabb vívmányaira és a saját magukban szunnyadó felfedező, kalandvágyó kisgyerekre.
Generációk háborúja – Kritika
A II. világháború borzalmait ritkán látott nyíltsággal és mélységgel mutatja be a Generációk háborúja című német minisorozat, amely öt fiatal barát sorsán keresztül tárja fel a konfliktus emberi árát és a túlélés drámáját az 1941 és 1945 közötti évekből. Ráadásul a „vesztes nácik” szemszögéből láthatjuk az emberi lélek küzdelmeit egy olyan korban, amely örökre megváltoztatta Európát.
John Wick világa balettel újratöltve
A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon
Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?