Unaloműzés a nyári szünetben

A nyári szünet egy többségében pozitív dolog az emberek számára, a gyerekek, fiatalok számára pedig még inkább. A szülők esetén ez már nem feltétlenül mondható el. Viszont ilyenkor azon kapjuk magunkat, hogy 2,5 hónap pihenés, videójátékozás, filmezés jön, és egész időszakban haszontalanok voltunk. Adódik a kérdés, hogy mivel köthetjük le a szabadidőnket, hogyan töltsük hasznosan ilyenkor az időnket?
Nyaralni okosan? Lehetséges!

A megdrágult élet és az infláció ellenére mindenki szeretne nyáron nyaralni menni, hiszen ilyenkor van lehetőségünk arra, hogy kikapcsolódjunk és feltöltődjünk, ez azonban anyagilag igen megterhelő. Spórolni ilyenkor is sok mindenen lehet. nézzük min tudunk kicsit spórolni nyaralástervezéskor?
Közeleg a nyár vége – hogyan élvezd ki?

Bár a napközbeni hőmérsékleteken még nemigen látszik, mégis érezzük és tudjuk, hogy az augusztus beköszöntével a nyár vége is vészesen közeleg. Hogyan élvezhetjük ki hát azt a hátralévő kis időt, amíg még sokáig van világos, és velünk van a szabadság érzése, ami legközelebb ennyire erősen csak jövő tavasszal érint meg minket ismét? Bemutatom a saját ötleteimet.
Az olvasás ezért egészséges

Kutatások szerint már napi 30 perc olvasás is jótékonyan hat az egészségre. Ebbe minőségi újságcikkek olvasása éppúgy beleszámíthat, mint a könyveké, a közösségi oldalak posztjainak követése viszont kevésbé hasznos e tekintetben.
Fürdődézsa otthon, hogy a nyár érzése mindig velünk legyen

Mi lehetne annál pihentetőbb, mint megmártózni egy hosszú nap után, egy kellemes hőmérsékletű vízben? Vagy a házibulihoz keresünk pancsolási lehetőséget? Már egyre többen választják a dézsát a jakuzzi helyett, mivel teljesen más élményt nyújt a számunkra. Emellett, nem csak a lelkünket, hanem a testünket is gyógyítja, az év bármely szakában.
Pacsirták és baglyok, avagy eltérő bioritmus a párkapcsolatban

Min szokott egy pár általában összeveszni? Nem csukja le a vécé fedelét! Ledobja a szennyes-tartó mellé a zokniját! Nem csavarja vissza a kupakot a fogkrémes tubusra! Eléggé triviálisnak tűnő apróságok, mégis, szinte válóokká fajulhatnak. Az viszont tényleg eléggé meg tudja pecsételni egy párkapcsolat sorsát, ha annyira más a két fél bioritmusa, hogy abból sorozatos konfliktusok támadnak.
Hogyan javítható a mérgező munkahelyi légkör?

Az ébren töltött időnk felét jellemzően munkával töltjük, ráadásul jó hangulatban jobban haladunk, így nem is lehet kérdés: fontos a jó munkahelyi légkör. Vajon mit tehetünk mi magunk a hangulat javításáért?
Dolgok, amiket rosszul tudtál az alvásról

Az alvás olyasmi, amiről mindenki tudni vél egy csomó dolgot, de ennek legalább a fele tévhit. Összeszedtünk pár érdekes tényt arról, amivel életünk harmadát töltjük.
Baljós árnyak: 5 jel, amely azt mutatja, hogy ideje új állás után nézni

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy a munkánkban már nem találtunk túl sok örömet, ugyanakkor annyira rossz sem volt a helyzet, hogy mindenáron ki akarjunk lépni.
Ha változásra van szükséged az életben - ötletbörze

Néha úgy érezzük, elég a megszokásból, itt az ideje változtatni. Ilyenkor nekiállunk szelektálni, elmegyünk a fodrászhoz, új stílust keresünk az öltözködésben vagy otthon, a lakásban. A teljesség igénye nélkül vessünk egy pillantást rá, milyen lehetőségeink vannak, ha vágyunk az életünk javítására vagy csak egy kis rendszerezésre, újdonságra.
Számla helyett, kedves történet a postaládába II

Mi lenne, ha egyszer-egyszer valami mást is hozna a postás, mint számlát és hivatalos levelet? Valamit, aminek örülünk, amit izgatottan várunk és, ami boldoggá tesz minket? Ennek próbál eleget tenni a NUS-levelek szolgáltatás. De hogy mi is ez pontosan? Erről kérdeztük Magyar Nikolettet a Nus kreatív csapat vezetőjét.
Sátrazzunk!

