Menü

Vasárnapig tart a jótékonysági akció!

Vasárnapig lehet még csatlakozni a jótékonysági akcióhoz, melyben tartós élelmiszert gyűjtenek a katolikus templomokban.

Az okostelefonok hatása az emberi kapcsolatokra

Tegyük le a mobilt, kapcsoljuk ki a tabletet, hajtsuk össze a laptopot – mondaná valaki egyszerűen a párkapcsolati problémák és az okoskütyük használatának összefüggéseit, de mi a teendő, ha manapság már a három-három és fél éves gyerekek nagy része médiafüggő?

Egyedül karácsonykor

Bizony vannak, akik az ünnepet nem szerettei körében töltik, hanem egyedül. Ha a gyermekünk külföldön él és nem tud hazautazni, vagy valamelyik szülőnk dolgozik külföldön és nélküle ünneplünk, vagy a testvérünk, esetleg barátaink költöztek messze, sajnos alakulhat úgy, hogy az ünnepeket nem tudjuk együtt tölteni.

Karácsonyi szokásaink

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, ami azért jó, mert ettől vagyunk különbözőek. Igaz ez az ünnepeinkre is, de vannak dolgok, amik egy adott ország ünnepi szimbólumai, sokszor pedig nem is tudjuk, hogy mi áll mögöttük

Útinapló – Izland – második rész

A naplóm első részében kicsit kitértem Izland történelmére, az ottani életfelfogásra, az ÖKO gondolkodásra és az odautazás lehetőségeire. Most egy kicsit arról írok, hogy milyen volt az én utam oda, lassan 20 év távlatából, felnőtt fejjel visszatekintve.

Esküvői szokások és hiedelmek

Talán még nincs itt szezonálisan az esküvők ideje, de a tavasz, nyár beköszöntével elérkeznek ezek a jeles napok is. Aki ismeri az esküvővel kapcsolatos népi hiedelmeket, az tudja, hogy az esküvőket számos babona övezi.

Mackónadrágos karácsony

Meg kell hagyni különös-furcsa karácsony előtt állunk. A koronavírus miatti járványhelyzet már március óta nem kis változást hoz életünkbe, mindent megváltoztat. A karácsonyt is.

Erős Pistás szaloncukor, bögrés bejgli és más

Ha karácsony, akkor legtöbbünknek a halászlé, töltött káposzta és bejgli jut eszébe - legalábbis itthon ezeket fogyasztjuk karácsonykor. A világ más részein azonban teljesen más fogások kerülnek a karácsonyi asztalra és furcsa ünnepi szokásokból sincs hiány.

Karácsonykor villámvacsora? Nem gond

Előfordul, hogy úgy alakul a program, hogy nincs időnk szentestére háromfogásos vacsorát készíteni, ilyenkor a gyorsaság és a praktikusság számít. Ha csak két óránk van a család elé tenni valami finomat és táplálót, akkor hasznos lehet ez a cikk.

Karácsony egyedül, de nem magányosan

Sokan úgy gondolják, hogy az egyedül élők számára magányos és szomorú a karácsony, pedig ez egyáltalán nem feltétlen van így. Az egyedüllét remek lehetőség önmaguk megismerésére

A mozi varázsa felújítva

Giuseppe Tornatore filmje, a Cinema Paradiso minden mozibolond egyik legkedvesebb, legszívbemarkolóbb darabja. 30 évvel a bemutató után újra a magyar mozikban bűvöl el minket ez az igazi olasz csoda a mozi varázsával.

Teendők ha esküvőre készülsz

Manapság a saját szervezésű esküvők egyre divatosabbak. Nemcsak azért, mert nem mindenki engedheti meg magának az esküvőszervezőt, hanem azért is, mert így egészen biztosan minden az ifjú pár ízlését fogja tükrözni ráadásul minden mozzanat ismerős és saját lesz.

Merre induljunk?

Ha egy könnyed túrára indulunk, akkor mindenképpen a nagykopáncsi Árpád-kori templomot látogassuk meg. A gyönyörű látvány mellett, egy kettős érzés is elfogadhat bennünket, hiszen Csongrád és Békés megye határán áll a XII. századi templom.

Karácsony pluszkilók nélkül

Megelőzhetjük-e valahogy a karácsonyi súlytöbbletet, amikor ott vannak a nagymama isteni süteményei, na és persze a jobbnál jobb receptek? Elképzelhető a január diéta nélkül? Néhány ötlettel segítünk, szuper receptek is a cikkben!

Karácsonyi gondolatok

Mit lehet szeretni a télben? Például a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, a messziről villogó ablakdíszeket, s még hosszú a lista. Lehet, hogy nem lesz tökéletes az ünnep, hogy vannak viták a családban de így is anyira szívmelengető!

Az olasz Aprajafalva: Alberobello

Olaszország egyik dél-keleti régiója, Puglia még felfedezetlen gyöngyszem a turisták számára. Viszont van egy városka a régióban, ahol hemzsegnek a látogatók. Pedig nem a tenger mellett találjuk és viszonylag magasan, a Murgia-fennsík lankás dombjai között nyúlik el a Világörökségek listáján is szereplő Alberobello.