Menü

Veszélyes advent

Advent idején, a karácsonyi ünnepek és a szilveszter közeledtével, a karácsonyi készülődés idején sajnos nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a karácsonyváráson kívül ez az idő egy rendkívül tűzveszélyes időszak is, fel kell hívni a figyelmet a karácsonytájt jellemző veszélyforrásokra.

Adventi naptár saját kézzel, nemcsak gyerekeknek!

A karácsonyi ünnepkörben az egyik legjobb érzés a várakozás, a készülődés. Ahogy karácsonyi dekorációt, díszeket, ajándékokat, adventi koszorút, vagy ajtódíszt, úgy adventi kalendáriumot is készíthetünk saját magunk, viszont ennek most már gyorsan neki kell állni!

Adventi készülődés kívül-belül

Ahogy a második gyertyát is meggyújtottuk, kétségbeesve tapasztalhatjuk, hogy milyen kevés időnk maradt karácsonyig. Két hét gyorsan elrepül, ezért, ha még nem tettük meg, ideje egy kicsit magunkra koncentrálni, és a testi és szellemi egészségünkkel, megtisztulásunkkal foglalkozni.

Öt reggeli hétköznapokra, melyeket előre elkészíthetsz

Mindannyian tudjuk, hogy reggel versenyt futunk az idővel. A hányan vagyunk, sokszor annyifelé van dolog, teendő, készülődés, gyakran kapkodás, idegeskedés, pedig egyáltalán nem kell lemondani az ízletes napindító finomságokról! Sokkal jobbat ajánlok, mint a bolti lekváros táska.Öt változatos reggeli hétköznapokra, melyeket előre elkészíthetsz! Íme!

Lelki felkészülés a karácsonyra

Neked mit jelent az advent? Rengeteg pluszmunkát, extra feladatokat, kapkodást? Ha te is érzed, hogy ezzel valami nincs rendben, olvasd el cikkünket az advent valódi jelentéséről! Segíthet, hogy idegeskedés helyett idén a szeretet, megnyugvás, és belső béke felé vehesd az irányt.

Karácsonyi gondolatok

Mit lehet szeretni a télben? Például a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, a messziről villogó ablakdíszeket, s még hosszú a lista. Lehet, hogy nem lesz tökéletes az ünnep, hogy vannak viták a családban de így is anyira szívmelengető!

Szépségszalon - otthon

Az otthoni szépségápolás előnye, hogy olcsó, gyors, könnyű, kéznél van s még bevásárolni sem kell hozzá különleges alapanyagokat, hiszen a konyha és a hűtőszekrény tele van szépítő élelmiszerekkel. Mindenkinek jár egy kis kényeztetés! Cikkünkben néhány hasznos és egyszerű szépségtippet gyűjtöttünk össze.

Készüljön tudatosan az ünnepekre, és kerülje el a karácsonyi őrületet!

Egy nap van karácsonyig, még ki kell takarítani a házat, csomagolópapírt venni, ünnepi menüt főzni, feldíszíteni a karácsonyfát, végül pedig valódi öröm nélkül fáradtan mosolyogsz, miközben a gyerekek bontogatják az ajándékot – ismerős a szituáció? Sajnos sokaknál az ünnepi készülődés inkább ünnepi őrületre hasonlít, amely megöli a karácsonyi varázs hangulatát. Készüljön előre tudatosan, hogy idén nyugodtabb és tervezettebb legyen a készülődés!

Lánybúcsú és babaváró party – a csajok megadják a módját!

Férfiszemmel nehezen érthető, miért kell „ennyire túlbonyolítaniuk” a nőknek a dolgokat, és így van ez a bulizással is.

Mitől ünnep az ünnep?

Mit is szoktunk erre mondani? Talán olyanokat, hogy az ünnep lényege a meghittség, kilépés a hétköznapok szürkeségéből, családias légkör. Lehet, hogy mindez közhelyes, de van igazságtartalma. Egy biztos, nagyon nehéz megragadni az ünnep valódi lényegét, még nehezebb át is élni azt.