Menü

Hol vásárolhatunk a legolcsóbban?

Jelenleg még Magyarországon nem elterjedt, de a nyugati országokban már régóta népszerűek az adományboltok. Habár országunkban is egyre több városban nyílik már e féle bolt, még mindig sokan ódzkodnak a használt dolgok vásárlásától. Pedig több szempontból is jót tehetnénk a környezetünkkel, ha egyszer-egyszer ide térnénk be vásárolni.

Hamarosan gyereknap!

Mikor van gyereknap? Mit kell tudni róla, mikor ünnepeljük Magyarországon és mi mindennel készülhetünk csemetéinknek, ezzel a témával foglalkozunk ma.

A falusi fiatalok összetartó közössége

Sokszor felmerül a kérdés, hogy szép dolog falun lakni, mert csend, nyugalom van, de mit is kezdjen ott magával az ember, főleg egy fiatal?! Igen is van mit csinálni, erre egy nagyon jó példa egy kis falu fiatal közössége, akik nagyon kreatívan fogják össze a falu népét, hogy együtt szórakozhassanak, és felpezsdítsék nem csak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály életét is. Interjú a KIFLI közösségével és egy oszlopos tagjával, Bódog Bencével.

Újra elkezdődhet a nyári fesztiválok tömkelege

A koronavírus-járvány a korábbi években hazavágta a nyári fesztiválok piacát. Az biztos, hogy az idei évben hatalmas tömegek akarnak majd fesztiválozni a korábbi évekhez hasonlóan, és könnyen lehet, hogy a bulizni vágyó tömeg a Covid előtti időszakot is felülmúlja. Ráadásul így június közepe felé, már a legtöbb fesztiválnak meg vannak a fellépői, árai, pontos helyszíne és programjai, egyszóval már most is lehet valamelyest előre tervezni. Nézzünk meg néhány hazai fesztivált a különböző alapvető információkkal, fellépőkkel, programokkal kapcsolatban!

Járványbiztos programötletek gyereknapra

Május utolsó vasárnapja hosszú ideje a gyerekeké, a koronavírus járvány miatt azonban kétszer meg kell gondolni milyen programon érdemes részt venni vagy hova lehet elmenni.

Stressz kezelés a vizsgaidőszakban

Ha Téged is szorongással tölt el a közeledő vizsgaidőszak, itt az ideje, hogy megfogadj néhány hasznos tanácsot! Mi most időben szólunk!

Ötletek téli depresszió ellen

Januárban nem nehéz depresszióssá válni. A napok rövidek és sötétek, alig süt a nap. Az év végi stressz és a fényhiány okozhat levertséget, rossz hangulatot, depressziót. Télen lemerül a szervezet energiaszintje, jellemző a fáradékonyság, a nyomott hangulat, a kedvetlenség.

Sportágakkal ismerkedtek

Közel százezer gyermeknek tartottak bemutatókat a Sport Legyen a Tied! programsorozat keretében az elmúlt hónapokban.

Mindjárt itt a nyári szünet, mit kezdjek a gyerekkel?

Egy-két nap, és vége az iskolának, a szülő egyszerre várja ezt, és aggódik is érte. Sokakban felmerül a kérdés, hogy miként foglalják le a gyermeket a nyári vakáció ideje alatt? Íme néhány hasznos ötlet!

Kirándulj együtt tízezer darumadárral

A természet ősszel is csodákat rejt Magyarországon. Az Alföldön, valamint Franciaországban tanyáznak a darvak, mielőtt tovább indulnának déli útjukra. Ha ügyesek vagyunk, esténként akár több tízezernyi darumadarat is megfigyelhetünk az égen.

Találjon pszichológust a neten!

Pár hete írtunk arról, hogy teljesen egészséges dolog felkeresni egy pszichológust, amennyiben bármilyen elakadást tapasztal az életében, vagy ha olyan lelki problémát tapasztal, amellyel együtt tud élni a mindennapokban, mégis zavarja Önt.