A héten a gyerekeim vándortáborban vannak és sátorban alszanak. Nekem ez azért különleges, mert ez új élmény nekik és nosztalgia nekem. Csodás kaland! Tartsanak velem, menjünk el sátrazni. Nem kell hozzá tábor vagy túra! A kert vagy az udvar is megfelel.
Befőzési kisokos

A nyári időszakra jellemző befőzés a különböző zöldségek, gyümölcsök házilagos tartósítását jelenti általában hőkezelés által. Ilyenkor sokaknál érik sárga- és őszibarack, szilva, különböző almafajták, ezeket pedig többféle formában is lehet tartósítani a téli időszakra. A gyümölcsöket elrakhatjuk ivólének, lekvárnak, és befőttnek is. Az alábbi cikkben megtudhatunk több a befőzéssel kapcsolatos hasznos tippet, és recepteket is.
Számla helyett kedves történet a postaládába

Mi lenne, ha egyszer-egyszer valami mást is hozna a postás, mint számlát és hivatalos levelet? Valamit, aminek örülünk, amit izgatottan várunk és, ami boldoggá tesz minket? Ennek próbál eleget tenni a NUS-levelek szolgáltatás. De hogy mi is ez pontosan? Erről kérdeztük Magyar Nikolettet a Nus kreatív csapat vezetőjét.
Amikre nincs szükségünk – avagy a nagy szelektálás

Néha sokkol, hogy a konyhaszekrényben száz bögre van, a beépített szekrényben pedig háromszor ennyi szatyor, továbbá két nagy szatyor, ami tele van kisebb zacskókkal…minek is?
Ha veszek új ruhát, valósággal neki kell feszülnöm a sornak, hogy betehessem az újabbat, de ki nem dobnék egyet sem, mert hátha „újra divatba jön”.
Az alvásmegvonás hatásai

A hosszú ideig fennálló alváshiány komoly egészségügyi problémákat okozhat. Bár nem egyértelmű, hogy az emberek mennyi ideig tudnak alvás nélkül életben maradni, a Guinness Rekordok Könyve szerint a leghosszabb ébren töltött idő 11 nap és 25 perc. Az alváshiány következményei azonban sokkal hamarabb jelentkeznek.
Miért alszunk rosszul az alkoholtól?

Aki feküdt már le valaha ittasan, tudja, hogy az alkoholfogyasztás egyáltalán nem kedvez az alvásnak. Bár az alkohol az elalvást megkönnyítheti, mégsem telik kellemesen az éjszaka, ha az ember ivás után kerül ágyba.
Klímatisztítás – hogyan, mikor, miért?

A forró nyári kánikulai napokban bizony életmentő érzés a klíma használata, akár otthon, akár az autóban, akár munkahelyen, azonban nem elhanyagolandó annak karbantartása. Milyen gyakran kell kitisztíttatni a légkondit? Miért van erre szükség, hogyan tegyük?
Vizes palack, telefon és társai - Te mennyit tisztítod?

Mindennapi tárgyaink szinte mindenhol velünk vannak, hiszen azért vannak, hogy megkönnyítsék életünket, de sokan nem gondolnak arra, hogy ezek folyamatos tisztítást igényelnek, különben hamar baj lesz a használatuktól.
Valóban veszélyes a trambulin?

Amikor az időjárás engedi – tehát nagyjából tavasztól késő őszig – az egyik legkedveltebb kinti játék, mely sok kisgyerekes család udvarán megtalálható: a trambulin. A népszerű játék-és sporteszköz azonban könnyen veszélyforrás lehet.