Menü

Nápoly, a kétarcú gyöngyszem

Ha nem akarunk teljesen megfőni a napon, de nem is akarjuk Róma vagy épp Firenze tömegturizmusát bővíteni, irány a pizza őshazája, Nápoly. A lenyűgöző tengeri szigetekkel, gazdag történelemmel és igazi helyi öntudattal rendelkező város, igazi unikum. Csak, át kell adnunk magunkat a dél mediterrán hangulatnak.

Nyári túlélőcsomag, melyet érdemes mindig magunkkal vinni

A víz és a naptej, csak az alapkellék a táskába. Mit vigyünk még, ami akár életmentő is lehet?

Cola tévhitek

A kóla káros hatásiról bárhol tájékozódhatunk, illetve nincs olyan ember, aki ne hallott volna róla. Viszont minden feltevés felé, mindig egy kicsit kételkedve kell hozzáállni, hogy megtudjuk az igazságot. Most, nézzünk meg olyan tévhiteket, amelyek a kóla körül keringenek.

Strandolási kisokos

A nyári időszak kedvenc tevékenysége a strandolás. Amikor eljön a nyár és a kánikula, hogy hűtsük magunkat, fürdőbe, illetve strandra menekülünk. Viszont számtalan veszély leselkedhet ránk, ha nem tartjuk be a szabályokat és nem figyelünk egymásra. Most nézzük meg, mire kell gondot fordítanunk, ha vízpartra indulunk szórakozni.

Öntsünk tiszta kávét a pohárba! – Kávézás okosan

A kávézás kényes téma, melynek élvezetét beárnyékolja, hogy ártalmas és egészségtelen szokásnak kiáltotta ki a táplálkozástudomány. Máig sem egységes a szakemberek álláspontja, most azonban összegyűjtöttük az érveket, ellenérveket.

Tudjon meg mindent a május 13-i Európa-napi fesztiválról

Idén is nagy közös ünneplésre várnak mindenkit az Európa-napi fesztivál szervezői május 13-án, vasárnap,a budapesti Szabadság térre.Délelőtt a hagyományos EU-s futással kezdődik a rendezvény, a nap második felében pedig filmvetítések, családi programok, játszóház és kvízjátékok, valamint koncertek szórakoztatják a kilátogatókat.

Kreatív hobbik az unalom ellen

Néha hajlamosak vagyunk annyira belefeledkezni a munkába és az egyéb teendőinkbe, hogy elfelejtünk kikapcsolódni. Szó szerint, hiszen ha szabadidőhöz jutunk, hirtelen nem is tudjuk, mihez kezdjünk. Íme, pár tipp azoknak, akik tanácstalanok ilyen téren.

Tervezed a nyaralást? Ezeket a látnivalókat érdemes elkerülni!

Ki ne álmodozna egy napfényes párizsi délutánról, vagy egy velencei gondolázásról a nyár közepén? Sajnos, a valóság sokszor kiábrándítóbb. Nézzük, hova ne utazzunk nyáron!

Így tanulj meg főzni

Valamikor mindenki elkezdi: egészen kicsi korában, a nagymama mellett, vasárnaponként, vagy felnőtt korában szakácskönyvből. Egy biztos: a főzés elsajátítása mindenkinek hasznos és szükséges, de nem mindegy, hogyan lát neki.

Lepd meg a párod férfi tortával!

Hamarosan születésnapja lesz a kedvesednek, de nem édesszájú? Meleg van ezért, szeretnél sütés nélkül egy csodás tortát varázsolni? Vagy csak úgy meglepnéd a párodat, hogy tudja, mennyire szereted? A férfi torta épp erre jó!

Tippek a tavaszi hétvégékre, hogy ne csak otthon ülj

A hosszú, keservesen múló tél után végre itt a tavasz, és az átlagos hétvégéken túl ,részünk lesz még pár hosszú hétvégében is. Az így felszabaduló időnket megéri hasznosan tölteni. Félretenni egy kicsit a munkát, a tanulást, és kikapcsolódni, vagy belekezdeni valami újba. Tervezzünk!

Újra hódít a bakelit!

Ha nyitott szemmel sétálunk a városok utcáin, olykor-olykor szembe találhatjuk magunkat egy lemezbolttal. Ilyenkor, eszünkbe jutnak a régi szép emlékek, esetleg a gyerekünknek megmutatjuk, hogy mi is az a bakelit lemez. De nem is gondolnánk mekkora érték a mai napig és, hogy mennyi gyűjtőt találhatunk napjainkban.

Hennafestés otthon

A hennáról szóló korábbi cikk folytatása. Bepillantást nyerhetünk az otthoni hennafestés folyamatába, és tippeket kaphatunk a tartós minta megalkotásához. Megtudhatjuk, miben más egy afrikai és egy indiai minta…

Kezdődik a henna szezon! Neked volt már?

A hennát itthon, leginkább a tavaszi és nyári fesztiválok testfestékeinek alapanyagaként ismerik. Ennél, azonban sokkal több van ebben a csodás növényben...hogy mik ezek? Mégis, milyen fajtái vannak? Mire van szükségem, ha otthon kevernék henna pasztát? Nézzük!

Hogyan segít az olvasás mindennapjaink során?


Általános iskolában megtanulunk olvasni, és úgy érezzük, kinyílik a világ. Később, mégis saját magunk szűkítjük azt be, egyéb elfoglaltságaink és érdeklődési körünk miatt. Mégis érdemes kézbe venni azokat a bizonyos könyveket, és ha nem is naponta, de kétnaponta lassan, értelmezve olvasni. Hogy miért? Most kiderül!

Személyes történetekkel lehet pályázni az Éva-díjra

Az Éva magazin idén újra pályázatot hirdet. „Írd ki magadból!” címmel arra buzdítja olvasóit, hogy írják meg saját – izgalmas, megrázó, boldog vagy akár eddig eltitkolt–,legszemélyesebb történetüket.

Geszt, mint kirándulási célpont

A tavasz kezdetén, igen sok esős és hideg időnek lehettünk tanúi, viszont olykor-olykor kisüt a nap, és ennek örömére mindenki útra kell. Ilyenkor, aki csak teheti, a friss levegőn szeretné tölteni a legtöbb idejét. Ezúttal a rövidke jó idő lehetőséget adott, hogy ellátogassunk Gesztre.

Finn életszemlélet, amely egészségesebbé tesz

Joanna Nylund: Sisu c. könyve nem csak érdekességeket, de ösztönző tanácsokat is ad ahhoz, hogy pozitívan álljunk az élethez. Ezekből hoztam párat, melyet érdemes megfogadni!

Kutyaharapást szőrével? Még véletlen se!

Egy átmulatott éjszaka, egy jobban sikerült buli… nem szükséges részegnek lenni ahhoz, hogy másnaposság éreztesse velünk hatását, a következő napon. Viszont, ha már beütött a baj, akkor szerepeljen itt néhány jó tanács, a mihamarabbi elmulasztáshoz!

Mikor mondj búcsút a kozmetikumodnak? – A szavatossági idő

Lelkileg igazán fájdalmas tud lenni, ha egy drága kozmetikumot kell kidobnunk. Mindezt csak azért, mert a szavatossági ideje lejár, viszont a szervezetünk – főleg a bőrünk - meghálálja ezt. Mennyi a kozmetikumaink élettartama?